csütörtök, április 9, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szijjártó szerint megvédte Magyarországot a Hezbollah támadásától

Miután kiderült, hogy magyar fedőcégen keresztül juttatták el a Hezbollah számára a felrobbant csipogókat, Szijjártó Péter telefonon beszélt az iráni külügyminiszterrel, derült ki egy kiszivárogtatott titkosszolgálati lehallgatási jegyzőkönyvből. Szijjártó szerint ezzel csak hazánkat védte meg a támadásoktól, azonban a magyar kormány azóta is mindent elkövet, hogy magára vonja az ellenállás tengelyének haragját.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

“Ismét jól látszik, hogy az emberek mindig számíthatnak arra, hogy a szuverén nemzeti kormány megvédi Magyarországot, ahogy az történt 2024-ben is, amikor hazánk nagyon közel állt ahhoz, hogy a Hezbollah terrorista szervezet célpontjává váljon” – reagált az iráni kollégájával folytatott korábbi telefonhívásának kiszivárogtatására Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán. Érdekes, hogy Szijjártó szerint az a terrorista, aki fegyveres harcot folytat a hazáját megszállókkal, és nem az, aki csipogókba rejtett robbanószerkezeteket robbant fel, ami civil áldozatokat is szedett.

Szijjártó Péter az iráni kollégájával folytatott 2024-es telefonbeszélgetéséről kiszivárogtatott átiratokkal kapcsolatban leszögezte, hogy elég jól láthatóan továbbra is zajlik a külföldi titkosszolgálati beavatkozás a magyar választási folyamatba.

“Kiderült, hogy külföldi titkosszolgálatok folyamatosan hallgatták le a telefonhívásaimat, és most ezeket nyilvánosságra is hozzák. Nyilván azzal a céllal, hogy befolyásolják a magyarországi parlamenti választás eredményét” – vélekedett.

“Ma egy olyan telefonbeszélgetés is belekerült a hírekbe, amely nagyjából két éve történt köztem és az iráni külügyminiszter között. Talán emlékeznek rá, ez volt az az időszak, amikor Libanonban a hírhedt Hezbollah terrorszervezethez kapcsolódó személyek csipogói felrobbantak, és akkor olyan álhíreket kezdtek terjeszteni a sajtóban, amelyek arról szóltak, hogy Magyarországnak ezekhez a robbantásokhoz köze lehetett” – mondta Szijjártó.

“Próbáltak minket azzal vádolni, hogy itt készültek a csipogók, vagy itt kereskedtek vele, mindenesetre Magyarországot bele akarták keverni ebbe a robbantássorozatba” – folytatta. Egyébként a magyar szál nemcsak álhír volt, bizonyítottan magyar fedőcéget is használt a Moszad.

“Ezért kellett gyorsan tisztázni a helyzetet, akkor beszéltem is az iráni külügyminiszterrel, jeleztem neki, hogy Magyarországnak az égegyadta világon semmi köze nincs ehhez a robbantássorozathoz. Jeleztem, hogy a magyar szolgálatok készen állnak az erre vonatkozó konzultációkra az iráni szolgálatokkal” – tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta, hogy sikerült is tisztázni a helyzetet, így hazánk nem lett támadások célpontja.

Izraeli védelmi központ épül Magyarországon, komoly biztonsági kockázatot vállalunk vele

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

Magyarország hűséges zsidó gyarmat: izraeli kémprogramot használ a kormány

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eltűnt a Barátság kőolajvezeték megvizsgálására küldött bizottság

Az Európai Unió sem tudja, hogy mi van a...

Döntött az EU, nem lesz több “vegán steak”

Az Európai Parlament (EP) mezőgazdasági szakbizottsága szerdán megszavazta a...

Zelenszkij aranykonvoja: egy ukrán képviselő szerint kenőpénzből származik

Egy volt ukrán parlamenti képviselő beszélt arról, hogy Zelenszkij...

Betörés, rongálás, ürülékkel szennyezés – 2025-ben is csúcsra járatták a keresztényellenességet Izraelben a zsidók (III. rész)

Folytatjuk cikksorozatunkat, ami a zsidók részéről, Izraelben történt keresztényellenes...

Kategóriák

Döntött az EU, nem lesz több “vegán steak”

Az Európai Parlament (EP) mezőgazdasági szakbizottsága szerdán megszavazta a...

Zelenszkij aranykonvoja: egy ukrán képviselő szerint kenőpénzből származik

Egy volt ukrán parlamenti képviselő beszélt arról, hogy Zelenszkij...

Élőláncot alkotnak a civilek Irán energetikai létesítményei körül

Nők és gyerekek milliói alkotnak élőláncot Irán energetikai létesítményei...

Megkezdődött a szabadkőműves bérgyilkos-hálózat elleni per Franciaországban

Franciaország egyik legnagyobb és legösszetettebb bűnügyi pere kezdődött meg...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55