hétfő, szeptember 8, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A vatikáni “meleghullám” – aberrációval telt meg a római hétvége

LMBTQP-zarándoklat a Vatikánban számos deviáns programmal. Véleménycikkünk az abszurd és vérforraló jelenségről.

Az utóbbi 25 évben, a korszellemhez idomulva, alapvető változás következett be a katolikus egyház nemi eltévelyedettekkel kapcsolatos álláspontjában. Ez a szemléletváltás Ferenc pápa regnálása alatt egyre markánsabb lett, különösen annak fényében, hogy 2000-ben, az utolsó rendes Jubileum évében a Vatikán még határozottan ellenezte az aberráltak ökumenikus parádéját (World Gay Pride), amely akkor éppen Rómában, a katolicizmus fővárosában zajlott.

Ehhez képest az idei szent év keretében a jezsuiták Jézus-temploma tágra nyitotta kapuját a homoszexuális, leszbikus, transznemű és hasonszőrű katolikusok zarándoklata előtt, akiket a Tenda di Gionata (Gionata Sátra) egyesület patronál.


Első alkalommal engedi meg a Vatikán az LGBTQIA+ embereknek, hogy átmenjenek a szent kapun egy történelmi esemény során: szivárványos zászló lobog a Jubileumon (L’Espresso, facebook)

Az esemény címe „Egyház, otthon mindenki számára, LGBT+ keresztények és egyéb létezési határok” lett, és még a megboldogult Ferenc pápa adta rá az áldását, akinek az örökségét XIV. Leó a jelek szerint e tekintetben is folytatni akarja, amint arról legutóbb személyesen is biztosította James Martin amerikai jezsuita atyát, a homoszexualitás egyik legelkötelezettebb zászlóvivőjét egyházi körökben.

James Martin az LGBTQ-hívek iránti nyitottság fontosságát prédikálja a fiataloknak Thaiföldön is (jamesmartinsj.instagram)

Emlékezetes módon 12 éves pápai hivatala során az argentin egyházfő a „mindenki számára nyitott” egyház szószólójaként számos gesztust tett az aberrált szex hívei felé, és a 2023 végén hozott döntése, amely lehetővé tette az azonos nemű párok megáldását, heves ellenállást váltott ki a konzervatív táborban, különösen Afrikában és az Egyesült Államokban.

Evyrein bolognai graffitiművész Ferenc pápa nevével viccelődő festménye (dagospia.com) Bergoglio egyik emlékezetes „elszólására” utal, miszerint „a szemináriumokban túl sok a buziskodás”, ezért gátat kell szabni a nyilvánvalóan homoszexuális fiatal papjelöltek belépésének. Egy másik alkalommal azt is megjegyezte, hogy a Vatikánban „buziskodásájer” (aria di frociaggine) terjeng.

Szeptember 5-én péntek este 8 órakor a katolikus egyház imádságos virrasztást tartott a római Jézus-templomban a perverzek zarándoklatának üdvözlésére.

Szombat délután 3 órakor a világ országaiból több mint ezer ferde hajlamú katolikus hívő haladt át – a Gionata Sátra programtervezetéhez híven – „Szent Péter szent kapuján, hogy együtt éljük meg ezt az időt, amikor mindannyiunkat arra hívnak, hogy “a szegényeknek örömhírt hirdessünk, a foglyoknak szabadságot, a vakoknak pedig látást; hogy szabaddá tegyük az elnyomottakat, hogy hirdessük az Úr kegyelmének évét” (Lk 4,18-19; vö. Iz 61,1-2), hogy egyszerűen újra felfedezhessük, hogy mindannyian gyermekek vagyunk úton az Atya felé.”

„A szerelemben nincs félelem” – hirdetik szodomita zarándokok a pólójukon, fittyet hányva az „örök tűzre”, amely természetellenes nemi életük biblikus büntetése (Júdás 1,7).

Ezek a ferde útra tévedt „gyermekek” hívőként elvileg erkölcsi és viselkedési iránytűre lelhetnének a Szentírás kimondottan velük foglalkozó passzusaiban (pl. Lev 18,22; Lev 20,13; 1 Kor 6:9-11; Róma 1:26-27), amelyek segíthetnék őket abban, hogy visszataláljanak az „egyenes útra”. Más kérdés, hogy a legtöbben közülük a gyakorlatban valószínűleg nem is keresik azt, és a jelek szerint immár az egyház sem ösztönözi őket erre, éppen ellenkezőleg.

GI

(Szent Korona Rádió)

 

Transznemű Szűz Máriaként tetszeleg az Európai Parlament nagykövete

 

Német katolikusok: Kirúgták a ministránst, amiért az AfD politikusával fotózkodott

Legfrissebb

Nem akarnak hazamenni a Németországban élő szír migránsok

A Bassár el-Aszad vezette szír kormány bukása után sem...

Izraeli repülőtérbe csapódott egy jemeni drón

Vasárnap délben, a dél-izraeli Ramon repülőtérbe csapódott egy jemeni...

Kipukkan a lufi – A “gyerekeket nem erőszakoló” pedofil lobbicsoport vezetője gyereket erőszakolt

A pedofilok irányába való "érzékenyítés", az ő normálisként való...

Kategóriák

Nem akarnak hazamenni a Németországban élő szír migránsok

A Bassár el-Aszad vezette szír kormány bukása után sem...

Izraeli repülőtérbe csapódott egy jemeni drón

Vasárnap délben, a dél-izraeli Ramon repülőtérbe csapódott egy jemeni...

Kipukkan a lufi – A “gyerekeket nem erőszakoló” pedofil lobbicsoport vezetője gyereket erőszakolt

A pedofilok irányába való "érzékenyítés", az ő normálisként való...

Az ukránok megint megtámadták a Barátság kőolajvezetéket, ahogy Zelenszkij megígérte

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Ungváron tárgyalt Ficóval, majd...

Izrael a 10 bibliai csapással fenyegeti a jemeni húszikat

Jiszrael Katz izraeli védelmi miniszter többek között az elsőszülött...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55