Izrael nem tudta áttörni a Hezbollah védelmi állásait a libanoni határon (frissítve egy újabb győzelemmel)
Harmadik napja tart elvileg Izrael Dél-Libanon elleni, szárazföldi hadművelete, aminek célja a Hezbollah hátrébb szorítása, hogy a határsávból elűzött mintegy 90 ezer zsidó visszatérhessen a területre. Egyelőre semmilyen eredményt nem tudtak elérni.
Mennyire volt eredményes az iráni rakétazápor?
Látványos és kimondottan impozáns látványt nyújtott az iráni rakétazápor (amihez csatlakozott Jemen és a környező ellenállók), azonban az eredmény nem tűnik túl vaskosnak, de erődemonstrációnak kiváló volt, és pszichológiailag is adott a szövetségesi rendszernek egy komoly lendületet.
Kitört a harmadik libanoni háború: Rakétazápor hull Tel-Avivra
Hivatalosan is megerősítették, hogy kitört a háború Libanon és Izrael között. A hírt az izraeli hadsereg, az USA és maga a libanoni külügyminisztérium is megerősítette. Már hétfőre virradóan érkeztek arról hírek, hogy harcfelderítésbe kezdtek a zsidó különlegesek: kisebb rajtaütések és átszivárgások voltak, főleg információszerzési céllal, azonban hétfő estére a tüzérségi előkészítés már biztosan megindult. Harckocsik […]
Ahmadinezsád: Az iráni Moszadért felelős elhárítás főnöke egy Moszad-ügynök volt
Az iráni titkosszolgálatok egy különleges egységet hoztak létre az Iránban működő Moszad elhárítására. Ahmanedizsád a CNN-Türknek adott interjújában árulta el, hogy ez a szervezet viszont a Moszad irányítása alatt állt.
Amit lehetett tudni: Az USA jóváhagyásával tombol Izrael
Ciszjordániában is tömeges letartóztatások vannak, Gázában is folytatódik a népirtás, ahogy egy újabb frontot is nyitott Izrael Libanon felé. A Politico szerint mindez az USA jóváhagyásával történik. És persze folyamatosan érkeznek a fegyverszállítmányok, a dollár milliárdok és a térségbe vezényeltek 40.000 jenki katonát. Nyilvánvaló, a hírszerzés is segíti a judeokrata (zsidó világuralmi) törekvéseket. Telegram-csatornánkon folyamatosan […]
Egy rövid elemzés Izrael libanoni szárazföldi offenzívájáról
Mindazt, amit most az izraeli vezetés mond a Hezbollah képességeinek felszámolásáról, azt 2006-ban is elmondták és végül mégis elvesztették a háborút. Elemzés a VDTA Blogról.
Újabb 25 halott Gázában, ezzel 41 ezerre nőtt a halálos áldozatok száma
41.600 halott, 92 ezer sérült Gázában 2023. október 7-e óta. Izrael – miközben már Libanont, Jement is bombázza-, tovább folytatja a népirtását a gázai övezetben. A legfrissebb számokat a török Anadolu hírügynökség közölte.
Ezúttal Jement bombázta Izrael
Izrael vasárnap légicsapások sorozatát indította a jemeni húszi célpontok ellen, miközben folytatta a libanoni Hezbollah elleni támadását is. Az izraeli kormány továbbá kiterjesztette az Irán által támogatott csoportok elleni támadásait az egész Közel-Keletre, ami azzal a kockázattal jár, hogy felgyorsítja a regionális háború eszkalációját.
Újabb magas rangú Hezbollah vezetőt gyilkoltak meg a cionisták
Ugyanazon légicsapásban három magas rangú Hezbollah vezetőt ölt meg a cionista terrorállam. Haszan Nasrallah alapító, Nabeel Tahya Qawook sejk és Hajj Ali Karaki parancsnok is mártírhalált halt.
Az eddigi legnagyobb légicsapást mérte az IDF a bejrúti civilekre – Nasrallah megölése volt a cél
A célpont a Hezbollah vezetője, Hasszan Nasrallah volt, aki túllépte a támadást. A légicsapásban azonban több civil meghalt, ugyanis Bejrút egy sűrűn lakott területét bombázta le Izrael.