Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Trump antiszemita

Trump szerint a MAGA mozgalomban nincs helye antiszemita nézeteknek

Donald Trump nemrég egy interjúban kijelentette, hogy szerinte sem a „Make America Great Again” (MAGA) mozgalomnak, sem a Republikánus Pártnak nincs szüksége antiszemita nézeteket valló emberekre. Persze az antiszemita jelzőt sok esetben olyan emberekre is rásütik, akik nem a zsidóságot kritizálják, hanem csak Izrael arcátlan politikáját, és a Gázai övezetben elkövetett népirtást.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

A The New York Timesnak adott interjújában Donald Trump saját zsidó unokáira hivatkozott, akik Ivanka nevű lányától és Jared Kushnertől születtek.

„Szerintem nincs szükségünk rájuk, úgy vélem, hogy nem szeretjük őket”

– fogalmazott Trump az általa antiszemita nézeteket vallónak ítélt párttársairól a vezető balliberális napilapnak.

A Republikánus Pártban régóta folyik vita arról, hogy mennyire lehet széles a belső koalíciója, és hogy olyan személyiségek is részt vehetnek-e benne, mint a nyíltan antiszemita influenszer, Nick Fuentes. Legutóbb a befolyásos konzervatív újságírónő és podcaster, Megyn Kelly is jelét adta annak, hogy az Izrael-kritikus táborban kötött ki.


Trump nyilatkozata azért is döntő jelentőségű, mert JD Vance alelnök csak a múlt hónapban jelentette ki, hogy a pártnak nincs szüksége „erényességi tesztekre”.

Az, hogy a MAGA köreiben sincs konszenzusos cionizmus, akkor vált világossá, amikor Tucker Carlson interjút készített Fuentes-szel, éspedig vele szimpatizáló hangnemben – emlékeztet az All Israel News.

Miután több prominens republikánus is figyelmeztetett a konzervatív mozgalmon belüli „növekvő antiszemitizmusra”, JD Vance eleinte még elutasította a jobboldalon „robbanásszerűen növekvő” antiszemitizmusról szóló narratívát; ugyanakkor nem volt hajlandó kifejezetten elítélni azokat, akik – Nick Fuenteshez hasonlóan – nyíltan osztják az Izrael-kritikus, és néhol antiszemita nézeteiket.

Trump elnöknek a New York Timesnak adott nyilatkozata az izraeli lap szerint egy kísérlet arra, hogy egyértelműen meghúzza a határokat az ügyben. Az elnök büszke arra, hogy Izrael támogatója, és az interjúban a saját családjáról is beszélt:

A lányom történetesen zsidó, és a gyönyörű három unokám is zsidó. Nagyon büszke vagyok rájuk. Nagyon büszke vagyok az egész családra. Valószínűleg én vagyok a legkevésbé antiszemita ember a világon.

Az elnök lánya, Ivanka, Jared Kushnerrel való házassága miatt betért, és gyermekeiket mind zsidóként nevelik.

Ugyanakkor, bár egyértelműen kijelentette, hogy politikai mozgalmában nincs helye az antiszemitizmusnak, Trump ismét megtagadta Nick Fuentes nyílt elítélését, amikor a Times erről kérdezte, és megerősítette, hogy „nem ismeri” a szélsőjobboldali influenszert. Ugyanígy nem volt hajlandó elhatárolódni Tucker Carlsontól, annak ellenére sem, hogy a neves riporter egyre kritikusabbá vált Trump, valamint az Egyesült Államok és Izrael kapcsolata iránt.

Sőt, Carlson Fuentes-szel készített interjúja után Trump még az újságíró védelmére is kelt, és azt mondta az újságíróknak:

Nem mondhatják meg neki, hogy kivel interjúzzon.

Vance alelnök mellett más konzervatív személyiségek is védelmükbe vették Carlsont, és minimalizálták az Izrael megítélése miatti ellentéteket a konzervatív mozgalomban, így tett Kevin Roberts, a MAGA-nak programot író Heritage Foundation elnöke is.

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/12/21/tovabb-erosodik-a-cionista-toresvonal-az-usa-konzervativ-taboraban/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/05/04/trump-cionista-retorikaja-egyre-nagyobb-toresvonalat-okoz-a-republikanusok-kozott/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/11/27/nick-fuentes-egyre-szelesebbre-tarja-az-overton-ablakot-az-amerikai-zsidokerdesben/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/11/04/orjongenek-a-koserkonzervativok-nick-fuentes-tucker-carlson-musoraban-szerepelt/

(Neokohn nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.