péntek, október 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A harmadik LMBTQP-lobbista oktató, Zsila Ágnes is búcsút mondott a Pázmánynak

Fegyelmi eljárás, figyelmeztetés, továbbképzés felkínálása után végül mind a három LMBTQP-lobbista pszichológus hátat fordított az intézménynek, és önként távozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről – Zsila Ágnes is.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Mind a három, “szivárványcsaládokat” propagáló pszichológus felmondott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen – közölte a Telexszel az egyetem kommunikációs osztálya. Múlt héten még Zsila Ágnes maradt az intézménynél, míg Kengyel Judith Gabriella és Szondy Máté már augusztusban távoztak.

Mint ismeretes, a Pázmány bölcsészkara a dékán kezdeményezésére azután indított etikai eljárást, hogy a pszichológusok a HVG-ben “szivárványcsaládokat” propagáló cikket jelentettek meg. A Pázmány ezután etikai eljárásban marasztalta el a saját oktatóit.

A három pszichológust szociológus kollégájukkal ellentétben formálisan nem bocsátották el, viszont fegyelmit kaptak. Ebben a figyelmeztetés mellett egy, a katolikus tanításról szóló hat alkalmas továbbképzés lehetőségét ajánlották fel az elmarasztalt pszichológusoknak. Zsila Ágnes esetében azonban ez már nem lehetőség, hanem kötelező lett – valószínűleg nem véletlenül -, azaz a dékán minden szerdán kívánta katekézisből tanítani és kikérdezni a pszichológust.

A Telexnek hétfőn a PPKE kommunikációs osztálya azt közölte, mindhárman távoztak: „Egyikük munkavállalói felmondással szüntette meg a jogviszonyát, míg a másik kollégával közös megegyezésben rendeztük a munkaviszony megszűnésének részleteit. Időközben, a mai nap folyamán, a harmadik érintett oktató is benyújtotta azonnali hatályú felmondását” – válaszolták.

A Pázmány LMBTQP-lobbista oktatói közül ketten már nem zavarják a levegőt a katolikus egyetem falai között

Nem rúgják ki a Pázmány LMBTQP-lobbista oktatóit, inkább katolikus továbbképzésben részesítik őket

Megütik a bokájukat az LMBTQP-lobbista oktatók? Fegyelmi eljárások indultak a Pázmányon

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Gyanúsítottként hallgatják ki a Pécs Pride főszervezőjét

Gyanúsítotti kihallgatásra idézte be a Pécsi Rendőrkapitányság Buzás-Hábel Gézát,...

Nem megy Kínába a német külügyminiszter, mert nem akart vele szinte senki szóba állni

Miközben a Nyugat magas lóról akar diktálni, addig egyre...

Berlini drag queen-t állítottak elő gyermekpornográfia vádjával

Milyen meglepő, hogy megint egy LMBTQP személyről, egy drag...

“1956-ban lángra kapott a Magyar Ellenállás” – Esztergomban is megemlékezett a HVIM (videóval)

1956 hőseiről szerte az országban megemlékeztek a hazafiak október...

Japán első női minisztere “deportálásügyi minisztériumot” állít fel a migránsok ellen

Sikerült a feministáknak megszavazni Japánban is a női kvótát....

Kategóriák

Gyanúsítottként hallgatják ki a Pécs Pride főszervezőjét

Gyanúsítotti kihallgatásra idézte be a Pécsi Rendőrkapitányság Buzás-Hábel Gézát,...

Berlini drag queen-t állítottak elő gyermekpornográfia vádjával

Milyen meglepő, hogy megint egy LMBTQP személyről, egy drag...

“1956-ban lángra kapott a Magyar Ellenállás” – Esztergomban is megemlékezett a HVIM (videóval)

1956 hőseiről szerte az országban megemlékeztek a hazafiak október...

Japán első női minisztere “deportálásügyi minisztériumot” állít fel a migránsok ellen

Sikerült a feministáknak megszavazni Japánban is a női kvótát....

Donald Trump rászólt Netanjahura, hogy ne merje annektálni Ciszjordániát

Hoppá! Amerika most bekeményít Izraellel szemben? Már Trumpnak is...

Barcsa-Turner Gábor: Vérben és könnygázfelhőben született a nemzeti radikalizmus

"A pesti srácok példájából tanulva vállalnunk kell a túlerővel...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55