hétfő, december 22, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ezek itt cigányok? Fiatalkorú lányok a Nagymező utcai késelés elkövetői

Szombatra virradó éjjel megkéseltek egy 15 éves lányt Budapesten. Mint kiderült, a Nagymező utcai késelés elkövetői szintén fiatalkorú lányok voltak. Valószínűleg az elkövetők javítóintézetbe kerülnek, majd biztos őket is megsajnálják, és kapnak plüssmacikat a liberálisoktól.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Megkéseltek egy 15 éves lányt szombatra virradó éjjel a Nagymező utcánál. A Fővárosi Főügyészség három fiatal letartóztatását indítványozta az ügyben, jelentette be az ügyészség közleményében. A rendelkezésre álló adatok szerint amikor a két fiatalkorú (mindketten 15 évesek) között dulakodás alakult ki, több ismerősük is jelen volt. Amikor a sértett a földre került, egy 17 éves lány kifosztotta a megtámadottat, kivette a táskájából a mobiltelefonját. Ezután az előbb említett 17 éves lány és egy 18 éves – már nagykorú – társa is bekapcsolódott a bántalmazásba. Ez alatt a 15 éves támadó elővett egy kést, majd azzal megszúrta a szintén 15 éves sértett mellkasának bal oldalát, életveszélyes sérülést okozva.

A Nagymező utcai késelés után az elkövetők – további két társukkal együtt – autóval elmenekültek a helyszínről, és megszabadultak a fegyvertől is. A rendőrség egy órán belül elfogta a három támadó lányt, társaikat pedig előállították.

Az ügyészség a 15 éves lánnyal szemben emberölés kísérlete miatt, társai ellen csoportos garázdaság és emberöléssel összefüggő bűnpártolás miatt indítványozta a letartóztatást. A telefont elvevő 17 éves lányt ezen felül kifosztással is gyanúsítják. A 18 éves, vagyis fiatal felnőtt lányt korábban – még fiatalkorúként – felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A Kékfény törölt riportja bizonyítja, hogy a Szőlő utca nem gyermekotthon

Újabb Szőlő utca: csoportos rablások és lopások elkövetőjét siratják a médiában

Jó reggelt: A Szőlő utcai videón látható intézetis most is börtönben van hivatalos személy elleni erőszak miatt

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Tovább erősödik a cionista törésvonal az USA konzervatív táborában

Az USA konzervatív táborán legnagyobb törésvonala egyértelműen a cionizmus...

További illegális zsidó telepek épülnek Ciszjordániában; konkrét tervekkel jelentkezett a Trump-riviéra

Izrael folyamatosan illegálisan terjeszkedik az általuk megszállt Ciszjordániában. Az...

A Kékfény törölt riportja bizonyítja, hogy a Szőlő utca nem gyermekotthon

2019-ben a Kékfény adást forgatott a Szőlő utca működéséről....

Dúró Dóra a Curtis-botrányról: Épeszű szülő nem adna ilyen tanácsot a fiának

Pezsgők, kaviár, kurv*k” – így kíván boldog karácsonyt 14–15...

Kategóriák

Személytelen háborúk: Robothadserege lesz az USA-nak

Fantomnak nevezett humanoid robotkatonák fogják alkotni az amerikai hadsereg...

Nem lesz elnöki hanukázás Lengyelországban

Idén lehet nem kell Gregorz Braunnak kezébe venni a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55