HVIM: Mi foglaltuk le a deviáns vonaglás elől az Andrássy utat!

Ismételten itt a június, ezzel együtt pedig a Pride hónap, s ha más nem is, mi a magunk szerény eszközeivel minden évben fellépünk a sátánista és családellenes felvonulással szemben – írja a HVIM közleményében.
Egy Vármegyés Anyuka gondolatai – Miért kell megóvnunk gyermekeinket a képernyőtől?

A HVIM Mi Magunk YouTube csatornáján megjelenő új, Egy Vármegyés Anyuka vlogban a – korábban már egy interjúban látott – háromgyermekes édesanya és óvodapedagógus osztja meg gondolatait a gyermekek képernyőhasználatával kapcsolatban.
A HVIM vezetésével vonultak a demonstrálók a Külügyminisztérium elé (videókkal frissítve)

Június elsején 16:32-es kezdettel lezajlott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében a 2025-ös Trianon Felvonulás, melynek keretében a résztvevők a Külügyminisztérium elé vonultak, hogy – a többi elszakított terület mellett legfőképpen – felhívják a figyelmet Kárpátalja égető kérdésére.
Most vagy soha, Kárpátalja! Az Igazságot Magyarországnak Szövetség is részt vesz a HVIM Trianon Felvonulásán
Még soha nem éreztük olyan közel a trianoni igazságtalanságok orvosolására esélyt adó történelmi változások szelét, mint mostanában. Amit mi, magyarok az elkövetkező időben tenni fogunk, az meghatározó lehet újabb száz évre. A június 1-jén, vasárnap, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében tartott XXIV. Trianon Felvonuláson többek közt az Igazságot Magyarországnak Szövetség is részt vesz. Most […]
Vonuljunk a Külügyminisztériumhoz! – Ők lesznek a Trianon Felvonulás felszólalói

Idén a Külügyminisztérium elé vonul a HVIM által szervezett Trianon Felvonulás, hogy a magyar kormánynak adják át határozott üzenetüket. Alább a rendezvény felszólalói.
Válaszcsapás: Ruszin-Szendi tokazsírjából nem lesz kárpátaljai magyar szalonna

Magyar Péter lebuktató hangfelvételt tett közzé, de ennél még Gyurcsány lemondása is érdekesebb volt aznap. Aztán jött az ukrán kémbotrány és Kárpátalja kérdése. De mi köze mindehhez Elon Musk starlinkjeinek és az F-35-ös szoftverekhez? A Huwaei inverterek hozzák el a világvégét? Barcsa-Turner Gábor elemző vlogja.
Most vagy soha, Kárpátalja! – Trianon Felvonulás a Külügyminisztériumhoz

Idén egészen más a világ és benne hazánk geopolitikai helyzete, mint az elmúlt évtizedekben azt láthattuk. Ugyanis a szomszédos trianoni utódállam, Ukrajna területi integritása ezekben a napokban szűnik meg, amikor a háborús felek elkezdenek egyeztetni Ukrajna felosztásáról az úgynevezett béketárgyalások során.
Kaland, közösség, hazaszeretet – 2025-ben is HVIM gyerektáborok

Idén is várja a 9 és 14 év közötti fiatalokat nyári gyerektáboraiba a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. A nagyobbaknak szóló ifjúsági táborról itt olvashat! A Mozgalom programajánlója alább olvasható a jelentkezésről szóló információkkal együtt.
IV. Béla nyomában – A Hadak Útja túrasorozat következő állomása

2025. május 24-én ismét megrendezésre kerül a IV. Béla Emléktúra. Az alábbiakban egy rövid beszámolót olvashatnak a túra útvonalának történetéről.
Mi Magunk: Soviniszta elnöke lesz Romániának?

Kattan-e a bilincs Matolcsy kezén? Elűzik a palesztinokat a Gázai övezetből? Magyargyűlölő elnöke lesz Romániának? Ezek a témák is szóba kerültek a Mi Magunk vlog legújabb adásában.