kedd, február 3, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“Nem furcsa talán a Megfeszítettet imádni, közben pedig együtt ünnepelni azokkal, akik őt megfeszítették?” – Aranyszájú Szent János a zsidókkal együtt ünneplőkről

Itt az advent, ezzel ismételten eljött az az időszak, amikor a karácsony közeledtével a különböző, magukat kereszténynek valló politikusok, közéleti szereplők és magánemberek kiemelt figyelmet szentelnek a hanukának, és a zsidók körül forognak posztjaik, keresztény ünnepkörünket elhanyagolva. “Nincs új a nap alatt”, hiszen a zsidó-kereszténység hazugsága többször is megpróbálkozott már beférkőzni az Egyház, a kereszténység életébe. Az egyik legnagyobb egyházatya azonban erre is megadja a gyógyírt. Aranyszájú Szent János homoszexuálisok ellen felszólalása után ezúttal a zsidók és a zsidók ünnepein részt vevő keresztények ellen elhangzott beszédei közül az elsőből közlünk szemelvényeket. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy másik, kiváltképp fájdalmas betegség csal a nyelvünkre orvoslásért való segélykiáltást, egy olyan betegség, amely az Egyház testében növekedett fel. Először ezt kell eltávolítani, és csak azután kell a kívül levőkkel törődni: először a saját házunk népét kell meggyógyítanunk, és csak azután kell az idegeneket gondoznunk.

Mi hát e kór? A szerencsétlen, nyomorult zsidók ünnepei, a kürtzengések, a sátorok, a böjtök készülnek folyamatosan, egymás után ránk rontani. Sokan vannak a mi sorainkban, akik azt mondják, hogy a mieink. Ám ezek közül némelyek eljárnak, hogy megnézzék a zsidó ünnepeket, mások meg együtt is ünnepelnek a zsidókkal, és részt vesznek a böjtjeikben is. Az egyháznak ezt a gonosz szokását kívánom most elűzni.

*

Ne csodálkozzatok azon, hogy szerencsétleneknek neveztem a zsidókat. Hiszen tényleg szerencsétlenek és nyomorultak azok, akik, miután ekkora jótétemények érkeztek a kezeik közé a mennyekből, nagy buzgón elutasították és el is hajították azokat. Mert feltámadt nekik a megigazulás hajnalpírja: de ők eltaszították a napsugarat, és még mindig a sötétségben ülnek. (…)

Hanem nézzétek csak, hogyan fordult ezután visszájára az itt felállított rend: a zsidók kutyákká, mi pedig gyermekekké váltunk: „Óvakodjatok a kutyáktól – mondja Pál róluk –, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megmetéléstől, mert mi vagyunk a körülmetélkedés!” Látjátok, hogyan váltak kutyákká azok, akik korábban gyermekek voltak?

*

Tudom, hogy sokan csodálják a zsidókat, és tiszteletre méltónak tartják ezt a mostani vallási életüket (politeia) is. Éppen ezért igyekszem a pusztító maradékot is gyökerénél fogva kirángatni. Azt mondtam, a zsinagóga semmivel sem különb, mint a színház, és erre bizonyságul egy prófétát idézek: mert hát nem megbízhatóbbak a zsidók a prófétáknál. Mit is mond tehát a próféta? „Parázna lett a tekinteted, mégis mindent szemérmetlenül tagadsz.” Ahol paráznaság esete lép fel, ott a hely is parázna immár. De a zsinagóga nemcsak bordélyház és színház, hanem egyenesen rablók barlangja, vadállatok odúja is: „hiénák barlangjává vált számomra a ti házatok” – nemcsak egyszerűen vadállatok, hanem tisztátalan vadállatok barlangjává. És ismét: „Elhagytam házamat, eltaszítottam örökségemet.” Ahonnan az Isten eltávozik, az üdvösség miféle reménye marad ott? Ahonnan Isten eltávozik, az a hely démonok lakhelyévé válik.

Erre bizonyára azt válaszolják, hogy ők is az Istent imádják: de ezt ők bizony ne mondják! Mert egy zsidó sem imádja Istent! Kicsoda mondja ezt? Az Isten Fia! „Ha az én Atyámat ismernétek – mondja Krisztus –, engem is felismertetek volna. De sem engem, sem pedig az én Atyámat nem ismeritek.” Milyen, Krisztusnál is megbízhatóbb tanúbizonyságot kell még felmutatnom? (…)

Istent imádják ott, dehogyis! Hanem az a hely bálványimádás helye már. Ennek ellenére némelyek mégis mint szent helyre tekintenek arra.

*

A zsinagóga nem egyszerűen kocsmatöltelékek és latrok, hanem egyenesen démonok lakhelye, de nem is csak a zsinagóga az, hanem még inkább a zsidók lelke is az.

*

Az apostolok tizenketten voltak, és az egész lakott világot megnyerték: a városok nagy része ma keresztény, ám néhány mégis a judaizmus betegségében szenved.  (…)

Azért mondom ezeket most, hogy közületek mindenki nyerje meg testvérét, mégha erővel vagy erőszakkal kell is kényszeríteni, vagy akár, ha meg is kell alázni vagy perlekedni kellene vele – mindent tegyél tehát meg, hogy megszabadítsd az ördög csapdájából, és hogy megmenekítsd a krisztusgyilkosok közösségéből. (…)

Azt mondom majd neki: Miféle közösséged van neked a szabad, a „magasságos Jeruzsálemmel”? Az alant lévőt választottad. Szolgálj is hát együtt annak gyermekeivel, a szerint, ahogyan az apostol mondja! Együtt böjtölsz a zsidókkal? Akkor vesd le te is velük együtt a saruidat, táncolj velük együtt mezítláb a piactéren, osztozz rútságukban és hahotázásukban is. Ha azonban nem ezt választanád: a szégyent és a pírt: hát szégyellnél talán osztozni külső megjelenésükben – de hitetlenségükben részt venni, azt nem szégyelled? Miféle mentséget találsz te így, aki félig vagy csak keresztény? (…)

Most azonban ismét vissza kell térnem azokhoz, akik betegek. Ti magatok ítéljétek meg, hogy kikkel is vállalnak ők közösséget a böjtben: azokkal, akik így kiáltanak: „Feszítsd meg, feszítsd meg!”, és azokkal, akik ezt mondják: „Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken!” (…) Nem furcsa talán nagy igyekezettel elmenekülni azok elől, akik emberek ellen vétkeznek, mindeközben pedig közösséget vállalni azokkal, akik Istent gyalázzák meg? És nem furcsa talán a Megfeszítettet imádni, közben pedig együtt ünnepelni azokkal, akik őt megfeszítették? Ez már nemcsak a butaság, hanem a legnagyobb őrültség jele.

Minthogy pedig léteznek olyanok, akik a zsinagógát szent helynek tartják, ezért szükséges ezekhez is szólnunk néhány szót. Miért tisztelitek azt a helyet, amelyet meg kellene vetnetek, amelytől undorodnotok kellene, amelytől el kellene futnotok inkább? Azt válaszolják, azért, mert ott őrzik a Tórát és a próféták könyveit. Na és aztán? Talán szent lenne bármilyen hely is csak azért, mert ezek a könyvek ott vannak? Semmi esetre sem! Sőt, én sokkal jobban gyűlölöm a zsidókat és borzadok tőlük azért, mert bírják ugyan a prófétai könyveket, mégsem hisznek a prófétáknak, és mert felolvassák ugyan az írásokat, mégsem fogadják el azok tanúbizonyságát – ez a leggyalázatosabb bűn. (…)

Márpedig a zsinagógát is ekképpen kell megítélned. Mert ugyan magukkal viszik Mózest és a prófétákat a zsinagógába [a zsidók], ám nem azért, hogy tiszteljék, hanem hogy meggyalázzák és erőszakkal illessék őket. Ahol azt mondják, hogy Mózes és a próféták nem tudtak Krisztusról, és semmit sem mondtak az ő eljöveteléről, hogyan követhetnének el nagyobb merényletet azok ellen a szent emberek ellen, mint úgy, hogy azzal vádolják őket, hogy nem ismerték fel saját Urukat, és úgy, hogy azt mondják róluk, hogy a zsinagógabeliek istentelenségével közösködnek? Éppen azért kell még inkább gyűlölni a zsidókat és zsinagógájukat is egyben, mert olyan erőszakosan bánnak ezekkel a szentekkel. (…)

Éppen ezért könyörgök hozzátok, hogy meneküljetek és fussatok el összejöveteleik elől. A rombolás, amelyet erőtlenebb testvéreinkben okoznak, nem csekély – ezek a testvérek azonban nem kevés ürügyet szolgáltatnak a zsidók tévelygésének fennmaradásához. Amikor ugyanis azt látják [a zsidók], hogy ti, akik azt a Krisztust imádjátok, akit ők megfeszítettek, tisztelitek és követitek szokásaikat, és ha rögtön az ő megtisztulási szertartásaik után rohantok, miután nálunk Istent tisztelitek, és a szokásainkat tartjátok, hogyne gondolnák azt, hogy az ő rítusaik a legkülönbek, míg a mieink kivétel nélkül értéktelenek? „Mert ha valaki meglát téged, akinek tudásod van, hogy a bálványtemplomnál vendégeskedsz, annak lelkiismerete, mivelhogy erőtlen, nem nyer-e buzdítást arra, hogy megegye a bálványáldozatot?” Én is azt mondom nektek: ha valaki meglát téged, akinek ismereted van, hogy bemégy a zsinagógába, és részt veszel a kürtzengések ünnepén, annak lelkiismerete, mivelhogy erőtlen, nem nyer-e buzdítást arra, hogy csodálja a judaizmus szokásait? Az, aki elbukik, nemcsak saját bukásáért fizet meg, hanem azért is büntetést kap, mert másokat is botlásra vezet. Az azonban, aki szilárdan megáll, nemcsak saját érdeméért koronáztatik meg, hanem azért is csodálni fogják, mert másokat is ugyanarra a buzgalomra vezérel.

Kerüljétek hát összejöveteleiket és zsinagógáikat, és senki se tisztelje a zsinagógát a szent könyvek miatt, hanem éppen azért gyűlöljétek és vessétek meg a zsidókat, mert erőszakkal illetik a szenteket, mert hitetlenül fogadják azok szavait, mert a legnagyobb istentelenséggel vádolják azokat.

*

Ahol krisztusgyilkosok gyülekeznek, ahol száműzik a keresztet, ahol Istent káromolják, ahol az Atyát nem ismerik, ahol a Fiút meggyalázzák, ahol elutasítják a Szent Lélek kegyelmét, onnan talán nem sokkal nagyobb rombolás származik? – hiszen a zsidók démonok. (…)

Így hát a zsidók ugyanolyan istentelenek, mint maguk a hellének, csakhogy a zsidók csalása sokkal veszélyesebb. Mert náluk láthatatlan oltárokat állítanak fel, amelyeken nem bárányokat és barmokat áldoznak, hanem emberi lelkeket.

Végezetül, ha a zsidók szokásai csodálattal töltenek el, akkor mi közöd van hozzánk? Ha a zsidó szokások tiszteletre méltóak és nagyszerűek, akkor a mieink hamisak; de hogyha a mieink az igaziak – mert azok az igaziak –, akkor a zsidóké hamissággal van tele. Nem az Írásokról beszélek, Isten mentsen! Az Írások vezettek engem kézen fogva Krisztushoz. Hanem a zsidók istentelenségéről, és erről a mostani őrületről van itt szó.

Hanem most már itt az ideje, hogy bemutassam: a zsinagóga démonok lakhelye, de nemcsak a zsinagóga, hanem a zsidók lelke is az. „Mikor pedig a tisztátalan lélek – mondja az Írás – kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár nyugalmat keresve, és nem talál. Akkor ezt mondja: visszatérek az én házamba. És odamenvén üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt. Akkor elmegy, és maga mellé vesz hét másik lelket, gonoszabbakat őmagánál, és bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a nemzetséggel is.”

Látjátok, hogy démonok laknak lelkükben, és a mostani állapotuk veszélyesebb, mint az előző volt? És ez nagyon is ésszerű. A régi időkben a zsidók kegyetlenül bántak a prófétákkal; most pedig a próféták Urával kegyetlenkednek. Mondd meg hát nekem! Nem iszonyodsz attól, hogy egy helyen legyél olyan emberekkel, akiket oly sok tisztátalan lélek szállt meg, akik között gyilkosság és vérontás tenyészik? Muszáj fogadnod köszöntésüket és üres szavakat váltanod velük? Nem kellene inkább elfordulnod tőlük, mint mindnyájunk pusztulásától és az egész világot megfertőző betegségtől?

Talán nem járták be a gonoszság minden formáját? Talán nem szentelt az összes próféta számos és hosszadalmas beszédet arra, hogy ítéletet mondjon felettük? Vajon mely tragédiát, a törvényszegés mely módját nem múlták még felül gyilkosságaikkal? Fiaikat és lányaikat feláldozták a démonoknak. A természet rendjét félreismerték, megfeledkeztek a vérségi kötelékekről, a gyermeknevelést lábbal tiporták, az összetartozás törvényeit alapjaikból kiforgatták, minden vadállatnál elvetemültebbé váltak.

*

Mi mást akartok, hogy mondjak még? Beszéljek harácsolásaikról, kapzsiságukról, arról, hogyan árulják el a szegényeket, lopásaikról, piaci üzelmeikről? Az egész nap sem volna elég arra, hogy mindenről beszéljek. Vagy van talán valami magasztos és nagyszerű az ünnepeikben? Hiszen már bebizonyítottam, hogy azok is tisztátalanok. Hallgassátok a prófétákat; vagy inkább magát Istent, hogy milyen erős kifejezéssel fordul el tőlük: „Meggyűlöltem ünnepeiteket, megtagadtam őket!

Isten gyűlöli, te meg részt veszel bennük? Nem azt mondta, hogy ez vagy csak amaz ünnep, hanem mind az összes. Akarod látni, hogy a dobbal, a lírával, a lanttal és más hangszerekkel végzett istentiszteletet is gyűlöli Isten? „Távoztasd el előlem énekeid hangját, nem hallgatom meg hárfáidon játszott zsoltáraidat” – mondja. Isten azt mondja: „Távoztasd el előlem azokat”, te meg rohansz, hogy hallgasd kürtjeik szavát?

*

Mondd meg nekem: Ha valaki történetesen megölné a fiadat, te képes volnál még ránézni? Képes volnál elfogadni [a gyilkos] köszönését? Nem kerülnéd-e inkább őt úgy, mint valami gonosz démont, mint magát az ördögöt? A [zsidók] a te Uradnak a Fiát ölték meg! Vennéd a bátorságot arra, hogy egy fedél alatt legyél velük? Krisztus, miután megölték, olyan tisztességben részesített téged, hogy testvérévé és örököstársává tett. Te azonban oly becstelenül bánsz vele, hogy azokat tiszteled, akik őt megölték: ezekkel keresed a közösséget az ünnepeken, szentségtelen gyülekező helyükön találkozol velük, tisztátalan ajtaikon lépsz be, és osztozkodsz a démonok asztalán. Mert meg vagyok győződve, hogy így kell neveznem a zsidók böjtjét az istengyilkosság után.

*

Mondhattam volna ennél többet is, de hogy az elmondott dolgok emléke nehogy megfakuljon, Mózes szavaival zárom a beszédemet: „Az eget és a földet hívom tanúkul ellenetek”, hogy ha bárki közületek – akár jelen van, akár nincs – elmegy, hogy megnézze a kürtzengések ünnepét, vagy akár a zsinagógába rohan, vagy a Matrónáénak nevezett zsinagógába megy el, vagy részt vesz a böjtökben vagy a szombat megtartásában, vagy akár kicsi, akár nagy zsidó szokást tart: az eget és a földet hívom tanúbizonyságul, hogy én tiszta vagyok mindannyitok vérétől. (…)

Bár mindannyiunk fáradozását koronázná siker a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme és emberek iránti szeretete által, akiért és akivel az Atyának legyen dicsőség a Szent Lélekkel együtt, most és mindig, örökkön örökké. Ámen.


Nemcsak a lelke, hanem a teste is becstelen lett – Aranyszájú Szent János a homoszexualitásról (II.rész)

Ezért gyilkolják le a zsidók a gójok gyermekeit lelkiismeret nélkül (III. rész) – Rabbik egymás közt

(Aranyszájú Szent János: Beszédek ​a zsidók ellen – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Három cigányasszony megtépett és összevert egy anyukát az óvodában

Miután az óvodába járó cigánygyerek összekapott egy másik kisgyerekkel,...

Szép új világ: a jövőben már e-mailt se kell írnunk, beszél helyettünk az “avatarunk”

Az alább említett "szakértő" legnagyobb érve a mesterséges intelligencia...

Az USA most már menedékjogot ad a férfinek, aki az ujgur átnevelőtáborokat dokumentálta

Mint arról már többször beszámoltunk, Kína vérlázító bűncselekményeket követett...

Dugin: Egész Észak-Amerika egy hatalmas Epstein-sziget

Alexander Dugin a mai Nyugatot olyan civilizációnak látja, amely...

Kategóriák

Három cigányasszony megtépett és összevert egy anyukát az óvodában

Miután az óvodába járó cigánygyerek összekapott egy másik kisgyerekkel,...

Szép új világ: a jövőben már e-mailt se kell írnunk, beszél helyettünk az “avatarunk”

Az alább említett "szakértő" legnagyobb érve a mesterséges intelligencia...

Az USA most már menedékjogot ad a férfinek, aki az ujgur átnevelőtáborokat dokumentálta

Mint arról már többször beszámoltunk, Kína vérlázító bűncselekményeket követett...

Dugin: Egész Észak-Amerika egy hatalmas Epstein-sziget

Alexander Dugin a mai Nyugatot olyan civilizációnak látja, amely...

Varsóban már minden második ember ukrán?

Az elmúlt fél évben több mint félmillióan emigráltak Ukrajnából,...

Hatvannégy Vármegye: A balassagyarmati csehkiverés ékes példája a magyar ellenállásnak!

A HVIM-Magyar Ellenállás már 16. alkalommal rendezte meg a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55