szombat, szeptember 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Már szeptemberben választások lesznek Szíriában – véglegesíteni akarja hatalmát az átmeneti kormány

Szíriában az új, átmeneti kormányzat szeptemberben választásokat tartana, azonban a választók a mandátumok csupán 60 százalékáról dönthetnek, a többiről a kormányzat fog.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az Aszad-rezsimet megdöntő iszlamisták átmeneti kormánya a vártnál korábban, már ősszel megtartaná az első választást. Nemzetközi megfigyelőket is beengednek, de a mandátumok harmadát al-Saraa elnök osztja majd ki.

Szeptember közepére jelentette be a törvényhozási választásokat Szíria átmeneti kormányának választási bizottsága – írja a Reuters.

A Bassár el-Aszad szíriai rezsimet tavaly decemberben megdöntő felkelés vezetője, Ahmed al-Saraa hatalomra kerülésekor elhúzódó átmeneti időszakot ígért. Akkor azt mondta, hogy első szakasza is eltarthat egy évig, az első választásokra pedig jó eséllyel csak évek múltán kerülhet majd sor.


A mostani bejelentés szerint azonban már szeptember 15. és 20. között megtarthatják az első választásokat, amelyek egyelőre formálisan sem lesznek teljesen szabadok.

Az átmeneti kormány által alkalmazott új választási jogszabály szerint ugyanis a 150-ről 210 főre duzzasztott törvényhozó testületnek csupán 140 mandátumáról dönthetnek a választók. A képviselők egyharmadát pedig az iszlamista politikai irányzatot vivő elnök, al-Saraa jelöli ki.

Ezzel együtt az átmeneti kormány a választások kapcsán széles körű képviseletet ígért, és azt is vállalta, hogy külföldi megfigyelők számára engedélyezi a választási eljárás ellenőrzését.

A választásoktól a szíriai kormányzat legitimációjának növekedését várják.

Korábban az orosz filozófus, Alexander Dugin már kifejtette aggodalmait az új szír kormányról. Véleménye szerint Szíriában a Moszad segítette hatalomra az ISIS-hez kapcsolódó al-Sharaa-t, a korábbiakban említett technikákat alkalmazva szervezte meg a rezsimváltást és Bashar al-Assad elnök eltávolítását. Ezekről a tényekről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Szíria a népirtó Izraellel akar tárgyalni a diplomáciai kapcsolatukról

Dugin: Az izraeli vezetés a pokol kapuit nyitja meg

(HVG nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Így lopják el az ukránok a drónbeszerzésekre szánt pénzeket

Sokszorosan túlárazott beszerzések, kenőpénzzel lezsírozott silány minőség ismeretlen gyártótól,...

Nevelőanyja mosdatja a miskei drogos cigánybűnöző Jakab Dávidot

Mint korábban beszámoltunk róla, elfogták a 22 hónapos miskei...

Erődemonstrációba kezdett a NATO keleti határán?

A Lengyelország légterét megsértő drónokra válaszul hadműveletbe kezd a...

Magyarország nem szavazta meg az ENSZ-ben Palesztina helyzetének rendezését

Magyarország, 142 országgal szemben, 9-cel egyetemben, nem szavazta a...

Kategóriák

Így lopják el az ukránok a drónbeszerzésekre szánt pénzeket

Sokszorosan túlárazott beszerzések, kenőpénzzel lezsírozott silány minőség ismeretlen gyártótól,...

Nevelőanyja mosdatja a miskei drogos cigánybűnöző Jakab Dávidot

Mint korábban beszámoltunk róla, elfogták a 22 hónapos miskei...

Erődemonstrációba kezdett a NATO keleti határán?

A Lengyelország légterét megsértő drónokra válaszul hadműveletbe kezd a...

Magyarország nem szavazta meg az ENSZ-ben Palesztina helyzetének rendezését

Magyarország, 142 országgal szemben, 9-cel egyetemben, nem szavazta a...

Megint védett állat, védett növény eset: Migránsok uszították rá rottweilerüket a zsidókra

Még mindig nem szívlelik a muszlimok Izraelt, kiváltképpen, amióta...

Óvodai történelemórának indult, kommunista propaganda lett belőle…

Egy szatmári óvoda az tanév kezdetén újraélesztette a Haza...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55