Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
román magyar

Magyar beszédéért leküldött volna a pályáról egy háromszéki játékost a játékvezető

„Felháborító jelenet árnyékolta be a Kézdivásárhelyi SE (KSE) női labdarúgócsapatának vasárnapi mérkőzését a 3. Ligában. A Nagyszebeni Interstar elleni idegenbeli találkozón a játékvezető arra kényszerítette a háromszéki sportolót, hogy csak románul beszéljen” – írja a Székely Sport nyomán a Magyar Jelen.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A hírportál kiemelte, hogy a „Nagyszebeni Interstar elleni idegenbeli találkozón a játékvezető nem szakmai okból lépett közbe: az egyik kézdivásárhelyi játékost arra kényszerítette, hogy románul beszéljen a pályán, különben beküldi az öltözőbe. Az eset a 70. perc környékén, 1–1-es állásnál történt, és a csapat vezetőedzője, Bogdan Moroianu szerint súlyos nyomot hagyott a lányokban”.

„A játékosunk annyit mondott egy véleményes szereléskor, hogy nem hiszem el, hogy ezt lefújta. Erre a bíró kiabálni kezdett vele, hogy beszéljen románul, mert ha nem, beküldi az öltözőbe, és nem tolerálja a magyar nyelvet a pályán”

– nyilatkozta a Székely Sportnak Bogdan Moroianu vezetőedző.

Az edző azonnal reagált a játékvezető megengedhetetlenül diszkriminatív kényszerítésére, és kiállt a lányok mellett, magyarázat helyett azonban sárga lapot kapott. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a lelátóról 20-30 néző rázendített:

„vorbiti numai romaneste!”. Vagyis „csak románul beszéljetek!”.


„A KSE női csapata 15 év feletti lányokból áll, akiknek a foci a barátkozásról, a közösségépítésről és az önbizalom növeléséről is szól. Az edző szerint azonban a játékvezető magatartása sokkolta őket” – írta a Székely Sport.

„Teljesen letörtek az incidens után, az öltözőben a keret fele sírt. Megkértem a bírót, hogy jöjjön be, és magyarázza el nekik, miért mondta azt, amit mondott, de persze nem vállalta”– mondta Moroianu, majd kiemelte:

„a történtek mélyen demoralizálták a csapatot, és hozzájárultak a 2–1-es vereséghez is”.

A kézdivásárhelyi edző panaszt tett a Román Labdarúgó-szövetségnél (FRF) és a Kovászna Megyei Labdarúgó-egyesületnél, és hangsúlyozta: „a játékvezető, Suvar Alexandru Nicolae viselkedése elfogadhatatlan”.

„A bíróknak a játékra kellene figyelniük, nem arra, hogy ki milyen nyelven beszél. Az ilyesminek nincs helye a sportban. Azt szeretném, hogy legyen következménye, és tegyenek róla, hogy többé sem velünk, sem más csapattal ne fordulhasson elő.”

Hozzátette: „bár a lányokkal és a szülőkkel átbeszélték az esetet, és igyekeznek továbblépni, az élmény így is fájdalmas és igazságtalan volt. Ők fiatalok, a pályán tanulják meg, mit jelent a kitartás, a tisztelet és a fair play. Ehelyett azt tapasztalták meg, milyen, amikor diszkriminálják őket. Ez elfogadhatatlan” – nyilatkozta az edzőjük a hírportálnak.

„Úgy kellene viselkednünk, hogy amit másoktól elvárunk, azt magunk is megadjuk. Mi mindig tisztelettel fogadunk minden csapatot, és bárhol játszunk, példamutatóan viselkedünk. A futballnak erről kellene szólnia, nem arról, hogy egy hivatalos személy a nemzetiségi hovatartozás alapján aláz meg gyerekeket” – jegyezte meg.

A KSE edzője elmondta:

„reméli, hogy a szövetség kivizsgálja az ügyet, és a játékvezetőt eltiltják. Ez az egyetlen helyes lépés. A sport csak akkor tud fejlődni, ha tisztelet és egyenlőség uralkodik a pályán.”

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/09/06/magyarul-beszelj-otthon-ne-kolozsvaron-az-utcan-meg-mindig-tombol-a-roman-sovinizmus-erdelyben/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/08/13/ukran-sovinizmus-a-magyarok-menekulo-jottmentek-akiknek-semmi-joguk-nincs-karpataljara/

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.