csütörtök, december 4, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nyilvánosságra hozták az Epstein-akták egy részét

Az amerikai képviselőház kedden este közzétette a pedofil hálózatot működtető Jeffrey Epstein ügyével kapcsolatos első dokumentumcsomagot, amely azonban alig tartalmaz olyan információkat, amiket eddig nem lehetett tudni. Bizonyára azért sem hozhatnak nyilvánosságra lényegesebb dokumentumokat, mert például Donald Trump neve is erőteljesen felmerül az ügyben. Az eddig nem ismert részletek között van viszont Epstein egyik masszőrének a vallomása is.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A szexuális bűncselekményekért elítélt és kegyvesztett pénzember ügye évek óta közfelháborodást kelt, különösen amiatt, hogy az igazságügyi minisztérium évtizedekig hagyta folytatni tevékenységét.

A most kiadott iratok azonban jórészt már korábban is nyilvánosak voltak, így aligha elégítik ki azok igényét, akik új részletekre várnak. A több mint 33 ezer dokumentum közül a demokraták szerint mindössze három százalék tartalmaz eddig ismeretlen információt.

Az iratok többsége bírósági beadvány, például Ghislaine Maxwell, Epstein szeretője és bűntársa által 2021-ben benyújtott indítvány a vádemelés elutasítására. Az anyagok között videórészletek is szerepelnek, köztük egy, amelyben egy fiatal nő meséli el, hogyan vált Epstein egyik masszőrévé – az ő és az interjú készítőjének arca elhomályosítva látható. Újdonságnak számítanak ugyanakkor a vám- és határőrségtől származó repülési naplók, amelyek Epstein utazásait rögzítik olyan helyszínekre, mint Párizs, New York vagy a Virgin-szigetek.


A dokumentumokat már múlt hónapban átadták a törvényhozóknak, de a kétpárti bizottság csak több mint egyhetes belső átvizsgálás után tette közzé őket. A republikánusok szerint egyeztettek az igazságügyi minisztériummal az áldozatok védelme és a folyamatban lévő ügyek miatt szükséges kitakarások érdekében.

A demokraták szerint a republikánusok csak politikai látványosságot próbálnak csinálni már nyilvános anyagok újbóli kiadásából. Robert Garcia, a bizottság vezető demokrata tagja úgy fogalmazott:

„Ne hagyják, hogy ez megtévessze önöket. A republikánusok csak színházat csinálnak ebből.”

Epstein 2019-ben követett el “öngyilkosságot” a hatóságok szerint, miután újabb emberkereskedelemmel kapcsolatos vádak érték, azonban nyilvánvaló, hogy halála mögött a Moszad áll. Maxwellt, aki szintén nem hiszi, hogy Jeffrey Epstein öngyilkos lett volna, 20 év börtönre ítélték.

Az ügy körüli vita idén nyáron újra fellángolt, amikor az igazságügyi minisztérium egy aláíratlan feljegyzést hozott nyilvánosságra, amely szerint nem létezik bizonyító erejű „ügyfél-lista”, és nincs bizonyíték Epstein meggyilkolására sem.

A képviselőházi bizottság újabb idézést adott ki Epstein hagyatékának, valamint adatokat kért a pénzügyminisztériumtól gyanús tranzakciókról. Szeptember 19-én Alex Acosta volt floridai ügyész – aki a 2008-as, sokak által túl engedékenynek tartott vádalkut jóváhagyta – is tanúskodni fog a kongresszus előtt.

Jeffrey Epstein volt szeretője: „Nem hiszem, hogy öngyilkos lett”

Tucker Carlson kimondta, Izrael miatt rejtegetik az Epstein-aktákat

Apja szerint nem öngyilkos lett az Epstein-ügy áldozata

Trump és Epstein soha nem látott közös fotói kerültek nyilvánosságra

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A szószéken jelentette ki, hogy transznemű egy New York-i metodista lelkész

Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista...

Idén is jön a Vármegyés Karácsonyváró

Ahogy előző években is, a HVIM szervezésében idén is...

Ma is 4 millió ember szenved a kínai munkatáborokban – Könyvajánló

Rose Hu 15 évesen keresztelkedett meg. Vallási meggyőződése miatt...

Apácát késeltek Zágrábban “Allahu Akbar” felkiáltással (Frissítve)

A késes támadás fényes nappal, a nyílt utcán, az...

Kategóriák

A szószéken jelentette ki, hogy transznemű egy New York-i metodista lelkész

Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista...

Idén is jön a Vármegyés Karácsonyváró

Ahogy előző években is, a HVIM szervezésében idén is...

Ma is 4 millió ember szenved a kínai munkatáborokban – Könyvajánló

Rose Hu 15 évesen keresztelkedett meg. Vallási meggyőződése miatt...

Apácát késeltek Zágrábban “Allahu Akbar” felkiáltással (Frissítve)

A késes támadás fényes nappal, a nyílt utcán, az...

Izrael hamarosan újra megtámadná Libanont

Az amerikai küldött figyelmeztette Irakot, hogy Izrael a Hezbollah...

Moszkvában járt az amerikai delegáció: Putyin és Witkoff 5 órán át tárgyaltak

Áttörő sikert nem hozott a moszkvai tárgyalás, de ezt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55