Három és fél évvel ezelőtt egy keresztelőn a cigányok megverték a szomszédokat, mert azok szóltak a hangos zene miatt. Csupán másfél év felfüggesztettet kaptak. Az esetről a Kuruc.info számolt be.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a 24 és 22 éves férfi vendégként vett részt a kispesti házban tartott rendezvényen. Több gyermek keresztelőjét ünnepelték, ennek során pedig élőzenét is “igénybe vettek”.
A kerti mulatság olyan hangos volt, hogy nagyon zavarta a szomszédokat, és már elviselhetetlen volt a számukra. Emiatt aznap több személy is bejelentést tett a rendőrségre. De persze a pintéri rend annyira hatékony, hogy még este nyolc után is zajlott a hangos dajdajozás, ezért a fiatal nő átment, és kérte a zene lehalkítását.
Ezt követően a kapun kijött öt megtermett cigány, köztük a két “fiatalember” is. A cigányok rátámadt a nőre, és bántalmazni kezdte, ahogy a segítségére siető édesanyját, majd a röviddel utánuk érkező édesapját is. A rendőrök a helyszínen 74 “embert” igazoltattak, és intézkedtek a bántalmazott középkorú házaspár és lányuk orvosi ellátásáról. Az áldozatok nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
A bíróság felfüggesztett börtönre ítélte a támadókat társtettesként elkövetett garázdaság vétsége és háromrendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt azzal, hogy kötelezzék őket a 200 ezres bűnügyi költség megfizetésére is. A döntés egyelőre nem jogerős.
Bizonyított cigánybűnözés: 19 éve történt az olaszliszkai lincselés
Zavarodott elméjű asszonyt fosztott ki a két cigány nő a gödöllői vasútállomáson
(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)