Halálosan megfenyegették a magyar teniszezőt az ukránok, hogy veszítse el a meccset

Megdöbbentő fenyegetés látott napvilágot: „Van két csoportunk készenlétben a magyar határ közelében, harcra készen” – írták üzenetben ismeretlen ukránok. Szijjártó Péter megerősítette az esetet, és elmondta, védelmet kap a magyar teniszező, Udvardy Panna és családja. Nem új keletű a halálos ukrán fenyegetőzés, de érdemes visszaemlékezni, hogy korábban a Toroczkai Lászlót ért komoly fenyegetések közel sem […]
Cigányoktól zengett az ormosbányai óvoda: egy anyukát vertek össze hárman

Borsodi szitu: mint korábban megírtuk, miután az óvodába járó cigánygyerek összekapott egy másik kisgyerekkel, az anyja és másik két cigány nő az óvodában megkereste a gyermek anyukáját, hogy a megszokott ordenáré, alpári stílusban rikácsolva rátámadjanak, és haját tépve három irányból össze-vissza verjék. Gaztettükért mindösszesen 200 óra közmunkát kaptak, derült ki a Magyar Jelen cikkéből.
Robbantott a tanár kémiaórán, diákja másodfokú égési sérülést szenvedett

Megdöbbentő baleset történt egy nagykátai iskolában. A tanár, aki kérdéses, hogy egyáltalán megfelelő szakképesítéssel rendelkezett-e, kísérlet közben túltolta a mennyiséget, és akkora robbanást okozott, hogy diákja súlyos égési sérüléseket szenvedett. A fiú családja is megszólalt.
Zelenszkij bejelentette, hogy Ukrajna is beszáll az amerikai-izraeli-iráni háborúba

Ukrajnának úgy tűnik, van kapacitása arra, hogy beszálljon egy másik háborúba is. Pláne, ha Izrael támogatásáról van szó. Zelenszkij bejelentette, hogy segíteni fog az USA-nak – és Izraelnek – az amerikai-izraeli-iráni háborúban, számol be róla a Magyar Jelen.
Káosz a Fehér Házban: Trump tanácsadói sorra fordulnak szembe az elnök politikájával

Az irániak is rendkívüli eredményeket értek el a háborúban, bár a fősodrú médiában kizárólag az USA sikerpropagandáját lehet olvasni, az Irán okozta károkozást ezzel szemben elhallgatják. A Fehér Házban viszont más a helyzet. Trump egyre több tanácsadója sürgeti az iráni háború befejezését.
Zelenszkij: Ukrán pénzszállító autókat és hét ukránt ejtett túszul Orbán Viktor

Hét ukrán állampolgárt „ejtettek túszul”, 40 millió dollárt, 35 millió eurót és 9 kg aranyat foglaltak le a magyar hatóságok – írják ma reggelre liberális lapok. Két bank közötti szárazföldi szállításról volt szó Magyarországon keresztül, állítják. Vagy valamelyik ukrán oligarcha nem aranyozott wc-be fektette a pénzét, hanem menekítette az országából? A magyar hatóságok még nem reagáltak.