A csapadékhiány súlyos problémákhoz vezet, hazánk még mindig küzd a szárazsággal – így van ez elszakított területeinkkel is. Egyre több folyónk, vizünk adja meg magát, ami ellen lehetne tenni a felelős vízgazdálkodással, amíg még nem késő. Ezúttal a Sepsiszentgyörgy környékén kiszáradt patakok apropóján osztotta meg gondolatait a Székelyhon hírportálnak Csákány László környezeti szaktanácsadó.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Sepsiszentgyörgy déli határában a közelmúltban nyolc patak száradt ki. Az aggasztó jelenségre Csákány László közbirtokossági elnök, környezeti szaktanácsadó hívta fel a figyelmet, aki egy csendes ökológiai összeomlás körvonalazódását látja a térségben.
„A természet finom jelzéseit hajlamosak vagyunk nem észrevenni, de még ha látjuk is őket, vállat vonunk vagy behunyjuk a szemünk, míg körmünkre nem ég a gyertya”
– véli Csákány László közbirtokossági elnök, környezeti szaktanácsadó, aki az általa huszonöt éve megfigyelt szemerjai erdőségekben tapasztalható változásokra hívta fel a figyelmet.
Egy csendes ökológiai összeomlás körvonalazódik a várostól délre – és vélhetően nemcsak ott, hiszen az időjárás hatásai nem korlátozódnak erre a pár négyzetkilométernyi területre.
Először a Tok egyik mellékágának, a Pál-patakának a forrásához mentek, ám víznek nyoma sincs. Hogy egykor mégis volt, azt jelzi a helyszínen a növényzet, a fűzfák az egykori meder partján. A közeli dombokon erdők vannak, de még az erdők sem tudnak annyi vizet visszatartani, hogy a földből fakadó forrás egy vékony vízsugárral folyjon. A szórványos záporok után még őrzött egy kis vizet a meder, de nem így volt ez egykoron: húsz éve még autóval sem lehetett keresztülmenni a bővizű vízfolyáson, mely markánsan jelezte a Sepsiszentgyörgy és Illyefalva közötti közigazgatási határt.
Eközben kicsit odébb a Szemerja-patak völgye a heves májusi esőzések után – melyek több háromszéki településen áradásokat is okoztak – tizennyolc nappal ismét száraz volt, miközben régebben a felső folyása melletti területet Dugás-mezőnek hívták, mert ott több gátat is építettek a helyiek.
„Gyermekkoromban mi is itt bandáztunk, mindegyik csapat megépítette a saját strandját”
– emlékezik vissza a közbirtokossági elnök, aki tősgyökeres szemerjai lakos. Néhány kilométerrel odébb, az Előpatak felé vivő út mentén a népszerű Büdöskút hozama is harmadára csökkent, az, hogy most két csorgója is működik, kivételesen örvendetes tény. Szomorú leltár ez, hiszen a patakok vize egy egész ökoszisztéma működéséhez szükséges, a talaj víztartalma is meghatározó az általunk nem látható, talán jelentéktelennek minősített mikroorganizmusok, bogarak világára nézve, amely azonban a madarak és minden más mezei-erdei állat táplálékláncának alapját képezik.
Szegényebb lesz a természet körülöttünk, és későn kapunk majd észbe
– ezt próbálja megelőzni a vészharang kongatásával a közbirtokosság vezetője.
A hódoktól kell tanulnunk
A megoldás lehetőségére a Tok-pataka egy másik szakaszán bukkantak a szakemberek. Itt hódok telepedtek meg, gátjaikkal több vízlépcsőt képeztek, és mintegy 6-7 köbméter vizet gyűjtöttek fel a mederben. Ez az egyedüli ivóhely a vadak és háziállatok számára a tágabb környéken. A „kártékony” hódoknak köszönhetően a vizesen tartott meder partján nádas alakult ki, és madarak fészkelnek.
Csákány László szerint az embernek tanulnia kellene a hódoktól, hiszen ők elég intelligensek ahhoz, hogy megteremtsék a saját életfeltételeiket. Ezzel szemben az emberi beavatkozások, mint az 1900-as évek elején végrehajtott patakszabályozások, hozzájárultak a jelenlegi problémákhoz. Aggasztó a kérdés, hogy a város artézi kútjainak hozama vajon meddig marad állandó.
Globális probléma, helyi cselekvés
A patakok apadása mögött álló okokat lehet vitatni, de a következményeket mi és utódaink szenvedjük el, ezért a cselekvés elengedhetetlen. Az előrejelzések szerint 2030-ra a globális vízigény 40 százalékkal fogja meghaladni az elérhető édesvízkészleteket.
„A hódok már cselekednek, de mi, emberek, mit teszünk?”
Mementóként szolgálhat az 1945-ös szárazság, amikor Romániában 200 000 ember halt szomjan. A probléma megoldásához nagyobb léptékű intézkedésekre van szükség, hasonlóan a magyarországi patak-revitalizációs mozgalomhoz, amely igyekszik a tájban tartani a vizet.
“Építhetünk ide tükörpalotákat, akármilyen nagyszerű várost, ha tíz-húsz év múlva nem lesz vizünk… A víz visszatartása jelentheti a mi autonómiánkat”
– szögezte le Csákány.
(Székelyhon nyomán Szent Korona Rádió)