“Bár tudjuk, hogy már az egyházatyák korában a szarvas Krisztust szimbolizálta, valószínű, hogy ez a szarvas egyszerre Krisztus, illetve Hunor és Magor „csodaszarvasa”. Mindkét esetben „vezetőt” jelöl, olyan princípiumot, amit soha szem elől nem tévesztve a végső cél elérhető.” – Írja Virág László a Jegyzetek Szent László király mitikus alakjáról című tanulmányában, melynek negyedik részletében a kunnal való küzdelem-, a váci szarvasjelenés-, a serege táplálására siető vadállatok- és a csipkebokorból előbukkanó menyét legendájáról esik szó.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
[…]
Szent László és a kun legendájának leírását a Képes Krónikából idézzük: „Aztán Boldog László herceg megpillantott egy pogányt, aki lova hátán egy szép magyar leánykát vitt. Szent László herceg tehát, abban a hitben, hogy a váradi püspök leánya, bár súlyosan meg volt sebesülve, mégis sebesen nyargalva űzőbe vette lován, amelyet Szögnek hívott. Mikor azonban már annyira volt, hogy lándzsát vethetett volna rá, nem tudta megtenni, mivel sem a maga lova nem szaladt gyorsabban, sem amannak a lova nem maradt semmit vissza, hanem körülbelül egy könyöknyi távolság volt a lándzsa és a kún háta között. Tehát szólt Szent László herceg rákiáltott a leánykára és azt mondta neki: »Szép húgom, ragadd meg a kunt az övénél fogva és ugorj a földre!« Amit meg is tett. Mikor pedig Boldog László herceg távolról lándzsát döfött volna a földön heverőbe, hogy megölje, a leányka igen kérte, hogy ne bántsa, hanem, hogy elbocsássa. Amire nézve megjegyzendő, hogy hűség asszonynépben nincsen, mivel talán biz’ fajtalanságra áhítozva akarta őt megmenteni. A szent herceg pedig sokáig küzdött véle, inát elvágván, megölte őt.”
Szokták mondani, hogy mindez a kereszténység pogányság feletti győzelmét, Szent László lovagias lelkületét hivatott jelképezni és ábrázolni, és ez részben igaz is. Emellett azonban a szintén már leírt népmesei táltosküzdelem szimbolizmusa elsődlegesebb ebben a történetben. Ezt a falképciklusokbeli ábrázolásokon a lovak színe is demonstrálja. Mindig „Szög” a világosabb színű, az ellenfél lova vagy sötétebb nála, vagy pedig fekete. A színszimbolika így diametrálisan ellentétes kozmikus erők harcát jeleníti meg. Számos freskón, illetve a Képes Krónikában is, nemcsak a két vitéz, hanem lovaik is küzdenek egymással, amely motívum népmeséinkben szintén fennmaradt, de nem ezen történet nyomán, inkább ugyanazon mítikus kiindulópontból táplálkozva.
Az ún. váci szarvasjelenés talán az egyik legismertebb és legtöbbet emlegetett Szent Lászlóval kapcsolatos legenda. A történet: „És amikor ott állottak Vác alatt, ahol most Boldog Péter apostol egyháza van, egy szarvas jelent meg nekik, agancsa telis-tele volt égő gyertyákkal, és futni kezdett előlük az erdő felé, és megállt azon a helyen, ahol most a monostor van; a vitézek rányilaztak, mire a Dunába szökkent és többé nem látták. Ennek láttára szólott Szent László:
„Bizony nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala.”
És mondta Géza király: »Mondjad, kedves öcsém, mit jelentenek az égő gyertyák, miket a szarvas agancsában láttunk?« Felelte Szent László: »Nem agancsok voltak azok, hanem szárnyak voltak, nem is égő gyertyák voltak, hanem fényes tollak, s ahol lábát megvetette, azzal a helyet jegyzette, ott építsük fel a Boldogságos Szűz egyházát s nem másutt!«”
Keresztény és nem keresztény szimbolika összefonódása e helyütt a legteljesebb. Bár tudjuk, hogy már az egyházatyák korában a szarvas Krisztust szimbolizálta, valószínű, hogy ez a szarvas egyszerre Krisztus, illetve Hunor és Magor „csodaszarvasa”. Mindkét esetben „vezetőt” jelöl, olyan princípiumot, amit soha szem elől nem tévesztve a végső cél elérhető. A célban eltűnik, olyan állapot feletti állapotot jelezvén, ami a Lét egészéhez képest a Semmi (semmi sem), pontosabban a „nem valami” kifejezésekkel közelíthető meg. Mindazonáltal amellett, hogy a szimbólumok megfeleltethetősége a legendából nyilvánvalóan kiderül, az is egyértelmű, hogy nincs szó azonosságról. Vagyis a magyarság által a kereszténység felvétele előtt hordozott tradíció nem ugyanaz, egy teljesen más szellemi tapasztalati mezőt jelent teljesen más szellemi vonatkoztatási pontokkal. A tapasztalás megváltozik: „Isten angyala” hordozza ettől fogva ennek a szimbólumát, azt is jelentvén, hogy a Turul-ház i Szent László teljesen és végérvényesen, tényleg keresztény.
A szentség birtoklásának egyik jele, vagy egy más szempontból szinte kritériuma is, hogy – egyik oldalról – a szentnek ne essék bántódása a legvadabb fenevadaktól sem, illetve – másik oldalról – hogy a vadállatok is minden félelem nélkül közeledjenek felé. Erre az egyik példa a seregének táplálására siető vadállatok története. A szöveg Szent László legendájából:
„Ezután besenyő zsiványok törtek be Magyarországra, és férfiakat-nőket hurcoltak onnan rabságba. Seregével üldözvén őket a király nagy pusztaságba jutott, s nem volt mit enniük. S míg a sereget az éhség kísértette, ő eltávolodott tőlük, imádkozva földre borult, és Isten irgalmáért könyörgött, hogy aki egykoron Izráel fiait mannaesővel táplálta, ne engedje a keresztény népet éhségtől-koplalástól elpusztulni. Mikor pedig imájából felkelve visszaindult, íme szarvas- és marhanyáj ballagott vele szemben, s vadságát levetkezve, a királlyal együtt vonult a sereg közepébe. Szedett ki-ki az állatokból annyit, amennyire szüksége volt, dicsérve és dicsőítve szentségében Istent, aki így megkönyörült rajtuk.” Bár ez a szöveg – és a néphagyományban fennmaradt történetek is – „szarvast és marhát” említ, a Magyar Anjou Legendárium ide vonatkozó képén ragadozók is ábrázoltatnak, képileg megerősítvén a szentség egyik velejáróját.
A mogyoródi csata előtt, ahol László és Géza hercegek csaptak össze Salamonnal, esett meg egy másik, állattal kapcsolatos csoda:
„László herceg pedig a sereg előtt ülve magas lován, hogy övéit buzdítsa, körben lovagolt. És midőn lándzsájával megérintett egy csipkebokrot, egy kis hófehér hölgymenyét csodamódon lándzsájára ült és azon végig futva egész öléig jött.”
Mindez szerencsét is jósol a hercegnek: tudjuk, hogy a csipkebokor Szűz Mária-szimbólum, és a menyét is a női elvet képviseli. A lándzsára felfutó kis állat tehát Virtus és Fortuna szintézisével mutat analógiát.
[…]
(VIRÁG LÁSZLÓ: “Jegyzetek Szent László király mitikus alakjáról” c. Pannon Frontban megjelent írása nyomán Szent Korona Rádió)