csütörtök, február 26, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“Gáza a palesztinoké” – Hollandia nem küld több hadihajó-alkatrészt Izraelnek

Németország és Szlovénia után most Hollandia is hivatalosan bejelentette, hogy a terrorállam Izraellel felfüggeszti a harcászati kereskedelmet a gázai népirtás elítélése okán.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A holland külügyminisztérium visszavont három, hadihajó-alkatrészek izraeli exportjára vonatkozó engedélyt. A tárca szóvivője elmondta, a kormány a múlt hónapban vizsgálta felül az engedélyeket, és azokat a Gázai övezetben romló helyzet, illetve a hadihajó-alkatrészek „nemkívánatos végső felhasználásának kockázata” miatt végül visszavonta.

Friedrich Merz német kancellár szintén bejelentette, hogy Németország felfüggeszti a gázai harcokban bevethető fegyverek szállítását Izrael számára, ahogy arról portálunk is beszámolt.

A német döntés azután született, hogy péntek hajnalban az izraeli védelmi kabinet elhatározta a Gázai övezet teljes megszállását. Izraelt azonban már hónapok óta éri egyre több és hevesebb kritika nyugati vezetőktől a Gázai övezetben kialakult humanitárius válság miatt.

Hollandia az elejétől fogva elítélte Izraelt

A holland kormány egyébként már korábban is hozott intézkedéseket az izraeli erőkkel szemben. A 2023. októberi összecsapás óta ezidáig nyolc katonai eszköznek és tartozékainak izraeli exportengedélyét vonta vissza. Egyebek közt a Vaskupola rakétavédelmi rendszer bizonyos alkatrészeiét is. Áprilisban pedig a polgári és katonai célokra is felhasználható termékek exportjának ellenőrzését szigorította a holland kormány.

Hollandiában tíz palesztinbarát holland szervezet indított jogi lépéseket az Izraelbe irányuló fegyverexport leállítása érdekében, azzal érvelve, hogy Hollandia nem teljesíti a nemzetközi szerződésekben, köztük a népirtás elleni egyezményben és a fegyverkereskedelmi szerződésben vállalt kötelezettségeit.

Caspar Veldkamp holland külügyminiszter korábban azt mondta, „gyakorlatilag lehetetlen” a minisztérium számára, hogy jóváhagyjon engedélyeket olyan fegyverek kivitelére, amelyeket Gázában vagy Ciszjordániában lehetne felhasználni.

Mint a külügyminiszter kijelentette, kormánya mindig is egyértelmű álláspontot képviselt:

„Gáza a palesztinoké”.

Szlovénia hivatalosan is megszüntette a fegyverkereskedelmet Izraellel

Németország nem szállít több fegyvert Izraelnek

(HVG nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eredeti filmfelvételen IV. Károly törökországi látogatása

A Török Köztársaság Kulturális és Turisztikai Minisztériuma által gondozott...

magyar-ukrán kettős állampolgár esett orosz hadifogságba

Az orosz védelmi tárca szerint hadifogságba esett egy magyar-ukrán...

Katonákat vezényelt a kritikus energetikai infrastruktúra védelmére a kormány

Miközben rekordmennyiségű áramot szállítunk Ukrajnának, Orbán Viktor arról beszélt,...

HVIM: A kommunizmust az utolsó tégláig el kell bontani

A HVIM – Magyar Ellenállás a kommunista diktatúrák áldozatainak...

10 évre tiltotta el az egyház a modernista, fiúkat fogdosó papot

A homoszexuális és a pedofil papok ejtik a legnagyobb...

Kategóriák

Izrael gyilkolja meg a legtöbb újságírót az egész világon

Mondhatnánk, hogy most meglepődtünk, de nem így van. Izraelben...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55