Így vezeti meg az LMBTQP-lobbi a gyermekeket – Egy “nemátalakításon” és detranzíción átesett óvodapedagógus írása

Olyan felnőtt akarok lenni, aki gyengéden, de határozottan kimondja az igazságot: nem kell megváltoztatnod a tested ahhoz, hogy önmagad lehess – írja a pedagógus, akit még gyermekként ragadott el az LMBTQP-lobbi, ami miatt a “nemváltás” és a későbbi detranzíció következményeként egy életre megváltozott a teste. A szerző által fejtegetett téma pontosan az, amire mi is évek óta próbálunk rávilágítani, miszerint a lobbisták a nemi diszfóriával küzdő tinédzserekre rászállnak, és elterelik őket egy teljesen helytelen irányba. Holott a nemi diszfória szinte természetes hozadéka a pubertásnak, mely a többi  kamaszkori válsággal együtt elmúlik – súlyos eseteket kivéve. Alább az írás általunk fordított változata olvasható.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Mindig is szerettem a gyerekeket. Van érzékem ahhoz, hogy az ő szemüvegükön keresztül lássam a világot, le tudok ereszkedni az ő szintjükre, megnevettetni őket és segíteni nekik biztonságban érezni magukat. Életem nagy részében egy olyan jövőt képzeltem el, amelyben kreatív vagy terápiás módon dolgozom gyerekekkel. De miután megbirkóztam a saját gyermekkori nemváltásommal és detranzíciómmal (eredeti nemhez való visszatérés – a fordító) kapcsolatos tapasztalataimmal, rájöttem, hogy egészen más okból kell jelen lennem az osztályteremben.

Józan hangnak kell lennem egy olyan területen, amelyet az ideológia felemészt.

Gyerekként nemet váltottam. Tizenéves koromban beleneveltek a genderideológiába – egy olyan időszakban, amikor a fejlődő testemben érzett kellemetlenségekkel, szexuális traumával és a valahová tartozás kétségbeesett vágyával küzdöttem. Felnőtt aktivisták, terapeuták és orvosok azt mondták nekem, hogy ezek az érzések azt jelentik, hogy transz vagyok. Megerősítettek, medikalizáltak, ünnepeltek, és soha nem kérdőjeleztek meg. Most, mint egy detranzícióval küzdő felnőtt, aki ennek az útnak az állandó következményeivel él,

tudom, mennyire sebezhetőek a gyerekek, amikor a körülöttük lévő felnőttek jobban hisznek ebben az ideológiában, mint a gyermekvédelemben.

Túl fiatal ahhoz, hogy tudja

És jön a rémisztő rész: engem középiskolásként győztek meg. Ma ezt az ideológiát az általános iskolákban, az óvodákban, sőt még a bölcsődékben is erőltetik a kognitív és érzelmi fejlődés kulcsfontosságú szakaszában lévő gyerekeknek.

A fejlődéspszichológusok, mint Jean Piaget és Erik Erikson, régóta felismerték, hogy a hét év alatti gyermekekben még folyamatban van az úgynevezett „nemi állandóság” rögzülése. Ez annak a megértése, hogy a biológiai nem állandó, és nem változik a viselkedés, az öltözködés vagy a preferencia alapján. A preoperatív szakaszban lévő gyerekek (körülbelül 2-7 éves korban) rendkívüli módon szó szerint értelmezik a dolgokat. Összekeverik a megjelenést a valósággal, és küzdenek az elvont fogalmakkal. Ez azt jelenti, hogy amikor egy tekintély azt mondja egy ötéves fiúnak, hogy akár lány is lehet, mert szereti a babákat vagy a ruhákat, akkor azt a gyermek valószínűleg szó szerint értelmezi. Nincs meg a kognitív érettsége ahhoz, hogy kritikusan értékelje ezt az elképzelést, így igazságként fogadja el azt.

Ezért kezdtem el óvodapedagógiával foglalkozni. Mert megtapasztaltam, mi történik, amikor a felnőttek elhanyagolják a gyerekek védelmével kapcsolatos felelősségüket, különösen a fejlődésük sebezhető szakaszaiban.

Az elmúlt években a nemi ideológia a „befogadás” zászlaja alatt beszivárgott az oktatásba. De itt nem arról van szó, hogy „kedvesnek kell lenni”, hanem arról, hogy

egy világnézetet kell a gyerekekbe ültetni, mielőtt azok teljesen képesek lennének megérteni azt.

Mesék gyerekeknek

Vegyük például a Jazz vagyok című könyvet (vagy idehaza a Meseország mindenkiét – a fordító), amelyet országszerte felolvasnak az intézményekben, már ötéves gyerekeknek is. A Jazz vagyok Jazz Jennings történetét meséli el, egy fiúét, aki háromévesen kezdte meg a nemváltást, és a Tanner II. szakaszában, közvetlenül a serdülőkor előtt pubertásgátlókat kapott. Felemelő és inspiráló könyv. Rózsaszín képet fest az igazságról, ami a következő: Jazzt kémiailag kasztrálták a pubertás előtt, steril lett, anorgazmikus, és nyilvánosan kimondta: „Nem érzek semmit odalent.” Nehezen tudja fenntartani az intim kapcsolatait, számos műtéten esett át és szörnyű szövődményekkel küzdött, miközben megpróbált olyan testet felépíteni, amely összhangban van azzal az identitással, amelyet állítólag korábban vallott, minthogy teljes mondatokban beszélhetett volna, nemhogy megértette volna a nemi identitás jelentését.

Ez nem egy jó érzéssel teli gyermektörténet. Ez egy képeskönyvbe csomagolt tragédia.

Egy népszerű videóban Sarah McBride szenátor és transznemű aktivista felolvassa hangosan a Jazz vagyok című könyvet egy csoport általános iskolás diáknak, dicsérve Jazz „hitelességét”, arra ösztönözve a gyerekeket, hogy legyenek hűek önmagukhoz. De pontosan mire tanítják ezeket a gyerekeket? Egy olyan útra, amely állandó sterilitáshoz és élethosszig tartó orvosi ellátáshoz vezet?

Néhány óvodában és alsó tagozatos osztályban a gyerekeket arra kérik, hogy a reggeli megbeszéléseken mondják ki hangosan a választott névmásukat. Ez a látszólag egyszerű kérdés arra utasítja a gyermeket, hogy gondolkodjon el a nemi identitásán: egy olyan fogalomban, amelyet fejlődésileg valószínűleg nem is képes megérteni. A gyerekek általában hat-hét éves korukig nem érik el a nemi állandóságot. Az óvodást arra kérni, hogy válassza ki a névmásait, egyszerűen fejlődési szempontból nem helyénvaló. (Az angolban az E/3 névmás nem nemsemleges, mint nálunk az “ő”, hanem a férfi “he”, a nő “she”, de az LMBTQP-lobbi a nemsemlegesekre használja például a “they/them” tagokat is. – a fordító.)

Egy kaliforniai intézményben egy tanár “nemváltást” bemutató felvilágosítást vezetett egy óvodai csoportnak – tájékoztatta a gyerekeket, hogy egy társuk megváltoztatta a nevét és a névmásait – anélkül, hogy előzetesen értesítette volna a szülőket, miután felolvasta a Jazz vagyok című könyvet. Legalább 10 különböző államban vannak jelentések olyan iskolákról, amelyek „nemi támogatási terveket” vezettek be, amelyek kifejezetten arra utasítják a személyzetet, hogy ne hozzák nyilvánosságra a gyermek identitásának feltárását a szülők előtt. Ezen tendencia, miszerint a szülők elől való titkolózás normalizálódik a gyermekek fejében, nyilvánvalóan veszélyes precedenst teremt, amely sebezhetővé teszi a gyermekeket a bántalmazás más formáival szemben.

A gyermeki fantázia valósága

A gyerekek nem miniatűr felnőttek. Nem képesek megérteni az absztrakciót. Egy fiú, aki hercegnős ruhát vesz fel, nem a nemi identitását hirdeti, hanem játszik. De a genderlobbisták merev lencsén keresztül értelmezik az ártatlan viselkedést, olyan gondolatokkal terhelve a gyerekeket, amelyek feldolgozásához túl fiatalok.

Velem is ez történt! Nem azért gyűlöltem magam, mert transznemű voltam, hanem azért, mert egy küzdő tinédzser lány voltam, és senki sem segített feldolgozni. Ehelyett adtak nekem egy címkét és egy receptet. Azt mondták, bátor vagyok, hogy elutasítottam a testemet, és én hittem nekik.

Nem vagyok egyedül. Egyre több detranzíción átesett szólal meg. De míg a felnőttek kezdenek felébredni, az ideológia olyan gyerekeket emészt el, akik túl fiatalok ahhoz, hogy megértsék, mit tesznek velük, és túl bizalommal teliek ahhoz, hogy visszatámadjanak.

Nem csak azért mentem kisgyermekekkel foglalkozó szakembernek, hogy nemet mondjak erre, hanem hogy valami jobbat kínáljak. A gyerekeknek erős, megalapozott, a valóságban gyökerező identitástudatot kell kialakítaniuk. Olyan felnőttekre van szükségük, akik értik a gyermek fejlődését, nem pedig aktivistákra, akik a saját tetteiket akarják igazolni azzal, hogy ráerőltetik a hiedelmeiket a gyerekekre.

Segíteni akarok a gyerekeknek abban, hogy valódi ellenálló képességet fejlesszenek ki. Azt akarom, hogy tudják, hogy rendben van másnak lenni, kívülállónak érezni magukat, megkérdőjelezni önmagukat anélkül, hogy elhamarkodott következtetéseket vonnának le, amelyek tönkretehetik a jövőjüket. Olyan felnőtt akarok lenni, aki gyengéden, de határozottan kimondja az igazságot:

nem kell megváltoztatnod a tested ahhoz, hogy önmagad lehess.

Manapság sok harsány hangot hallani az oktatásban, de nem sok józant. A nemi ideológia mindenütt jelen van, és a legkisebb gyermekeinket is magával ragadja. Láttam, mi történik, amikor ez az ideológia gyökeret ver egy sebezhető elmében, megéltem. És nem fogom tétlenül nézni, ahogy másokkal is megtörténik. Lehet, hogy nem tudom jóvátenni, amit velem tettek, de keményen tudok küzdeni azért, hogy ez ne történjen meg több gyerekkel.

Egy hároméves kislány korai pubertásba lépett, miután a transznemű apja ösztrogén géljével érintkezett

Ismét tanárokat érzékenyít a Háttér Társaság

(Genspect nyomán Szent Korona Rádió)