kedd, december 23, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Dzsenifert késeltek a Nagymező utcában

Úgy tűnik nemcsak a támadók, hanem az áldozat is cigány volt a Nagymező utcában elkövetett késelésnél. Állítólag a H. Dzsenifer nevű áldozatot féltékenységből késelték meg, pedig egy baráti körhöz tartozott a támadókkal.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

“Amikor a dulakodás közben a sértett a földre került, egy 17 éves lány kifosztotta, kivette a táskájából a mobiltelefonját. Ezután a már nagykorú társuk is bekapcsolódott a bántalmazásba. Ez alatt a 15 éves támadó elővett egy kést, majd azzal megszúrta a sértett mellkasának bal oldalát, életveszélyes sérülést okozva. Ezután a támadó trió és még két társuk autóval elmenekült a helyszínről, majd a késtől is megszabadultak” – mondta el a Blikknek dr. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

Nagymező utcában
H. Dzsenifer

A Blikk információi szerint a megszúrt Dzsenifer és a támadói jól ismerték egymást, egy társasághoz tartoztak. Ugyan a rendőrség vizsgálja, hogy pontosan mi vezetett a késelésig, tudomásunk szerint fiúkkal kapcsolatos vita, féltékenység volt a vita kiváltó oka.


A 15 éves lányt emberölés kísérletével, társait csoportos garázdasággal és emberöléssel kapcsolatos bűnpártolással, a telefont elvevő fiatalt pedig kifosztással gyanúsítják. Az öt gyanúsított közül a Fővárosi Főügyészség három letartóztatását indítványozta. Két fiatalkorú végül javítóintézetbe került (majd nekik is vihetnek plüssmacit a liberálisok), a 18 éves társuk pedig bűnügyi felügyeletbe. Úgy tudjuk, utóbbit korábban már felfüggesztett börtönre is ítélték. Információink szerint csak az a lány tett vallomást, aki elvitte a telefont. Ezt elismerte, de azt állítja, a verekedésben nem vett részt.

Ezek itt cigányok? Fiatalkorú lányok a Nagymező utcai késelés elkövetői

(Blikk nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Tombol Németországban a matricabűnözés

Úgy látszik nincs nagyobb gondjuk a németeknek, mint a...

Moszkva nemet mondott a nyilvános hanuka gyertyagyújtásra

A városvezetés biztonsági okokra hivatkozott, amikor megtiltotta a zsidóknak...

Putyin évértékelő: Az orosz elnök szerint nem ők a békés útra lépés gátja

Vlagyimir Putyin értékelte a 2025-ös évet. Gazdaság, külpolitika, háború,...

Jézust emlegetve provokáltak a vegánok a Ferenciek terének temploma előtt

Hadházy után most vegánok találták be a Ferenciek terének...

Kategóriák

Tombol Németországban a matricabűnözés

Úgy látszik nincs nagyobb gondjuk a németeknek, mint a...

Moszkva nemet mondott a nyilvános hanuka gyertyagyújtásra

A városvezetés biztonsági okokra hivatkozott, amikor megtiltotta a zsidóknak...

Putyin évértékelő: Az orosz elnök szerint nem ők a békés útra lépés gátja

Vlagyimir Putyin értékelte a 2025-ös évet. Gazdaság, külpolitika, háború,...

Jézust emlegetve provokáltak a vegánok a Ferenciek terének temploma előtt

Hadházy után most vegánok találták be a Ferenciek terének...

Digitális diktatúra: Dánia nem kézbesít többé levelet, bezár az állami posta

Idén december 30-án szállítja ki az utolsó levelet a...

A Kékfény törölt riportja bizonyítja, hogy a Szőlő utca nem gyermekotthon

2019-ben a Kékfény adást forgatott a Szőlő utca működéséről....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55