csütörtök, október 2, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A román hatóságok felelősek a parajdi bányakatasztrófa kialakulásáért

Újabb bizonyítékokat csatolt a parajdi bányakatasztrófa ügyében a román legfőbb ügyészséghez benyújtott bűnvádi feljelentéséhez az állampolgárokat az állam visszaéléseitől védő FACIAS alapítvány – közölte csütörtökön a civilszervezet.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az alapítvány június elején tett bűnvádi feljelentést a parajdi bányakatasztrófa elárasztása kapcsán a román legfőbb ügyészségnél. Ebben azt állítja, hogy a bányát működtető Országos Sóipari Társaság (Salrom) és a román vízügyi hatóság felelős a történtekért, mivel évek óta tudtak a veszélyről, de nem tettek ellene semmit. Beadványukban a civilek a két állami vállalat érintett alkalmazottainak a felelősségre vonását kérik.

A FACIAS közleményében kifejti: az újabb bizonyítékok alátámasztják, hogy a román állami hatóságoknak 2007 óta tudomásuk volt a veszélyről. “Ennek ellenére 18 éven keresztül semmit sem tettek azért, hogy megakadályozzák a katasztrófát, mely 2025 májusában bekövetkezett” – mutatnak rá.

A civilek szerint a vízszivárgások megakadályozása 1,9 millió euróba került volna, miközben a Salrom csak 2022-ben 4 millió eurót fizetett alkalmazottainak különböző jutalékokra. Arra is rámutatnak, hogy abban az évben a Salrom nettó profitja 22 millió euró volt, és ahelyett, hogy egy részét a sókészlet megőrzésére fordította volna, csaknem 30 millió eurót költött személyi kiadásokra. A civil szervezet szerint a Románia számára stratégiai jelentőségű parajdi sókészlet meghaladja az 500 millió tonnát, bruttó értékét 12 milliárd euróra becsülik.


A FACIAS szerint az ügyészek elé terjesztett hivatalos iratok és tanulmányok azt mutatják: a parajdi bányakatasztrófa az állami hatóságok visszaéléseinek közvetlen következménye, mivel ezek megszegték törvényes kötelességüket, hogy megvédjék az emberi életeket, vagyont és nemzeti örökséget.

Rámutatnak: már egy 2007-ben publikált tanulmány felhívta a figyelmet, hogy a Korond-patak “valós veszélyt” jelent a bánya épségére, mivel oldja a sótömböket. Ennek ellenére a szakemberek által javasolt műszaki megoldások – a patak elterelése és egy megfigyelési állomás létrehozása – nem ültették gyakorlatba. És a sószorost magába foglaló természetvédelmi területet felügyelő civil szervezet sem tett konkrét lépéseket a védelmében – állítja a FACIAS.

Az alapítvány emlékeztet: a Salrom a 2024-es vízszivárgások után sem próbálta elhárítani a veszélyt, hanem “gyorsan” megnyitotta a bányát a látogatók előtt.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

Csak a Korond-patak elterelése után kezdődhet a víz kiszivattyúzása a parajdi sóbányából

Nagy valószínűséggel kipusztult a Kis-Küküllő halállománya a szakértők szerint

Csökkent a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma, van ami már ivóvíznek megfelelő

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

B*zipornóst ítéltek el pedofília miatt

Csecsemők és kisgyermekek megalázása pornográf felvételeken, kísérlet egy 7...

Greta Thunberg hajóját feltartóztatta Izrael

Izrael több palesztinpárti flottilla hajóját, köztük azt is, amin...

Palesztinpárti programot hirdet a szélsőbaloldali Auróra klub – háborognak a cionisták

Néhány éve Magyarországra is begyűrűzött az a furcsa jelenség,...

Kategóriák

B*zipornóst ítéltek el pedofília miatt

Csecsemők és kisgyermekek megalázása pornográf felvételeken, kísérlet egy 7...

Greta Thunberg hajóját feltartóztatta Izrael

Izrael több palesztinpárti flottilla hajóját, köztük azt is, amin...

Palesztinpárti programot hirdet a szélsőbaloldali Auróra klub – háborognak a cionisták

Néhány éve Magyarországra is begyűrűzött az a furcsa jelenség,...

Feltartóztatták az orosz árnyékflotta olajszállító tankerét a francia partoknál

Nyomozást tartottak a francia hatóságok szerdán az úgynevezett orosz...

Rejtett erőforrás félholtra vert egy női BKV diszpécsert a metrón

„Az erőszak bármilyen formája – különösen egy közfeladatot ellátó...

Négerbűnözés: 22 éves lányt ölt meg a 39 éves, büntetett előéletű nigger

Míg Magyarországon a cigányok okoznak rengeteg problémát, addig az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55