A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előzetes eljárást folytató bírói tanácsa megállapította, hogy Magyarország nem teljesítette a Római Statútumból fakadó kötelezettségét, amikor nem tartóztatta le az országba látogató Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. A testület ezért az ügyet a bíróság munkájában részes tagállamok közgyűlése elé terjeszti – derül ki a három bíróból álló tanács csütörtökön hozott döntéséből.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A jelentésben emlékeztettek arra, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság hágai székhelyű testülete tavaly novemberben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki palesztin felelősök mellett Netanjahu ellen az Izrael és a Hamász között a Gázai övezetben zajló fegyveres konfliktusban elkövetett bűnök miatt.
Netanjahu idén áprilisban hivatalos látogatáson tartózkodott az Magyarországon, és a Nemzetközi Büntetőbíróság annak idején emlékeztette a magyar hatóságokat a letartóztatási kérelemről. A bíróság többször felajánlotta a konzultáció lehetőségét, de a magyar kormány nem válaszolt – áll a testület csütörtök este kiadott közleményében.
A kormány a döntést követően azzal érvelt, hogy nem rendelkezik a megfelelő hazai jogszabályokkal, amelyek lehetővé tennék az ilyen típusú letartóztatást, továbbá hivatkozott Netanjahu állami mentelmi jogára is, illetve álláspontja szerint “az elfogatóparancs nem tekinthető pártatlan és objektív jogi aktusnak”. A bíróság azonban leszögezte: a nemzeti jog hiánya nem mentesít az együttműködési kötelezettség alól, és a hivatkozott mentelmi jog nem alkalmazható ebben az esetben.
Az előzetes eljárási tanács szerint “Magyarország számára egyértelmű volt az együttműködési kötelezettség”, és Netanjahu letartóztatásának elmulasztása “súlyosan aláássa az ICC megbízatásának végrehajtását”.
“Az alapokmány részes államaként Magyarország elfogadta, hogy a bíróság határozatai rá nézve kötelezőek, és nem dönthet egyoldalúan arról, hogy egyes határozatokkal kapcsolatos saját véleménye és álláspontja alapján tesz-e eleget az együttműködési kéréseknek” – olvasható a jelentésben.
A bíróság továbbá emlékeztetett arra, hogy bár Magyarország idén júniusában bejelentette kilépési szándékát a Római Statútumból, ez hivatalosan csak 2026. június 2-án lép életbe, így az ország továbbra is köteles eleget tenni az egyezményből eredő kötelezettségeinek.
A testület a most született döntést eljuttatja a tagállamok közgyűléséhez, amely decemberi éves ülésén dönt a további lépésekről.
Netanjahu hálás a Fidesznek, amiért hűséges gyarmatként viselkednek
(MTI nyomán Szent Korona Rádió)