Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
templomot védő hazafit

Elítélték a templomot védő lengyel hazafit

2020-ban, az abortusz korlátozása után a vallásellenes, feminista tüntetők Lengyelország szerte utcára vonultak, és katolikus templomokat támadtak. A hazafiak csoportokba szerveződve védték a szent helyeket a tüntetőkkel szemben. Az egyik vezetője volt Robert Bąkiewicz, aki jelenleg a Határokat Védő Mozgalom vezetője. Most tíz hónapos próbaidőre ítélték el, mert megvédte a templomot egy agresszív feministától.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

 

2020. október 22-én, Szent II. János Pál pápa liturgikus emléknapján a lengyel Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az élethez való, alkotmányosan védett jog az ember számára fejlődésének minden szakaszában jár, beleértve a születés előtti időszakot is. A Bíróság ily módon megállapította, hogy az eugenikus abortusz alkotmányellenes, és „csak” vérfertőzés, nemi erőszak, valamint az anya életét és egészségét fenyegető veszély esetén marad törvényes.

E döntést követően az erős lengyel abortuszpárti érdekcsoportok brutális tüntetést szerveztek, és félreérthetetlenül azt a szlogent skandálták: „Harcra fel!” A tüntetők szerint az Alkotmánybíróság ítéletét erősen befolyásolta a katolikus egyház által gyakorolt nyomás, ezért a templomok mellett a vallási szimbólumokat is célba vették. 2020. október 25-én, vasárnapi napon a tüntetők megzavarták a miséket, rátámadtak a hívőkre, és sértő, istenkáromló graffitikkel szentségtelenítették meg, mocskolták be az egyházi épületeket.

A hívőknek csoportokba kellett szerveződniük, hogy megvédjék templomaikat és szent emlékhelyeiket a meggyalázástól. Egy Bąkiewicz által vezetett csoport megvédte a varsói történelmi templom, a Szent Kereszt-bazilika bejáratát a feministák támadásától. Az egyik nő áttörte a rendőrségi kordont, és a templom belsejében akart tüntetni, de Bąkiewicz feltartóztatta és – a nő ellenállása miatt – erőszakkal lekísérte a lépcsőn. Ez a nő nyújtott be feljelentést Bąkiewicz ellen, erőszakoskodással és „könnyű testi sértéssel” vádolva meg őt.

 

Hat évvel az események után, 2026. május 28-án hangzott el az ítélet. Marta Pilsnik bírónő a Határokat Védő Mozgalom vezetőjét tíz hónapos próbaidőre és közmunkára ítélte, továbbá 5 000 zloty kártérítés és a kamatok megfizetésére is kötelezte. Bąkiewicz így reagált:

„Ami ma történt, az tényleg komédia és botrány. Teljes törvényellenességet tapasztalunk, a bíróság nem fogadta el a tanúimat és nem nézte meg azokat a videofelvételeket, amelyek világosan megmutatják, mi történt. A női ellenállás szervezőit, köztük Andżelika Domańskát, aki megtámadta a templomokat, „áldozatoknak” tekintik. Azokat pedig, akik az értékeket, a hitet és az istentiszteleti helyeket védték, elítélik.”

Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszter is reagált a döntésre az X-en:

„Pilsnik bírónő azért ítélte el Robert Bąkiewiczet, mert védelmezte a hívők jogát ahhoz, hogy békésen gyakorolják vallásukat az abortuszpárti aktivisták részéről érkező vulgáris és heves támadás közepette. A templomot is megvédte a vandalizmustól. Bárki, aki behatol egy templomba és megzavarja az ott imádkozó, hitüket gyakorló emberek nyugalmát, megsérti az Alkotmány által garantált vallásszabadságot. Ez a felekezettől függetlenül minden lengyel templomra vonatkozik, és a bíró ezzel tökéletesen tisztában volt.”

 

https://szentkoronaradio.com/2020/10/31/antifa-agresszio-egy-pap-raszolt-a-tuntetokre-mire-ratamadtak/

https://szentkoronaradio.com/2020/11/05/menetelne-e-jezus-az-abortuszparti-tuntetok-elen/

https://szentkoronaradio.com/2020/12/19/keresztenygyalazas-lengyelorszagban-migranskent-abrazolt-szent-csalad-es-anarchista-ostya/

 

https://szentkoronaradio.com/2020/10/26/antifasisztak-tamadtak-lengyelorszagban-a-templomokra/

(Zarándok.ma nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.