péntek, január 16, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nem hajlandó átadni a fegyvereit a Hezbollah

Libanon új, USA-báb kormánya le akarja fegyverezni a Hezbollah harcosait, de a síita szervezet nem hajlandó Izrael érdekeit szolgálni.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„Navaf Szalám kormánya súlyos hibát követ el egy olyan döntéssel, amely megfosztaná Libanont az izraeli ellenséggel szembeni ellenállás fegyvereitől” – olvasható a szervezet közleményében. A Hezbollah hangsúlyozta, hogy tervezett lefegyverzésével – amelyet „amerikai diktátumnak” minősített – Bejrút „szabad kezet adna” a zsidó államnak, és aláásná az ország szuverenitását, ezért figyelmen kívül fogja hagyni az erről szóló rendelkezést.

A szervezet tudatta, hogy a síita miniszterek tüntetőleg kivonultak a kormány üléséről, mielőtt az ügyben végleges döntés született, mindazonáltal aláhúzta: a Hezbollah továbbra is nyitott a nemzetbiztonsági stratégiáról szóló egyeztetésekre.

A libanoni elnöki palotában tartott keddi kormányülés volt az első olyan, amelyen a kabinet egyáltalán tárgyalt a Hezbollah lefegyverzéséről. Ezután a kormány megbízta a hadsereget, hogy dolgozzon ki ütemtervet a Hezbollah fegyvereinek átvételére az év végéig.

Tom Barrack, aki amellett, hogy az Egyesült Államok ankarai nagykövete, közel-keleti különmegbízott is, és júniusi bejrúti látogatásán a Hezbollah lefegyverzéséről is tárgyalt a libanoni kormánnyal, és átadta Washington arra vonatkozó ajánlatát, hogy a Hezbollahot négy hónapon belül teljesen le kell fegyverezni, cserébe azért, hogy Izrael beszüntesse a Libanon elleni légitámadásokat, valamint kivonja csapatait Dél-Libanonból, ahová tavaly a síita milíciával vívott háborúja alatt vonult be.

A Hezbollah nem hajlandó leszerelni, a főtitkár szerint az a kapitulációval egyenértékű

A libanoni hadseregbe olvasztják a Hezbollahot

Libanont belülről az USA, kívülről Izrael szállja meg

(Demokrata nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Hiába vetted meg, kikapcsolják távolról – Megszűnt a Lexus autók állóklíma funkciója

Az újabb Lexus és Toyota autóknál eddig elérhető volt...

Visszakozott Trump? Nem támadják meg Iránt?

Donald Trump arról beszélt, hogy nem kell megtámadni Iránt,...

Kitiltották Nagy-Britanniából, mert felhívta a figyelmet a cenzúrára

Eva Vlaardingerbroek holland politikai kommentátor szerint a brit hatóságok...

Pahlavi gátlástalanul kiszolgálná a cionista érdekeket

Nem is titkolja, hiszen nincs is mit. Eddig is...

Az USA köti az ebet a karóhoz: Grönlandot akarja – Európa már katonákat is küldött a szigetországba

Donald Trump álláspontja változatlan a szigetországgal kapcsolatban. Hiába a...

Kategóriák

Jöhetnek a gazdasági migránsok családostul, az Aranyvízum programnak köszönhetően

Miközben a kormánypártok a retorika szintjén kiállnak a migráció...

Erősödik a cenzúra és a digitális diktatúra az Egyesült Királyságban

Betiltanák Nagy-Britanniában az X-et, közben a kémállam beleköltözött a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55