csütörtök, március 19, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A filoszemita Orbánék ezúttal az Európai Zsidó Kongresszus elnökét fogadták a Karmelitában

Orbán Viktor megint bebizonyította, kinek akar kormánya megfelelni. A Karmelita kolostorban fogadta az Európai Zsidó Kongresszus elnökét, Moshe Kantort. De a találkozón azért ott volt Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is. Most akkor Magyarország, vagy Zsidóország?

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodik dr. Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus (European Jewish Congress – EJC ) nemrégiben újraválasztott elnöke, aki Bóka János miniszterrel találkozott, a Mazsihisz vezetésével tárgyalt, valamint Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélést.

A Mazsihisz közölt szerdán interjút az elnökkel, aki elmondta: kifejezetten azért jöttek Magyarországra, hogy meglátogassák a magyarországi zsidó közösséget és politikusokkal, többek között Bóka János miniszterrel találkozzanak.

A tárgyalások napirendjén a lényeg az volt:

hogyan szervezzük meg a magyarországi zsidó közösség jövőjét oly módon, hogy a lehető leghosszabb ideig biztonságban és virágzóan élhessen és nem rövid távon, hanem stratégiai távlatokban.”

Bóka János miniszter közösségi média bejegyzésében a keddi tárgyalást követően az Európai Zsidó Kongresszusról elmondta: „A szervezet több mint negyven európai ország zsidó közösségének képviseletét látja el. Fontos szereplő a nemzetközi  párbeszéd és együttműködés erősítésében. A mai beszélgetés alapján számos területen tudjuk majd támogatni egymás munkáját.

Teljesen nyíltan, sőt elbüszkélkedve jelentették tehát be, hogy Magyarországot olyan területnek gondolják a zsidók, ami stratégiai távlatokban is megfelelő hely számukra, a lehető leghosszabb ideig való ittlétükre. Orbánék meg persze úgy táncolnak, ahogy a zsidók fütyülnek.

Megerősítette Izraelnek tett hűségesküjét Szijjártó Péter

Ismét nálunk játszik az izraeli válogatott

(Origo nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kiskorút erőszakolt a migráns pedofil, de mivel “megbánta”, ezért enyhébb büntetést kapott

Mindössze két év szabadságvesztést kapott Szlovéniában az a bűnöző...

Újabb háború elől menekült ukrán lány halt meg, szír migráns barátja gyilkolta meg

Újabb ukrán menekült lány esett áldozatul migráns támadójának. A...

Honfoglalás kori lelőhelyek feltárása a Borostyánkő út mentén

A Savaria Múzeum és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében, a...

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

Kategóriák

Trump hazudott Irán urándúsító programjáról (is)

Az amerikai hírszerzés vezetője cáfolta Trump azon állításait, miszerint...

A kommunista Kína minden etnikai kisebbséget bekebelez

Kína parlamenti ülésszakán egy olyan törvényt fognak szentesíteni, amely...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55