Vallási meggyőződése miatt számtalanszor került már börtönbe a keresztény ír tanár az elmúlt években. Az iskolában, ahol tanít(ott), arra kötelezték őt, hogy semleges nemű névmással illesse a diákokat a tanár, amit Enoch Burke megtagadott.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Ötödjére börtönözték be Enoch Burke írországi tanárt, aki nem volt hajlandó semleges nemű névmásokkal megszólítani az egyik, magát „transznemű”-nek valló diákját. A tanárt még karácsonyra sem engedték ki a börtönből.
„Szeretem az iskolámat. Azért vagyok ma itt, mert nem neveznék egy fiút lánynak”
– így nyilatkozott korábban egy bírósági meghallgatásán Enoch Burke. Az évek óta súlyos bírósági ítéleteket, több börtönbüntetést is elszenvedő írországi tanárral azt közölte az ünnepek előtt a Legfelsőbb Bíróság, hogy nem szabadulhat ki karácsonyra sem a börtönből.
A Wilson’s Hospital School tanára addig marad börtönben, amíg ígéretet nem tesz arra, hogy nem lép be abba az iskolába, ahol korábban dolgozott – írja az rte.ie nevű ír híroldal. Csakhogy a legfőbb bírói testület annak ellenére döntött így, hogy a tanár garantálta: betartja a bírósági végzést, ha szabadon engedik.
Súlyos börtön a vallási meggyőződésért
Az evangélikus keresztény vallású tanárt 2022 augusztusában felfüggesztették az állásból, Wilson’s Hospital Schoolból , egy Westmeath megyei Írországi Egyház koedukált bentlakásos iskolájában. A tanár ugyanis összeütközésbe került az iskola igazgatójával és igazgatótanácsával.
A vita tárgya egy olyan kérelem miatt volt, amely szerint a tanároknak egy transznemű diákot „új néven” kell megszólítaniuk, és semleges névmást kell használniuk a megnevezésükkor. A tanár határozottan felszólalt mind az általános rendelkezés miatt, mind pedig azért, mert az egyik, magát lánynak valló fiú diákja ügyében semleges nemű megszólításra utasították.
Mivel a felfüggesztése ellenére többször is megjelent a munkahelyén, a bentlakásos iskola eljárást kezdeményezett az ügyben.
A különféle, testületi és bírói végzéseket vitató tanárt bíróság elé állították, majd 2022 szeptemberében letartóztatták, októberben pedig bebörtönözték.
Míg 2022-es fogva tartása idején még hazaengedték a börtönből karácsonykor, most már ezt sem tették lehetővé a „fiút lánynak szólítani” és az úgynevezett semleges nemű névmásokat használni nem hajlandó, fiatal tanár számára.
https://szentkoronaradio.com/blog/2025/12/01/bebortonoztek-egy-ir-tanart-mert-nem-volt-hajlando-transz-nevmasukkal-megszolitani-a-devians-diakjait/
https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/04/a-genderlobbi-ismet-bortonbe-kuldte-az-ir-tanart/
https://szentkoronaradio.com/blog/2022/09/16/nem-kovette-az-lmbtqp-lobbi-szabalyait-most-bortonben-ul-az-ir-tanar/
(hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió)
