vasárnap, március 22, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nem lesz elnöki hanukázás Lengyelországban

Idén lehet nem kell Gregorz Braunnak kezébe venni a dolgok irányítását? Másfél évtizede fennálló zsidókiszolgálást tör meg a frissen megválasztott elnök. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A hanukai gyertyagyújtást a lengyel elnöki palotában 2006-ban vezette be Lech Kaczyński, a langyos nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) politikusa. A rendezvényt folytatta a centrista Bronisław Komorowski, majd Andrzej Duda is, aki szintén PiS-támogatással került hivatalba.

Az idei év azonban változást hoz.

A Rzeczpospolita című lengyel lap értesülései szerint Karol Nawrocki – aki augusztusban lépett hivatalba és aki szintén a PiS támogatását élvezi – nem kívánja folytatni az ünnepség szervezését.

A zsidó közösségi vezetők megerősítették: sem meghívást, sem hivatalos tájékoztatást nem kaptak a palotától. Lehet végre rájött a PiS, hogy hiába nyaliztak, az sok jót nem hozott nekik?

Az elnöki hivatal honlapján sincs nyoma semmilyen hanukai eseménynek, a sajtómegkeresésekre pedig nem reagáltak.

Nawrocki kampányígérete: „csak a keresztény ünnepek állnak közel hozzám”

A döntés nem érte teljesen váratlanul a lengyel közvéleményt. Nawrocki a januári kampányban már egyértelműen jelezte:

„A keresztény értékekhez való kötődésem komoly dolog számomra, így azokat az ünnepeket tartom meg, amelyek hozzám közel állnak.”

A második fordulós kampányban aktívan próbálta megszólítani Grzegorz Braun szélsőjobboldali jelölőlistájának támogatóit – Braun pedig híres arról, hogy 2023-ban poroltóval fújta el a parlamenti hanukai gyertyákat.

Nawrocki később a Braun által feltett kérdésekre – köztük a „zsidó követelések” elutasítására vonatkozókra – is úgy válaszolt, hogy

kizárólag a „lengyel keresztény hagyományok és ünnepek” ápolását tartja feladatának.

Braun végül beállt mögé, és a második fordulóban szavazói 92,5%-a Nawrockit támogatta.

Belső vita az elnöki hivatalban: Trump követe miatt mégis akarták a hanukát

Bár Nawrocki hivatalosan elzárkózott a tradíció fenntartásától, lengyel sajtóértesülések szerint a palotán belül voltak olyan tisztviselők, akik támogatták volna az ünnepség megtartását – főként diplomáciai megfontolásból.

A Trump-adminisztráció új varsói nagykövete, Tom Rose, nyíltan zsidó származású (mint a magyarországi is, milyen érdekes), és a források szerint volt olyan érv, hogy a hanukai rendezvény hozzájárulhatott volna az amerikai–lengyel kapcsolatok további erősítéséhez.

Az elnök azonban végül nem engedett, így nem lesz hanukai ünnepség a palotában.

A Szejmben a Neokohn információi szerint a balliberálisok azért csak tartottak hanukai gyertyagyújtást.


“Nem furcsa talán a Megfeszítettet imádni, közben pedig együtt ünnepelni azokkal, akik őt megfeszítették?” – Aranyszájú Szent János a zsidókkal együtt ünneplőkről

Importált botrány: lengyeleket provokáltak Debrecenben a cionisták

(Neokohn nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Az USA tengerészgyalogos egységeket küld Irán felé

Több tengerészgyalogos expedíciós egységet küldött az USA a Hormuzi-szoroshoz,...

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Kategóriák

Az USA tengerészgyalogos egységeket küld Irán felé

Több tengerészgyalogos expedíciós egységet küldött az USA a Hormuzi-szoroshoz,...

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55