Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Kovács-Buna

Nem vádolják Kovács-Bunát pedofilmentegetéssel sem

Mindent tagad Kovács-Buna Károly. Az elítéltek bántalmazása és a fiktív alkalmazottakkal kapcsolatosak a vádak vele szemben, esetében szó sincs pedofíliáról. Kovács-Buna ügyvédje elmondta a médiában, hogy ügyfele mindent tagad. Abszurd, de a médiahisztéria nyomására előzetes letartóztatásba került, hiába 10 éves felvételekről van szó, és egyértelmű, hogy alkalmazottként nem tudhatta, hogy az akkori igazgató kiket vett fel papíron, hiszen nem ő kezelte a papírokat.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Csütörtökön két rendésszel együtt letartóztatták Kovács-Buna Károlyt, a Szőlő utcai javítóintézet volt megbízott igazgatóját, aki hétfőn mondott le, amikor a volt politikus Juhász Péter nyilvánosságra hozott róla két videót, amelyben megfegyelmezi a viselkedni nem tudó bűnözőpalántákat.

Mindez legfeljebb túlkapásnak minősülhet a jelenlegi jogszabályok szerint, azonban a balliberális média „gyermekbántalmazást” kiáltott, és azóta igyekeznek őt összemosni az intézetben szexuális bűncselekményekre épülő hálózat irányítójával, Juhász Péter Pállal, de megint kiderült, hogy nincs igazuk. Kovács-Buna Károly pedig nem azért mondott le, mert igazak lennének az ellene felhozott vádak, hanem a személyét ért sorozatos támadások miatt.

Az ügyészség szerint Kovács-Buna „hosszabb időn keresztül, több alkalommal, különösen erőszakos módon bántalmazott a nevelése, felügyelete alatt álló” fiatalokat, és akadályozta az elődjével, Juhász Péter Pállal szembeni nyomozást. Az ügyészség ezért bűnpártolással, többrendbeli bántalmazással és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítja.

Kovács-Buna Károly sem a bántalmazás, sem a bűnpártolás gyanúját nem ismeri el, mondta a Telexnek az ügyvédje, Kocsis Attila Márkó csütörtökön, miután a bíróság közfeladatot ellátó személy eljárása során elkövetett bűnpártolás és közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás gyanújával rendelte el a férfi letartóztatását. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy a férfit rosszul érinti a gyanúsítás.


Vármegyés Karácsonyváró

Az ügyvéd elmagyarázta, hogy bűnpártolással azért gyanúsítják Kovács-Bunát, mert a nyomozók szerint tudnia kellett volna, hogy bizonyos személyek fiktíven vannak bejelentve az intézet alkalmazottjaként. Kovács-Buna Károly viszont ezt tagadta, szerinte

személyügyi kérdésekben Juhász Péter Pál, az intézet májusban letartóztatott volt igazgatója egyedül döntött.

Az ügyvéd azt mondta, ügyfele nem ismeri el a másik gyanúsítást sem, és tagadta, hogy bántalmazta volna a javítóintézet lakóit.

„Kizárólag általánosan reagált arra, hogy előfordult olyan eset, amikor a dühöngő növendékeket le kellett fogni, amíg megérkeztek a rendészek” – mondta Kocsis Attila Márkó.

Az ügyvéd azt is hozzátette, hogy az intézet volt megbízott igazgatójának ügyében nem azt a videót vizsgálja az ügyészség, amit a politikusból lett youtuber, Juhász Péter a héten nyilvánosságra hozott. Kocsis Attila Márkó azt mondta, az ügy tárgya jelenleg egy olyan felvétel, ami néhány évvel ezelőtt készülhetett, keletkezésének pontos dátumát az ügyészség is vizsgálja.

Ez tehát nem a hétfőn nyilvánosságra hozott videó, ami után Kovács-Buna lemondott az intézet irányításáról a rá nehezedő pszichés nyomás miatt. Ezekről a feltételezhetően 2014 körül készült, azaz több mint tíz éves videókról Kovács-Buna elismerte, hogy ő szerepel rajtuk, de rávilágított, hogy azokat kiragadták a kontextusából. Az ügyvédje elmondta, az ezeken a felvételeken látható cselekmények már elévültek.

Jó reggelt: A Szőlő utcai videón látható intézetis most is börtönben van hivatalos személy elleni erőszak miatt

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/12/10/barcsa-turner-gabor-az-szdsz-s-bunozosimogato-mentalitastol-el-kell-hatarolodni/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/12/10/szakdolgozataval-akarja-lejaratni-kovacs-buna-karolyt-a-liberalis-media-ahelyett-hogy-inkabb-tanulnanak-belole/

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Plüssmackós fiatalok járókelőket vertek és fosztottak ki Szolnokon; közeledik India és Kína? Washington ellen összefoghatnak a riválisok; felizzott az USA-Irán konfliktus

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.30.)

Unger Anna alkalmatlan a hallgatók szerint; önvezető autókkal kísérleteznek Magyarországon; Ukrajna havonta 30 ezer új katonát kényszerül mozgósítani

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 2.

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.

Megfenyegetett egy plébánost a Tisza képviselője, miután az bírálta Magyar Pétert; gumilövedékkel lőttek a migráció ellen tüntető spanyolokra Ceutában; már hároméves gyerekeknek is drag queen érzékenyítést szerveznek az USA-ban

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 28.