A beteg elméről egyre betegebb dolgok derülnek ki. De azt sem szabad elfelejteni, hogy ebben a nyugati világ vezetői gátlástalanul kiszolgálták. Génmódosítással tökéletesítendő emberi lények létrehozásának lehetőségét latolgatta, valamint tenyésztelep létrehozásáról is fantáziált.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
Jeffrey Epstein belső indítékai igen betegek lehettek, és látszik, hogy semmilyen szellemi vetület átgondolása nem jelent meg bennük, hanem egész életvitele csak a biológia síkjából indult ki.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumok rávilágítanak, hogy Jeffrey Epstein, a néhai pénzember és szexuális ragadozó megszállottja volt a genetikának és az emberi faj abszurd módon történő „tökéletesítésének”. Kiváltképpen érdekelte a transzhumanizmus, valamint valami teljesen kifordított és kiparodizált fajelmélet, mely szerint a kék szeműek lennének a legokosabbak, ezért van szükség a démoni eljárásmódokra, melyeket kiötölt…
A négerek alacsony értelmi képessége okán az iránt is érdeklődött, hogy miként lehetne a helyzeten “javítani”. Persze, itt sem érti, hogy miért is alacsonyabbak a négerek értelmi képességei, mert természetesen a valódi rasszfelfogásig valószínűleg nem jutott el. (Rasszfelfogás szintjeiről itt írtunk.) Epstein többek között Joscha Bach német kognitív tudós, mesterséges intelligencia-kutató és filozófus véleményére is kíváncsi volt. A levelezésben Bach azt állította, hogy a fekete gyerekek motoros készségei gyorsabban fejlődnek, de szerinte ez a fejlettebb/magasabb szintű (kognitív) fejlődés kárára történik.
Epsteint az emberalatti eljárások közül a klónozás és a gyermekek genetikai módosítása is érdekelte. 2018-ban azt írta Bryan Bishop kriptovaluta befektetőnek, aki mecénást keresett, hogy beszállna a „baba projektjébe”. Egyetértettek abban, hogy a pénzembernek a háttérben kell maradnia, hogy ne derüljön ki, Bishop kitől kap sok pénzt. Bishop olyanokat írogatott Epsteinnek, hogy öt éven belül nagy lépést tehetnek az emberi klónozás irányába. Később Bishop azt állította, hogy soha nem fogadott el pénzt Epsteintől, amire „nagyon büszke”.
A New York Times által idézett más források szerint Epstein a krionika iránt is erős érdeklődést mutatott. A tudomány ezen területe az elhunyt emberek testének lefagyasztására összpontosít azzal a céllal, hogy a jövőben visszahozzák őket az életbe. Epstein állítólag arról is beszélt, hogy saját fejét és péniszét is szeretné lefagyasztani. Ha csak ezen testrészeit, akkor valószínűleg magát az életbe való visszahozatalnál már ember-robot hibridként képzelte el.
(Index nyomán Szent Korona Rádió)

