Megegyezett a fegyveres csoportokkal az új szír kormány

December elején a HTS vezette fegyveres csoportok döntötték meg az Aszad-rendszert. Most az új szír kormány megállapodott a fegyveres csoportokkal, hogy felfüggesztik a tevékenységüket és betagozódnak a védelmi tárca alá.
Dugin: Nagy-Izrael és a leigázó Messiás

Alexander Dugin szerint a zsidó identitás átalakulása a holokauszt áldozataiból a hatalom diadalmas entitásaivá, amelyet Izrael agresszív politikája és a messianisztikus triumfalizmus felé való globális elmozdulás jelez, a holokauszt-központú morális tőke végét és az uralom és a félelem új paradigmájának felemelkedését jelzi – írja a Katehon.
Izraeli megszállás ellen tüntető szírekre lőtt rá az IDF

Így működik a Közel-Kelet „mintademokráciája”: megszállják a szomszéd ország területeit, majd az ez ellen tüntetőkre tüzet is nyitnak…
Ferenc pápa elítélte a gázai népirtást: „Ez kegyetlenség. Ez nem háború!”

Ferenc pápa újabb beszédben ítélte el a palesztinok elleni népirtást. A katolikus egyház fejét sem engedte be a cionista állam Gáza területére. A pápa igen kevés esetben avatkozik bele politikai vagy háborús ügyekbe. Azonban a gázai népirtás az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb ügye, így ő sem hagyta szó nélkül.
Az év vicce: a lázadó terroristák demokratikus választásokat tartanának Szíriában?

Az ENSZ-ben „fullban nyomják a kretént”. Most éppen arról álmodoznak, hogy a terroristák majd tiszta, szabad, demokratikus választásokat tartanak Szíriában.
A HTS terroristái megígérték, hogy Szíria nem fogja megtámadni Izrael területét

Milyen meglepő, a terroristáknak nincs baja a Izraellel, ők csak a mérsékelt muszlimokat nem szeretik. Ahogy az ISIS sem támadta a zsidó államot, úgy a Szíria egészét elfoglaló HTS is Izrael kegyeit keresi – adta hírül a Kuruc.info.
Izrael automatizált fegyvereket telepít Ciszjordániába

Az izraeli média szerint a lépés célja az illegális települések védelme, annak ellenére, hogy Gázában hatástalannak bizonyult.
Izrael nyilvánossá tette a Golán-fennsíkra vonatkozó letelepedési tervét

Ahogy minap beszámoltunk róla, Izrael etnikailag is megszállja a Golán-fennsík teljes terjedelmét, annak ellenére, hogy ENSZ-határozat kötelezi a kivonulásról. Épül Nagy-Izrael. Lássuk hogyan reagáltak a letelepedési terv hallatán nemzetközileg.
Aszad Magyarországra menekült – igaz vagy sem?

A reggel folyamán érkezett a médiában az a hamis információ, miszerint a szír elnök, Aszad Magyarországra menekült volna. A téves információt hamar megcáfolták. Közben egyre kritikusabb a helyzet Szíriában, a szélsőséges lázadók folyamatosan foglalják el a legfontosabb pontokat (Damaszkuszt állítólag teljesen átvették).
Lavrov szerint Izrael agresszív politikája miatt romlik a helyzet a közel-keleten

A közel-keleti válság az Egyesült Államok által támogatott Izrael agresszív militarista politikája miatt tovább eszkalálódik – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszijszkaja Gazeta napilapnak adott interjújában, melyet az Orosz Hírek szemlézett.