csütörtök, október 23, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Végre leváltották a parajdi sóbánya katasztrófáért felelős román vezetőséget

Hónapokkal a katasztrófa után került csak erre sor. Ugyanis bizonyítékokkal is alá kellett támasztani, hogy emberi mulasztás és felelőtlenség vezetett az ökológiai katasztrófához – adta hírül a Magyar Jelen.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Leváltották a vízzel elárasztott parajdi sóbányát is működtető román Országos Sóipari Társaság (Salrom) vezetőségét – jelentette be közösségi oldalán Radu Miruta román gazdasági miniszter – adta hírül az MTI.

A Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) minisztere hónapok óta próbálta előbb lemondásra bírni, majd meneszteni a román állami vállalat vezetőségét, melyet több alkalommal is azzal vádolt, hogy felelős a parajdi bányakatasztrófáért.

A román sajtó által szerdán ismertetett, kedden késő este kelt Facebook-bejegyzésében a miniszter azt írta, hogy ez megtörtént. A kisebbségi részvényes szavazatával sikerült elérni a vezetőség leváltását.

„Leváltottuk azt a vezetőséget, amely szemet hunyt egy bánya beomlása felett, ugyanakkor fölösleges és költséges beszerzéseket hajtott végre, amit két hivatalos jelentés is dokumentál”

– írta Radu Miruta.


Jelentések támasztják alá a felelőtlenséget

Mint magyarázta, az állami vállalat vezetőségének leváltására azért kellett több hónapot várni, mert vizsgálatokra, tárgyalásokra és szilárd dokumentációra volt szükség. A gazdasági miniszter rámutatott, hogy a Salrom felelősségét a parajdi sóbánya elárasztásában két jelentés is alátámasztja. Ezekben a kormányfő ellenőrző testületének és a gazdasági tárcának a vállalatnál végzett vizsgálatai következtetéseit összegzik.

Szerinte ezek világosan kimutatják, hogy a Salrom „csúfot űzött” az állami erőforrásokból. „Ennek most vége” – írta Radu Miruta, aki szerint bíróság elé viszik az ügyet az okozott kár megtérítése és a vétkesek felelősségre vonása végett.

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a Salrom élére ideiglenes vezetőséget neveznek ki. Ezt azon szakemberek közül teszik, akik jelentkeztek a minisztérium által meghirdetett versenyvizsgára. Anélkül, hogy megnevezte volna az új vezetőség tagjait, közölte, hogy közöttük geológiai kitermelésben jártas helybéli szakember, menedzsmenttel foglalkozó gazdasági szakember és elismert üzletember is van.

A Salrom vezetőségének menesztését a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is több alkalommal kérte. Hangsúlyozta, hogy az állami vállalat a román vízügyi hatósággal közösen felelős a parajdi sóbánya vízzel való elárasztásáért, mivel nem ismerték fel a veszélyt, és nem végezték el idejében a bánya fölött folyó Korond-patak elterelési munkálatait. A menesztések elhúzódását az állami vállalatoknál talált eljárásbeli akadályokkal magyarázták. A román miniszterelnöki hivatal ellenőrző testülete szombaton ismertette az állami vállalatoknál végzett vizsgálatának eredményeit.

A jelentés szerint a Salrom alábecsülte és nem tekintette fenyegető veszélynek a vízbetörés kockázatát a parajdi sóbányában, így stratégiája sem volt a sólelőhely védelmére. Holott a beruházásokhoz szükséges anyagi források a rendelkezésére álltak.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét.

A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet korábban évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak megélhetése függ.

Ökológiai katasztrófát okozott a parajdi bányabaleset? Elkezdődtek a tömeges halpusztulások

A román hatóságok felelősek a parajdi bányakatasztrófa kialakulásáért

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Izraelbe szökött a börtön elől Fürst György MSZP-s politikus, a parkolási maffia egyik elítélt vezetője

Zsidó származását kihasználva izraeli állampolgárságot szerzett, és a börtönbüntetés...

Bíróság előtt a pedofil migráns, aki egy ír gyermekgondozásban lévő, 10 éves kislányt erőszakolt meg

Bár a férfi kilétét nem hozták nyilvánosságra, mégis vannak...

Epstein egyik áldozatát egy korábbi izraeli miniszterelnök verte és erőszakolta, derült ki az emlékiratokból

Újabb részletek derülnek ki a korábban politikai befolyásolás céljából...

Újabb két túsz holttestét adta át a Hamász Izraelnek

A Gázai övezetben folyamatosan keresik az izraeli túszok holttestét,...

Elásta a kertben az anyját, hogy felvehesse utána a holokauszt-kárpótlást

Az izraeli rendőrség őrizetbe vette azt a nőt, aki...

Kategóriák

Izraelbe szökött a börtön elől Fürst György MSZP-s politikus, a parkolási maffia egyik elítélt vezetője

Zsidó származását kihasználva izraeli állampolgárságot szerzett, és a börtönbüntetés...

Epstein egyik áldozatát egy korábbi izraeli miniszterelnök verte és erőszakolta, derült ki az emlékiratokból

Újabb részletek derülnek ki a korábban politikai befolyásolás céljából...

Újabb két túsz holttestét adta át a Hamász Izraelnek

A Gázai övezetben folyamatosan keresik az izraeli túszok holttestét,...

Elásta a kertben az anyját, hogy felvehesse utána a holokauszt-kárpótlást

Az izraeli rendőrség őrizetbe vette azt a nőt, aki...

Az európaiak eltussolják az ukrán szabotázsakciókat?!

Szergej Lavrov (orosz külügyminiszter) és Marco Rubió (amerikai külügyminiszter)...

Kaliforniában kötelező feltüntetni a diákigazolványokon a transzaktivisták “forróvonalát”

Kalifornia állam kormányzója szerint ugyanolyan fontos az öngyilkos segélyvonal...

Elhalasztódik a budapesti békecsúcs

Trump kijelentettem, hogy nincs értelme összeülniük Budapesten Putyinnal, mert...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55