Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Jemen

Az Egyesült Arab Emírségek kiszakította volna Dél-Jement, de Szaúd-Arábia közbeszólt

A jemeni események váratlan fordulatot vettek: miután az Egyesült Arab Emírségek könnyűszerrel leuralta Jemen déli részét, fordult a kocka: a Szaúd-Arábia által támogatott „Elnöki Vezető Tanács” erői legyőzték a Dél-Jemen elszakadását célul kitűző „Déli Átmeneti Tanács” egységeit.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

December elején az Egyesült Arab Emírségek által támogatott egységek úgy döntöttek, hogy titokban elfoglalják Jemen egész déli részét, és támadást indítanak egykori szövetségeseik ellen, akikkel együtt harcoltak a húszik ellen.

Gyorsan elfoglalták Jemen déli részét

Kezdetben gyorsan haladtak előre, városról városra hódítva, és már – a múlt században létre jött – „Dél-Jemen” újbóli létrehozásán töprengtek, míg a 2020-ban hatalomra került jemeni kormány soraiban káosz és zűrzavar uralkodott.

Azonban december harmadik hetében Szaúd-Arábia is bekapcsolódott a konfliktusba, amely először lezárta Jemen légterét, majd megkezdte a déli szeparatisták állásainak légi bombázását.

Az első célpont, amelyet a szaúdiak megtámadtak, az Al-Mukalla kikötő volt, amelyet a Szaúd-Arábiai Légierő F-15-ös vadászgépei legalább négy alkalommal bombáztak, miközben az átszervezett PRS-egységek ellentámadást indítottak Al-Hashah területén.

A szaúdiak megfordították a helyzetet, mégsem lesz újra Dél-Jemen

Ezt követően Dél-Jemen elvesztette a kezdeményezést, és a jemeni kormányerők megkezdték a területek visszahódítását:

Először a jemeni elnök, Rashad al-Alimi 90 napos rendkívüli állapotot hirdetett Jemenben, és felmondta az Egyesült Arab Emírségekkel kötött megállapodást, majd felszólította az Emírségek összes egységét, hogy hagyják el Jemen területét.

Az Egyesült Arab Emírségek rövid konzultációk után önként beleegyeztek, hogy elhagyják Jement, így a Dél-Jemenben maradt szeparatisták kártyavára immár az Emírségek támogatása nélkül hamar összeomlott a jemeniek, a szaúdiak és azok proxy egységeivel szemben, akik ezután már aktívan előrenyomultak több területen.

Január 2-án a szaúdiak lebombázták a szeparatisták állásait Al-Hashában. Ezzel párhuzamosan a jemeni kormányerők egységei támadtak Al-Katnban, Tarimban és Seiyunban, Hadramaut tartományban. Ezzel egy időben Al-Jawf és El-Marib tartományokban a kormányerőknek sikerült kiszorítaniuk őket Haribából és Al-Abdiából.

A nap végére a Szaúd-Arábiai Légierő vadászgépeinek támogatásával a jemenieknek sikerült kiszorítania a délieket Al-Hashá területéről, amely fontos támaszpont volt a védelem szempontjából. Január 6-ra, a szeparatisták pozícióinak összeomlása miatt, a szaúdi proxy erők átvették az irányítást Hadramaut és Al-Mahru felett is.

Január 7-én a kormányerők harcosai már elérték „Dél-Jemen fővárosát”, Ádent, és ezzel véget vetettek (legalábbis egyelőre) a déli szeparatisták szerveződésének. Eközben a szeparatisták vezetője, Aydarus al-Zubaydi hajóval először Szomáliába, onnan pedig repülővel az Egyesült Arab Emírségekbe menekült.

A jemeni konfliktus újabb eszkalációs szakasza véget ért. A szaúdiak és proxy erőik nagyon gyorsan megingatták a támogatás nélkül maradt szeparatisták pozícióit, és öt nap alatt megsemmisítették csapatait, még Áden városát is elfoglalva.

Újra a húszik kerülhetnek célkeresztbe

A déliek vezetője elmenekült, viszont a jövőben biztosan megpróbálja visszaszerezni elvesztett pozícióit. Eközben a kormányhoz közeli média ismét felvetette a húszi-kérdés megoldásának szükségességét a győzelem és a déli pozíciók megerősítése nyomán.

Ezért még nagyon messze van a béke Jemenben. Figyelembe véve a kialakult helyzetet, és a kormányerők ellenőrzését az Ádeni-öböl kulcsfontosságú kikötője felett, nem zárható ki, hogy a közeljövőben újabb támadások indulnak a húszik ellen.

Walkie-talkijával mérték be a meggyilkolt jemeni vezérkari főnököt a cionisták?

Akcióban a jemeni húszik: drónokkal támadták Dél-Izraelt

Izrael Jemen fővárosát támadta, rengeteg a civil áldozat

(Rybar nyomán Szent Korona Rádió)

telegram

Gyerekek előtt mutogatta a s*ggét egy buzeráns; ombudsmani eljárás indult a Bűnvadászok ellen; embercsempészekkel működik együtt a migránsmentő Sea-Watch – Telegram-posztjaink (2026.07.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 26.

telegram

A bíróság a deviánsokat védi; elegük van az ukránoknak; meghalt a sokkoló élményben részesült cigány – Telegram-posztjaink 2026.07.24.

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 25.

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.