vasárnap, július 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ahmadinezsád: Az iráni Moszadért felelős elhárítás főnöke egy Moszad-ügynök volt

Az iráni titkosszolgálatok egy különleges egységet hoztak létre az Iránban működő Moszad elhárítására. Ahmanedizsád a CNN-Türknek adott interjújában árulta el, hogy ez a szervezet viszont a Moszad irányítása alatt állt.

Kiderült, hogy ennek az egységnek a vezetője maga is Moszad-ügynök volt, 20 másik ügynökkel együtt, akik több iráni műveletért voltak felelősek, beleértve atommal kapcsolatos dokumentumok ellopását és több iráni atomtudós meggyilkolását, mielőtt Izraelbe menekültek.

Az esetről Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök beszélt a CNN-Türknek adott interjúban. Amit a Telegram-csatornánkon mi is megosztottunk:

Mint korábban írtunk róla, nem ez az első eset, hogy Irán legmagasabb köreiben feltűnnek Moszad-ügynökök.

(Szent Korona Rádió)

Kitört a harmadik libanoni háború: Rakétazápor hull Tel-Avivra

Legfrissebb

SZBU-s a tanú, akivel megpróbálják megmásítani Sebestyén József halálának körülményeit az ukránok

Miközben sorra látnak napvilágot tények, fotók és dokumentumok arról,...

Letartóztatták a kárpátaljai templom feltételezett gyújtogatóját

Elfogták a palágykomoróci görögkatolikus templom feltételezett gyújtogatóját – közölte...

Drónokkal gyilkolja szándékosan a gyermekeket Izrael (I. rész)

Az izraeli hadsereg kínai gyártmányú kereskedelmi drónokból álló flottát...

NJSZ: Meg kell védeni a kárpátaljai magyarokat és véget kell vetni a jogfosztásuknak!

Sebestyén József beregszászi magyar férfit akarata ellenére sorozták be...

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Kategóriák

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55