Vádat emeltek a szolnoki cigány ellen, aki vasúti kocsikat fosztogatott

A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben. A szolnoki cigány összesen több mint 9 millió forint értékben lopott kábeleket vonatokból.
A vér nem válik vízzé: halálosan megfenyegette nevelőszüleit a pedofil „fiatal”

Nem elég, hogy nevelőszüleit fenyegette azzal, hogy megöli őket, a miatta rendszeresen kiérkező rendőrrel is végezni akart – számolt be az ügyről a kuruc.info. Emellett 12 éves kislányoktól zsarolt ki gyermekpornográf felvételeket. Bár faji hovatartozását nem hozták nyilvánosságra, mindenki sejtheti, hogy a helyes válasz a C.
A „C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést szabott ki arra a férfira, akit emberölés és emberkereskedelem bűntettében találtak bűnösnek. A vádlott 2022 júniusában Nyírmihálydiban, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében kisbaltával végzett szállásadójával.
Adományládát loptak a cigánybűnözők

A Magyar Jelen számolt be az esetről, hogy az újbudai Pásztor kutyaszalonban cigánybűnözők lopták el a Tizenegy Állatvédő Egyesület egyesület számára kihelyezett adománygyűjtő dobozt.
Drogterjesztő cigányok kezén kattant a bilincs Salgótarjánban

Egy 45 éves férfi és a 43 éves felesége egy iskola közvetlen környezetében árult drogot Salgótarjánban. A drogterjesztő cigányok még azt is kiírták az ajtóra, hogy „A rendőrség számára belépni tilos!”, de ez sem segített rajtuk. Az esetről a Kuruc.info számolt be.
Kaszával és fegyverekkel estek egymásnak a gyöngyösi cigányok

Szombaton elszabadultak az indulatok a Durándán, kaszával és fegyverekkel estek egymásnak a gyöngyösi cigányok. Az esetről korábban a Telegram csatornánkon is beszámoltunk.
Zaklatták, sanyargatták osztálytársukat a nyolcadikos „fiatalok”, az ítélet szerint elég olvasónaplót vezetniük büntetésként

Elképesztő, hogy mekkora szemellenzővel tekint még mindig a törvény a cigánybűnözésre. Nem elég, hogy fizikailag is sanyargatták diáktársukat a „fiatalok”, de a durva elkövetési mód miatt komoly lelki sérülést is okoztak. Az ítélet szerint elég, ha könyveket olvasnak, előadást hallgatnak pártfogói felügyelet alatt.
Kerepesi „gyermekverés”: kilométer hosszú bűnlajstroma volt Oláh Brendon Nikolasznak

A Magyar Jelen hírportál írta meg részletesen annak a kerepesi fiúnak az esetét, akinek a bántalmazásáig 6 éve tartó kezeletlen probléma vezetett. Jelenleg a 12 éves Oláh Brendon Nikolaszt eltűntként kezeli a rendőrség.
Családi vállalkozás: Kiforgattak egy nyugdíjast a házából, fogvatartották és kényszermunkára fogták a móri cigányok

Bizalmába férkőztek, majd kiforgattak a húszmilliós házából, pincébe zártak és rabszolgaként dolgoztattak egy egyedülálló 76 éves férfit – írja a 24.hu, de azt érdekes módon sehol sem írja, hogy az eset Mohán történt, és hogy az elkövetők egy alig 20 éves móri cigány, Alic Krisztofer és az anyja, Alic Krisztina. A Fejér Vármegyei Főügyészség minősített […]
Hat és fél év börtön vár a rabszolgatartó lókereskedő cigányra

Embertelen körülmények között, rabszolgaként élt három hajléktalan a cigányok ingatlanának udvarán. Fizetség nélkül, napi 14 órát dolgoztak nehéz fizikai munkát a rabszolgatartó cigány házaspárnak. A bíróság kimondta az ítéletet: jó időre hűvösre vonul a cibbon.