szombat, november 15, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nyilvánosságra hozták a Szőlő utcai intézettel kapcsolatos jelentést

Tuzson Bence a Facebook-oldalára kiposztolta az Igazságügyi Minisztérium vizsgálati jelentését a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos büntetőügyről.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A jelentés – amely ide kattintva elérhető – elején megállapítják, hogy az abban szereplő cselekményekre a Nemzeti Védelmi Szolgálat által elvégzett vizsgálat eredményeképp derült fény és indult büntetőeljárás.

A megállapítások:

  1. A Budapesti Javítóintézet (Szőlő utcai javítóintézet) feladata a bíróságok által letartóztatásba helyezett fiatalkorú fiúk számára javítóintézeti ellátás és nevelés biztosítása. A javítóintézet – a köznyelvben fiatalkorúak börtöne – olyan intézet, amely 12–18 éves korú, büntetőeljárásban terheltként szereplő fiatalok nevelését végzi. A Szőlő utcában kizárólag fiúk javítóintézeti ellátását végzik.
  2. A javítóintézet vezetőjével szemben büntetőeljárás zajlik, az eljárásban eddig felmerült adatok alapján fiatalkorú személy sem sértettként, sem elkövetőként nem érintett.
  3. A Szőlő utcai javítóintézet vezetőjével szemben azért indult eljárás, mert az intézetben több nagykorú, huszonéves nőt alkalmazott, akik a gyanú szerint az ő tudtával vagy szervezésében prostitúciós tevékenységet folytattak, amiből az igazgató anyagi hasznot húzhatott.
  4. Az intézet vezetőjével kapcsolatos ügy alapjául egy átfogó, a bűncselekmény alapos gyanúját felvető titkos információgyűjtést is magában foglaló eljárás szolgált.
  5. Az ügy feltárása, illetve a folyamatban lévő büntetőeljárás során politikus, kormánytag érintettsége nem merült fel.
  6. Ezt követően, Semjén Zsolt nevét nem említve, azt írják, hogy „a büntetőüggyel kapcsolatban megjelent állítások időrendje, a megszólalók személye alapján alappal feltételezhető, hogy egy összehangolt, előre megtervezett, ténybeli alapokat nélkülöző kampány zajlik, amelynek célja a kormány cselekvőképességének korlátozása”.


Az időrend a következő a jelentésben:

  1. 2025.09.08.
    Politikai szereplőkre, kormánytagokra vonatkozó állítások elsőként Kuslits Gábortól hangzanak el. Kuslits, aki a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója volt, a Válasz Online-nak adott interjújában névtelenül kormányzati politikusokat vádol meg pedofíliával a Szőlő utcai ügy kapcsán. Jámbor András szélsőbaloldali párbeszédes országgyűlési képviselő délután közzétett egy videót a témában, amellyel összefoglalja az interjú – politikai szempontból vett – lényegét, és arra kéri a követőit, hogy támogassák a gyermekvédelmi rendszer reformját érintő javaslatát.
  2. 2025.09.09.
    Jámbor másnap két posztban foglalkozott a témával, a második napi videós tartalmat – amely arról szól, hogy Orbán Viktor Kötcsén még a gyerekek megvédéséről beszélt, másnapra pedig kiderült, hogy hazudott – ugyanott és ugyanazon a napon készítették el, mint az elsőt.
  3. 2025.09.12.
    Jámbor bejelentette, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi. Dobrev Klára egy videóban nem sokkal Jámbor után ugyancsak bejelentette, hogy ők is vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik (a DK addig nem szólalt meg a témában). Molnár Áron színművész a gyűlöletbeszéd elleni tüntetést promotáló videójában a fentieket felerősítő állításokat tesz. Vályi István, a Totalcar volt újságírója Facebook-oldalán közzéteszi azt a videót, amelyet másnap Káncz Csaba geopolitikai szakértő megoszt.
  4. 2025.09.13.
    Káncz Csaba Facebook-posztban – tényekkel alá nem támasztott állításokban – utal a javítóintézeti igazgató, Juhász Péter Pál politikai kapcsolataira és tevékenységére. Káncz posztját követően lepték el a Facebookot további bejegyzések. Többek között Erdei Sándor Zsolt (Rokker Zsolti) és Dániel Péter is posztolt a témában, de a legfelkapottabb poszt 5500 megosztással Vass Bélához köthető, akit a jelentés a Tisza Szigetekhez köt.
  5. 2025.09.15.
    Barabás Richárd, a Párbeszéd társelnöke a Facebookon nyílt levelet tett közzé Orbán Viktornak címezve.
  6. 2025.09.16.
    Dobrev Klára nyílt levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben a pedofilbotrány kivizsgálását sürgette.

A DK által kezdeményezett, vizsgálóbizottság felállítását támogató határozati javaslatot az összes ellenzéki párt aláírta, viszont a Mi Hazánk lemaradt. Ennek oka egyszerű, Dobrevék nem íratták alá a Mi Hazánkkal a kezdeményezést, de természetesen ők is üldözik a pedofíliát, erről Toroczkai László poszolt X-en.

A megjelent állításokkal kapcsolatos tények a következők az IM jelentése szerint:

„A folyamatban lévő büntetőeljárás keretében Kuslits Gábor és Káncz Csaba tanúként meghallgatásra kerültek és tanúvallomást tettek. Kuslits Gábor tanúkénti meghallgatásán a korábban adott interjújában megfogalmazott állításokkal kapcsolatban kifejtette, hogy a sajtóban megjelent politikusok nevét ő sehol és semmikor nem mondta. Elmondása szerint az állítást szóbeszédre alapozta” – írták.

Megjegyezték, Kuslits Gábor 2022. május 17-től kapott megbízást a Kossuth Lajos Gyermekotthon intézményvezetői feladatainak ellátására. Ezt követően 2022. október 16-án az intézményvezetői feladatok ellátására szóló helyettesítési megbízást a munkáltató visszavonta. A gyermekotthonban betöltött közalkalmazotti jogviszonyát a felek 2022. október 31. napjával közös megegyezés keretében megszüntették.

A következő tény a jelentés szerint, hogy Káncz Csaba tanúkihallgatása során azt állította, hogy konkrét bizonyítékokkal nem rendelkezik, arra a kérdésre, hogy honnan van információja, azt válaszolta, hogy „egy országosan ismert befolyásos politikai család befolyásos tagja” mondta ezt neki. Arra hivatkozva, hogy a Privátbankár újságírója, a nevet nem volt hajlandó elmondani.

Ezen a ponton megjegyzésként hozzáteszik, hogy „Káncz Csaba 1996 és 2008 között az Egyesült Királyság budapesti nagykövetsége gazdasági tanácsosa volt. Vizsgálata során felmerült, hogy a szövetségi rendszerhez köthető ellenérdekelt (brit) titkosszolgálat hírszerző tevékenységét támogathatta. Káncz 2015–2017-es időszakban (megszakításokkal) a Nemzetbiztonsági Bizottság elnökének (Molnár Zsolt, MSZP) tanácsadójaként a zárt üléseken is rendszeresen részt vett. A Kánczhoz köthető bankszámla pénzforgalmi adatainak 2016-os vizsgálata során megállapítást nyert, hogy 2012. szeptember és 2016 között 12 alkalommal történt különböző összegű utalás a brit hírszerző szolgálat (MI6) volt munkatársai által alapított, illetve hírszerzéssel foglalkozó vállalkozás részéről.”

A jelentés azzal zárul:

a kormánytagok és a kormánypártok feljelentést tettek és tesznek, valamint minden rágalmazóval szemben jogi eljárást indítanak. A vizsgálat a kormánnyal szembeni, szervezett, összehangolt akció további összefüggéseinek feltárása érdekében folytatódik.

Buszmegállóból rabolták el az orosházi lányt a cigány emberkereskedők

Cigány-biznisz: Autóért adta el barátnőjét a drogos cigány, az ugyancsak cigány futtatóknak

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Gyermekgénmódosítással kísérletezne egy amerikai startup cég

A Wall Street Journal beszámolója szerint a Preventive nevű,...

Zelenszkij egykori bizalmasa korrupciós botrányba keveredett

Olekszij Csernisov, Ukrajna korábbi kormányfő-helyettese ellen letartóztatási kérelmet nyújtottak...

Cseh Katalin szerint van igény az új pártjukra

Miután Cseh Katalin és Barabás Richárd szerdán bejelentette, hogy...

Embervadászatra fizethettek be a gazdag turisták – Itt vannak a szarajevói “szafari” részletei

A szerbek által elkövetett szarajevói mészárlás borzalmasabb lehetett, mint...

Részeg vasutas miatt állt a közlekedés Budapest és Szob között

Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató posztja szerint egy alkalmazott rosszul lett,...

Kategóriák

Gyermekgénmódosítással kísérletezne egy amerikai startup cég

A Wall Street Journal beszámolója szerint a Preventive nevű,...

Zelenszkij egykori bizalmasa korrupciós botrányba keveredett

Olekszij Csernisov, Ukrajna korábbi kormányfő-helyettese ellen letartóztatási kérelmet nyújtottak...

Cseh Katalin szerint van igény az új pártjukra

Miután Cseh Katalin és Barabás Richárd szerdán bejelentette, hogy...

Embervadászatra fizethettek be a gazdag turisták – Itt vannak a szarajevói “szafari” részletei

A szerbek által elkövetett szarajevói mészárlás borzalmasabb lehetett, mint...

Részeg vasutas miatt állt a közlekedés Budapest és Szob között

Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató posztja szerint egy alkalmazott rosszul lett,...

Az anglománia miatt egy generáció múlva kihalhat az izlandi nyelv

A mesterséges intelligencia terjedésével még nagyobb teret kap az...

“Olvasás mint spirituális gyakorlás” – Horváth Róbert megkerülhetetlen előadása

"Olvasni nemcsak művelődés céljával lehet, spirituális praxisként is végezhető"...

A PDSZ szerint káros a gyermekekre nézve a keresztény nevelés

Felrobbantak a balliberálisok, miután a kormány bevezette a keresztény...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55