Sok iskolai osztály már taníthatatlan. Cigányok lakta vidékeken a magyar szülők több tíz kilómétert utaztatják mindennap a gyermekeiket, csak hogy normális osztályba járhassanak. Emiatt szegregációt és kasztrendszeresedést kiáltanak a cigányok jogvédői, holott nem lehet, hogy a szülők csak nem akarják olyan osztályba járatni a gyerekeiket, ahol több gyerek is kezelhetetlen, nem tud viselkedni, erőszakos?
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke (Totyik Tamás) a Jelenben közölt elemzést arról, hogy szerinte milyen kihívások előtt áll a magyar közoktatás. Az írásban az úgynevezett esélyegyenlőség hiányát emeli az egyik legsúlyosabb problémává, és azt állítja: ha a szegregáció tovább erősödik, Magyarország az indiai kasztrendszerhez hasonló állapotok felé haladhat. A balliberálisok egyébként évek óta ezzel riogatnak, és keltenek lelkiismeret-furdalást azokban, akik nem akarják a gyerekeiket viselkedni nem tudó és tanulni nem akaró underclass-beliek (leginkább cigányok) közé beíratni.
Totyik elemzésében a szegregációs index adatait idézi: 2010 és 2025 között a hátrányos helyzetű tanulók esetében 27,2-ről 40,7-re, a halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknál 29,2-ről 37,5-re nőtt a mutató. Értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy tíz HHH tanulóból négy olyan intézménybe jár, amely szegregált, és ahol többségben vannak a cigány és/vagy hátrányos helyzetű gyerekek.
A fenti adatok is annak következményei, hogy a viselkedni nem tudó, a társadalmi normákat nem is ismerő, többségében cigányok miatt az oktatás normális keretek közötti lefolytatása szinte lehetetlen. Ennek következtében alakult ki az a sajátos jelenség is, hogy nagyjából 140 településen úgy működik két iskola, hogy az egyikben alig találni HH/HHH gyereket, a másikban viszont 60–100 százalék az arányuk. Margón meg kell jegyeznünk, hogy a HH és HHH-s gyermekeknek nem 100%-a tartozik a problémásak közé, hátrányos helyzetűként is lehet tökéletesen teljesíteni, ugyanakkor ők nem a gettóból szoktak kikerülni, és nem is a szegregált oktatási intézményekben kapnak helyet, hiszen attól, hogy rossz anyagi körülmények közül jönnek, be tudják tartani a társadalmi normákat, és igényük van a tanulásra.
A szöveg egyik legerősebb állítása, hogy az induló különbségek már az óvoda kapujában látszanak. Példaként azt írja: egy XII. kerületben óvodába készülő gyerek és az encsi járásban óvodába készülő gyerek között két évnyi tudás- és tájékozottsági különbséget mérnek. A folyamat vége pedig szerinte az, hogy 18 éves korra hat évnyi eltérés alakul ki a két csoport között. Itt azonban ki kell emelnünk, hogy az óvoda kapujába készülő gyerek értelmi, szellemi és egyéb képességekben való lemaradása egyáltalán nem a kárhoztatott oktatási szegregáció. Hanem pontosan az, hogy a szegregátumban tesznek magasról a szülők a gyerekek képességeinek fejlesztésére, valamint a későbbiekben arra is, hogy miként teljesítenek az oktatási intézményekben. Ezért is alakult ki kényszeredetten az a szegregációs minta, ami már feljebb említésre került.
Totyik szerint a szegregáció felszámolása és a felzárkóztatásra fordított erőforrások növelése nélkül érdemi változás nem várható. Csak éppen azt látjuk, hogy az elmúlt években milliárdokat öltek bele a cigányintegrációba, bármiféle eredmény nélkül. Ez csak ablakon kidobott pénz volt… Először működőképes, és nem balliberális lózungokkal megtűzdelt integrációs programra volna szükség, ami során legalább a legalapvetőbb társadalmi elvárások teljesítésének elsajátítását kisajtolnák belőlük.
Párhuzamként a finn modellt említi: ott a pedagógus munkáját több szakember is segítheti a tanteremben, ami valódi egyéni fejlesztést tesz lehetővé, és csökkenti a frusztrációt, agressziót.
Az elemzés a pedagógusképzés átalakítását is kulcskérdésnek nevezi: nagyobb fókuszt sürget az eltérő kultúrák megértésére, a konfliktuskezelésre, az inkluzív oktatásra, a tanulási zavarok felismerésére, valamint az autista és ADHD-s tanulókkal való foglalkozásra. Csak éppen azt nem értik meg az oktatással foglalkozó modernnek, hogy ez nem integrált, hanem a szegregált oktatási rendszer keretei között történhet meg. Nem várható el egy pedagógustól, hogy 30 másik diák mellett a különböző fogyatékkal élő tanulókra fordítsa figyelmének nagy részét. A kiilleszkedett (többségében cigány) diákok számára pedig pontosan az olyan szegregált intézmény szükségeltetik, ahol fenntartják a vasfegyelmet. Nem a többségi társadalmat kell azért büntetni, mert a cigányok nem tudnak viselkedni. Erre a szerző által ajnározott finn módszer se jelentene megoldást, hogy egy pedagógus mellett még 3-4 másik szakember legyen bent. Az egyetlen reális megoldás a valódi szegregáció. Azzal nem riogatni kell, hanem észszerűen véghezvinni.
Cigánybűnözés: Újévkor ölt meg egy szatmárcsekei nőt egy 17 éves „fiatal”
Zavarnak a dajdajozó szomszédok? Ha szólsz érte, véresre vernek
(Roma Sajtóközpont – Roma Press Center nyomán Szent Korona Rádió)
