szombat, február 7, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Jelentős avar kori lelőhely feltárása zajlik a BYD-gyár ásatásán

Kiterjedt avar kori lelőhelyet fedeztek fel a szegedi BYD-gyár építését megelőző ásatásokon – számol be a Heritage Daily. Az ásatást a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ és a Móra Ferenc Múzeum szakemberei vezetik, az előzetes vizsgálatok során már 12 régészeti lelőhelyet azonosítottak.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

Jelentős és jó állapotú leletek kerülnek elő

Az egyik helyszínen egy korai avar kori temető került elő, a kutatók szerint a felfedezés átírhatja a kora középkori Kárpát-medencéről alkotott képet. Sztankovánszki Tibor, A Móra Ferenc Múzeum munkatársa kiemelte:

“a temető egyedülállóan jó állapotú.”

Ritka betekintés az avar korba

A női sírokban arany- és ezüstékszerek, köztük finoman kidolgozott granulált fülbevalók, gyöngy nyakláncok és díszített övek voltak. A férfiakat fegyverekkel, például kardokkal, íjakkal és lándzsákkal együtt temették el, és több nyughelyben lómaradványok is voltak, ami az avarok harci és lovas kultúráját tükrözi.

Az egyik harcos koponyáján egyértelműen láthatóak a csatában szerzett sérülések, ez a korszak fegyveres konfliktusainak ritka bizonyítéka. Több bizánci tárgy az avar kaganátus és a Bizánci Birodalom közötti háborúkról vall.

A feltárás egyik legizgalmasabb eredménye, hogy a temetőt teljes egészében sikerült feltárni, ami nagyban hozzájárulhat a korabeli népesség és migráció alaposabb megértéséhez. A régészeti munkálatok továbbra is zajlanak a területen. A szakemberek több elszigetelt harcos sírt is megtaláltak, és azt feltételezik, hogy újabb nyughelyek várnak felfedezésre.

(National Geographic nyomán Szent Korona Rádió)

Gigantikus Attila-kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban

Szakrális nemzeti emlékhely születik

Legfrissebb

Digitális diktatúra: 2026-ban már bizonyítványt sem kapnak a diákok

Az AI tanár után jöhet a digitális bizonyítvány. Ez...

Senki nem akarja a cigányokat pesztrálni – Rengetegen hagyták el a gyermekvédelmet

Nem akar már szinte senki a gyermekvédelemben dolgozni. Úgy...

Hiába próbálta eltussolni, Trump is részese volt az Epstein féle zsidó-pedofil hálózatnak

Noha Donald Trump körömszakadtáig ellenezte és akadályozta azoknak az iratoknak a...

Digitális függőség: Elvették a telefonjukat, kiugrott a három tizenéves lány a kilencedikről

A digitális függőség, ezzel együtt a különböző mániák súlyos...

Kategóriák

Csak a szokásos: cigányok támadtak egy emberre az Örs Vezér terén

A HÉV végállomáson tobzódó cigányok támadtak rá egy emberre...

Újabb fogolycsere a láthatáron Kijev és Moszkva között

Az Egyesült Államok segítségével, Abu-Dzabiban megkötött fogolycsere során 314...

Meglőtték Vlagyimir Alekszejev tábornokot Moszkvában

Péntek reggel merényletet követtek el Vlagyimir Alekszejev ellen Moszkvában....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55