Hosszú évek óta gyakorlat már, hogy a transz sportolók ki vannak tiltva egyes versenyszámokból, vagy ha mégis részt vehetnek, akkor kizárólag a születési nemükhöz tartozókkal küzdhetnek meg. Bár az egyes államok mind másként szabályozták, mostanra eldőlhet végleg: nincs helye a transzoknak az ellenkező nemű sportolók között!
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság kedden kezdte meg azoknak az ügyeknek a meghallgatását, amelynek tétje, hogy az államok megtilthatják-e a transznemű lányoknak a lányok és nők iskolai sportcsapataiban való részvételt.
A bíróság előtt Idaho és Nyugat-Virginia állama védelmezi meg azon törvényeit, amelyek megtiltják, hogy transznemű sportolók a biológiai nemükkel ellentétes nem versenyein induljanak, azaz praktikusan azt, hogy magukat nőnek mondó/érző férfiak női sportágakban induljanak, amivel lényegében vesztésre ítélik az összes valódi női sportolót.
„Azért vagyunk itt, mert Idaho és Nyugat-Virginia józan észen alapuló törvényeket fogadott el, amelyek megkülönböztetik az államok sportpályáit a nemek között”
– mondta John McCuskey (republikánus) nyugat-virginiai főügyész hétfőn újságíróknak.
2020-ban Idaho lett az első állam, amely megtiltotta a transznemű férfiaknak a női diáksportban való részvételt. Nyugat-Virginia a következő évben tette ezt meg. Végül összesen huszonhét állam fogadott el ilyen törvényeket.
A konzervatív többség felülvizsgálja a polgárjogi csoportok által felhozott érveket, miszerint a tilalmak sértik a 14. alkotmánykiegészítés egyenlő védelmi garanciáját azáltal, hogy a sportolók neme és transznemű státusza alapján diszkriminálnak.
A most 24 éves Lindsay Hecox (borítóképünkön) az idahói szövetségi bírósághoz fordult, hogy megtámadja az állam törvényét. Hecox egy transznemű férfi (aki nőnek érzi magát), aki szeretett volna bekerülni a Boise Állami Egyetem női atlétikai és terepfutó csapataiba. Végül nem került be ezekbe a csapatokba, de később klubsportokban játszott.
Tiltják a normalitást?
Egy San Franciscó-i szövetségi fellebbviteli bíróság megtiltotta Idahónak a törvény végrehajtását. Az Egyesült Államok 9. Körzeti Fellebbviteli Bírósága egyetértett Hecoxszal abban, hogy a törvény sérti a 14. alkotmánykiegészítés egyenlő védelmi záradékát, mivel célja az volt, hogy „kategorikusan kitiltsa a transznemű nőket és lányokat (azaz biológiai férfiakat és fiúkat) az állami iskolai sportcsapatokból, amelyek megfelelnek nemi identitásuknak”. A törvény a nem alapján is diszkriminál a testület szerint, mivel a lány- és női csapatokban – de nem a fiú- és férfi csapatokban – részt vevő sportolók „invazív nemi ellenőrzési eljárásoknak vannak kitéve a törvény végrehajtása érdekében”.
A nyugat-virginiai keresetet Heather Jackson, a most 15 éves transznemű középiskolás diák, B.P.J. édesanyja indította, aki a harmadik osztály óta nyilvánosan lányként azonosítja magát. B.P.J. pubertásgátlókat szedett, valamint ösztrogén hormonterápiát is kapott. B.P.J. az iskolában atlétika- és terepfutó csapatokban versenyzett.
Félreértelmezett diszkriminációs törvény
Az Egyesült Államok Richmondban található 4. Körzeti Fellebbviteli Bírósága egy olyan végzést adott ki, amely megtiltotta Nyugat-Virginiának a törvény végrehajtását, de más okból. A bíróság úgy ítélte meg, hogy Nyugat-Virginia törvénye sérti a Title IX.-et , egy szövetségi polgárjogi törvényt, amely tiltja a nemi alapú megkülönböztetést a szövetségi finanszírozásban részesülő oktatási programokban és tevékenységekben, mivel neme alapján diszkriminálja B.P.J.-t.
Alan Hurst, Idaho államügyésze a bíráknak elmondta, hogy
„Idaho törvénye nem alapján osztályoz, mert a sportban a nem számít. Szorosan összefügg számtalan sportelőnnyel, mint például a méret, az izomtömeg, a csonttömeg, valamint a szív- és tüdőkapacitás.”
Az állam törvényének célja, mondta, a nők és lányok esélyegyenlőségének megőrzése a sportban. „A különleges bánásmód megtagadása nem a transznemű státusz alapján történő osztályozás – folytatta Hurst. – Ez tudatos választás.”
„A Hecox-törvény minden kihívása – hangsúlyozta Hurst – a törvény alkalmazása a férfiak egy apró csoportjára, akik transzneműként azonosítják magukat, és elnyomják a tesztoszteronszintjüket.”
Michael Williams, Nyugat-Virginia állam ügyésze visszhangozta Hurst kijelentéseit: „Az államok régóta nemek szerint osztják be a diákokat a sportcsapatokba” – jegyezte meg. Williams ragaszkodott hozzá, hogy a nyugat-virginiai törvény célja annak biztosítása, hogy
a nők és lányok „biztonságosan és tisztességesen versenyezhessenek az iskolai sportban”.
Nők helyett a deviánsokat védi a törvény?
A Legfelsőbb Bíróság konzervatív bírái szimpatizáltak a két állam törvényi tiltásaival, a liberális bírák pedig a transzsportolókkal.
A Trump által kinevezett Neil Gorsuch, aki 2020-ban a Bostock kontra Clayton megye ügyben a többség nevében írt, és úgy ítélte meg, hogy a szövetségi foglalkoztatási diszkriminációs törvények védik az LMBTQP munkavállalókat, kezdetben úgy tűnt, hogy némileg támogatja a kihívókat. De aztán szimpatizált Nyugat-Virginia érveivel.
Az úgyszintén Trump-kinevezett Brett Kavanaugh, aki amúgy korábban volt női csapatok edzője, és két lánya van, (többek között) azt javasolta, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak a „tudományos bizonytalanság” és az „egyenlőségi érdekek mindkét oldalon való határozott érvényesítése” miatt jelenleg távol kellene maradnia a vitától.
Amy Coney Barrett bíró azt kérdezte Hartnettől: „hogyan mondhatjuk, hogy ez diszkriminációt jelent a transznemű státusz alapján, amikor” „a transz fiúk játszhatnak fiúcsapatokban”, így a törvény hatása „valójában csak a transz lányokra vonatkozik”?
Clarence Thomas bíró szintén szkepticizmusának adott hangot a kihívók álláspontjával kapcsolatban. Leírt egy olyan forgatókönyvet, amelyben egy „pocsék” férfi teniszező nem került be a férfi teniszcsapatba, „és meg akarja próbálni a női teniszcsapatban”. „Miben különbözik ez attól – kérdezte Thomas Hursttől –, hogy transznemű nőket is be kell engedni a női teniszcsapatba?”
A bíróság demokrata kinevezettjei – különösen Sonia Sotomayor és Ketanji Brown Jackson – nem meglepő módon ellenségesen fogadták Idaho és Nyugat-Virginia érveit.
Az USA-ban visszaveszik a transz sportolók címeit és díjait – Szent Korona Rádió
Trump aláírta, nem lesznek transz sportolók a nők között
Nem küzdött a transz sportolóval, kizárták a versenyzőt
(Szilvay Gergely nyomán Szent Korona Rádió)

