péntek, március 20, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Lengyel felmérés: a vártnál rosszabbnak tartják a szélsőliberális Tusk-kormány munkáját

A Rzeczpospolita nevű lengyel napilap szerdán egy új felmérést tett közzé, melyben azt kérdezték, hogy milyennek tartják a két éve megválasztott Tusk-kormány munkáját. Nem meglepően, a legtöbben csalódottságukat fejezték ki. Már korábban is készült hasonló felmérés, ott is hasonló eredmények születtek.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A napilap megrendelésére az IBRIS közvéleménykutató azt kérdezte a lengyelektől, szerintük hogyan kormányoz a jelenlegi kabinet, amely a Polgári Koalíció nevű tömörülésből, a Lengyel Parasztpárt és a Lengyelország 2050 pártból, valamint az Új Baloldal nevű szövetségből áll.

A megkérdezettek 65,4 százaléka úgy válaszolt, hogy a kormányzás rosszabb a vártnál, 27,7 százalék pedig az elvárásainak megfelelőnek találta a Tusk-kormány munkáját. A vártnál jobbnak a válaszadók 3,3 százaléka minősítette a kormányzást, míg 3,6 százalék nem volt véleménnyel a témáról.

A Polgári Koalíció szavazótáborában a megkérdezettek 51 százaléka találta az elvárásainak megfelelőnek a kormány munkáját, más koalíciós tömörülések esetében viszont alacsonyabb az elégedettség szintje. Az Új Baloldal választóinak 21 százaléka adott pozitív választ. A Lengyel Parasztpárt és a Lengyelország 2050 választóinak 11 százaléka elégedett a Tusk-kormány munkájával.

A felmérést október 10-én és 11-én, egy 1067 fős mintán készítették.


 

Donald Tusk börtönben kínoztatja politikai ellenfeleit

Jön az LMBTQP-lobbi a lengyel iskolákban?

A liberális lengyel kormány nem fizeti ki a konzervatívok költségvetési támogatását

A lengyelek többsége negatívan értékeli a balliberális Tusk-kormány munkáját

“Nem szabad hagyni, hogy eljöjjön Tusk hatalmi monopóliuma” – a konzervatívok nyertek Lengyelországban

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Irán a keresztények barátja, Izrael az ellensége

A judeo-keresztények mindig hangoztatják, hogy a zsidók a barátaink,...

Különleges jelvény vár a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra sikeres teljesítőire (+VIDEÓ)

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében megvalósuló 100 Katona...

Kategóriák

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Irán a keresztények barátja, Izrael az ellensége

A judeo-keresztények mindig hangoztatják, hogy a zsidók a barátaink,...

Különleges jelvény vár a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra sikeres teljesítőire (+VIDEÓ)

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében megvalósuló 100 Katona...

Aszimmetrikus hadviselés: Irán legfőbb fegyvere a gazdaság megingatása

Lassan három hete zajlik a kiújult konfliktus a New...

Kiskorút erőszakolt a migráns pedofil, de mivel “megbánta”, ezért enyhébb büntetést kapott

Mindössze két év szabadságvesztést kapott Szlovéniában az a bűnöző...

Újabb háború elől menekült ukrán lány halt meg, szír migráns barátja gyilkolta meg

Újabb ukrán menekült lány esett áldozatul migráns támadójának. A...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55