A közös ellenség összehozza Trumpot és Netanjahut? Az elmúlt időszakban úgy tűnt, az amerikai kormány megelégelte Netanjahu lehetetlen külpolitikáját és a közel-keleti konfliktusok állandó kiújítását, most azonban láthatólag újra egymásra találtak.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Donald Trump pénteken jelezte, hogy a gázai tűzszünetről és túszalkuról szóló tárgyalások kudarcát követően úgy véli, Benjamin Netanjahunak eszkalálnia kell a háborút, hogy „megszabaduljon” a Hamásztól.
„A Hamász valójában nem akart megállapodást. Azt hiszem, meg akarnak halni, és ez nagyon rossz. Eljutottunk arra a pontra, hogy be kell fejezni a munkát.”
– nyilatkozta a cionista showman Trump. Hozzátette, hogy az izraelieknek
„harcolniuk kell, és rendet kell tenniük – meg kell szabadulni a Hamásztól.”
Szerinte ez azért szükséges, mert a Hamász nem akarja elengedni a megmaradt túszokat. Ami teljesen érthető, a Hamász nem akarja elveszíteni az alkuerejét és védelmét egy olyan terrorállammal szemben, amely nem tartja be a szavát, rendre szabotálja a tűzszünetet.
„Most vadászni fognak rájuk”
– zárta gondolatait Trump, a Hamász harcosaira célozva – mintha eddig nem ez történt volna a civilek tömeges lemészárlásával egyetemben.
Izrael megint kihátrált a tárgyalások elől, és szokás szerint a Hamászra mutogat
A cionista terrorállam az, aki folyton megfúrja a béketárgyalásokat. Számos megállapodás születhetett volna már, de Izrael egyiket sem fogadta el, amióta újraindította támadásait a palesztinok ellen.
Izrael nemrég elfogadta a katari, amerikai és egyiptomi közvetítők által előterjesztett tűzszüneti tervet. A Hamász ezután közölte, hogy bizonyos feltételekkel, de szintén elfogadja. Egy palesztin képviselő szerint a Hamász biztosítékokat kért arra, hogy a harc nem folytatódik akkor sem, ha a tűzszünet ideje alatt nem jutnak végleges megállapodásra a lezárásról.
A Hamász azt is kérte, hogy az izraeli és amerikai hátterű, kétes működésű Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) helyett kizárólag az ENSZ szervezetei végezhessenek humanitárius munkát a régióban, és az izraeli katonák vonuljanak vissza oda, ahol az előző tűzszünet során tartózkodtak.
Erre Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, a Hamász módosításai elfogadhatatlanok Izrael számára. Izrael visszahívta a tárgyalóit, míg Steve Witkoff, a Fehér Ház különmegbízottja azt mondta, hogy a Hamász válasza „a tűzszüneti megállapodás elérésének szándékának hiányát mutatja,” és hozzátette, hogy az Egyesült Államok most „alternatív lehetőségeket” fog megfontolni a túszok hazahozatalára.
Pénteken Netanjahu megismételte Witkoff szavait, és azt mondta, hogy Izrael és az Egyesült Államok
„alternatív lehetőségeket keres a túszok hazahozatalára, a Hamász terroruralmának megszüntetésére, valamint Izrael és térségünk tartós békéjének biztosítására.”
Izrael megint kihátrál a béketárgyalás mögül – “nem tetszenek” neki a Hamász feltételei
(Neokohn nyomán Szent Korona Rádió)