szombat, december 6, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

15 évesen szült a gimi mosdójában, majd hagyta meghalni gyermekét – 4 év javítóintézeti nevelést kap

Korábban hírportálunk is közölte egy 15 éves lánynak az esetét, ami szinte teljesen egyezik azzal a bűntettel, amiben most az ügyészség indítványozta a büntetést. A lány titkolta várandósságát, majd végül a kollégium vécékagylójába megszülte fiát, viszont magára hagyta, így az újszülött életét vesztette. Noha alig tudni valamit az eset körülményeiről, tudjuk, kik szoktak 15 évesen titokban szülni…

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A kollégium mosdójában szülte meg gyermekét, majd a vécékagylóban hagyta egy fiatal lány. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a négy év javítóintézeti nevelés helybenhagyását indítványozta.

Várandósan kezdte meg a 2023-as tanévet egy pécsi gimnáziumban a tizenöt éves lány, amelyet próbált elrejteni azzal, hogy bő ruhákban járt. A hozzátartozóinak, ismerőseinek nem szólt, terhesgondozásra nem járt, a testnevelés órákon inkább vállalta a felszerelés hiánya miatti szaktanári figyelmeztetést.

A terhesség 28. hetében este kilenc órakor megindult a szülés, ám a lány nem szólt a kollégiumi nevelőnek, aki orvosi segítséget tudott volna kérni a biztonságos szülés érdekében. A fiatal

több órás vajúdás után a mosdóban szülte meg gyermekét, akit ott hagyott a vécékagylóban.

Az erősen vérző leány szobatársa szólt a nevelőnek, aki értesítette a mentőket, de az újszülött életét már nem lehetett megmenteni.

A Pécsi Törvényszék a fiatalkorú vádlottal szemben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt

4 év javítóintézeti nevelést rendelt el.

Az ítélet ellen a vádlott és törvényes képviselője felmentésért, védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhébb intézkedés alkalmazása végett fellebbezett.

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az ítélet kisebb módosításokkal történő helybenhagyását indítványozta. Másodfokon a Pécsi Ítélőtábla fog döntést hozni az ügyben.

Másfél év telt el a borzasztó bűncselekmény óta, és még mindig nem döntöttek a büntetés kiszabásáról. De egyáltalán az indítványozott 4 év javítóintézeti nevelés arányos azzal a szörnyű tettel, amit a lány elkövetett?

A gyanú szerint megölte saját gyermekét a nagydorogi cigányasszony – Frissítés: falhoz vághatta

Megszülte, majd gumiabroncsba rejtve hagyta halálra fagyni babáját a lovászpatonai “nő”

Megölte újszülöttjét egy pécsi lány

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Németországban is jön az önkéntes katonai szolgálat

A német parlament megszavazta az önkéntes katonai szolgálat bevezetését....

Csecsenföldet érte dróntámadás – Személyes ajándékot ígért az ukránoknak Kadirov

Dróntámadás érte Csecsenföld fővárosa, Groznij egyik felhőkarcolóját. Ramzan Kadirov,...

Öt nem közül választhatnak egy osztrák katolikus iskola jelentkezői

Öt válasz van arra a kérdésre, hogy milyen nemű...

Ítélet és focimeccs egy napon: antifák az utcán! Vigyázzunk január 22-én!

"Kellemest a hasznossal" címszó alatt komoly esély van rá,...

Börtönbe vonulása előtt megölte a terhes Vanessát a muraszerdahelyi cigány

Családi vita után ölte meg egy 28 éves nőt...

Kategóriák

Németországban is jön az önkéntes katonai szolgálat

A német parlament megszavazta az önkéntes katonai szolgálat bevezetését....

Csecsenföldet érte dróntámadás – Személyes ajándékot ígért az ukránoknak Kadirov

Dróntámadás érte Csecsenföld fővárosa, Groznij egyik felhőkarcolóját. Ramzan Kadirov,...

Öt nem közül választhatnak egy osztrák katolikus iskola jelentkezői

Öt válasz van arra a kérdésre, hogy milyen nemű...

Ítélet és focimeccs egy napon: antifák az utcán! Vigyázzunk január 22-én!

"Kellemest a hasznossal" címszó alatt komoly esély van rá,...

Betelik a pohár a lengyeleknél? Nem kérnek az ukrán menekültekből?

Lengyelország két részre szakad ukrán kérdésben? Az egyik fele...

Elege van az USA-nak abból, hogy ők védik Európát?

Miközben Európa Amerika bábjává vált a második világháború után,...

A pénz digitalizálása fegyverként használható – Letiltották az AfD számláit

Novemberben több német szövetkezeti bank megszüntette az Alternative für...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55