Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Egy japán falu kristálytiszta vizű patakkal
Valamikor évekkel ezelőtt láttam egy filmet a tévében – valamelyik Discovery-csatornán –, és egy néhány perces része folyton visszatér a fejemben. A film egy japán falu életét mutatta be: hogyan élnek az emberek, mivel töltik a napjaikat, mit dolgoznak, mit esznek. A falun átfolyt egy patak, több helyen a házakhoz egészen közel, sőt, jó pár ház teraszát ráépítették a patakra. A víz szerves része volt a lakók életének, mellette, fölötte éltek.
Ennek a pataknak a vize kristálytiszta volt,
Ez persze egy rendkívüli példa, mivel a Földön élő nyolc milliárd ember nyilván nem tud ilyen harmóniában élni a környezetével. De mindig eszembe jut a filmnek ez az elveszett paradicsom-motívuma, ahányszor egy itthoni vadvizet ér valami baj.
Rendszeressé váltak a szennyezések
Baj pedig rendszeresen van, szinte naponta hallani, hogy megint beleengedtek valami mocskot egy-egy folyóba, patakba, tóba, és jönnek a képek az elpusztult halakról. Legutóbb a Kis-Küküllő volt az áldozat, az elöntött parajdi sóbányából kikerült koncentrált sós oldat gyakorlatilag teljes egészében kiirtotta a vízi életet a folyóból, és akár évtizedekig is eltarthat, amíg az édesvízi halak és gerinctelenek ismét elterjedhetnek benne.
amelynek a partján felnőtt, úgy, hogy a folyó minden nap az élete része volt. Mélységesen át tudom érezni a fájdalmát, mert én is vízparton nőttem fel és tudom, milyen az, amikor a folyó az ember mindennapjain folyik át.
Életem részévé vált a Maros
Gyermekkorom nyarai és hétvégéi gyakorlatilag a Maros partján teltek horgászattal, fürdéssel, vízparti csatangolásokkal. Vízi szempontból a folyó jobb partján fekvő Marossárpatak különleges hely, mivel itt ömlik a Marosba a kis Luc folyó és a települést átszelő Sár patak, ráadásul tavak is vannak a környéken, ezek a vizek pedig erősen meghatározzák a környék létezését. De a Marosnak mindig kiemelt helye volt és van az itteniek életében, már csak azért is, mert a falu a legközelebbi város – Marosvásárhely – irányából csak a folyón átvezető hídon megközelíthető, a termőföldek jelentős része pedig a folyópartra fut ki.
Jó negyven éve nézem, érzem a Marost.
Látom a természetes változásait és átalakulását, de a mesterséges beavatkozások, az emberi létezés kártékony nyomait és hatásait is. A medrét érthető módon szabályozni kellett védőgátakkal az árvizek miatt. Az 1970. májusi, katasztrofális erdélyi árvíz után – amely a Maroson kívül a Szamost is érintette – a folyó partjait jelentősen megerősítették és gátakat is építettek rajta.
Több tényező is fenyegeti a Marost
De nem ez volt a legnagyobb fenyegetés, ami a folyó életét jelentősen meghatározta, sajnos rossz irányba, hanem két olyan – egyébként jól ismert – tényező, amelynek a hatásai csak az utóbbi évtizedekben mutatkoztak meg.
Az egyik ilyen hatás a modernizálódó, iparosodó emberi élet. A folyó menti emberi települések, a szennyvíz-problémák, az ipari szennyezés iszonyú környezeti hatásai mondhatni csak az utóbbi években, nagyrészt az EU-s szabályozások hatására álltak meg a növekedésben.
Hányszor tapasztaltam meg közvetlenül is, micsoda kárt tud okozni az emberi szemét, a városi szennyvíz, a gyár szennyezett ipari vize, a disznóhizlalda mocska, a gyomirtó szer, a felső Maros-mente fűrésztelepeinek és kavicskitermeléseinek hulladéka a víz élővilágában.
fürödtünk benne és naphosszat álltunk derékig a folyóban horgászat közben. Ma már térdig sem gázolnék bele…
Megjelent a kavicskitermelés
A másik nagy romboló hatás a kavicskitermelés. A Maros „nagy bűne”, hogy átszeli a Keleti-Kárpátok egy részét, a Kelemen- és a Görgényi-havasok között, az évezredek során pedig a hegyek közül nagy mennyiségű szikladarabot görgetett, csiszolt kaviccsá és homokká, amit aztán felhalmozott a medrében úgy Dédától le egészen Marosvásárhelyig. A kavics és a homok pedig a betongyártás és az építkezések alapanyaga, ugye.
Ezért aztán a 20. század második felében beindult ennek a két alapanyagnak a kitermelése, mivel szükség volt rájuk az utakhoz és épületekhez. Annak, hogy a Maros-mentén élő falusi emberek el-elvittek néhány szekérderéknyi homokot vagy sódert a Maros partjáról, csak elenyésző hatása volt a folyó életére.
De aztán jött az intenzív, nagyipari kitermelés, ezzel pedig elkezdődött a Maros módszeres legyilkolása. Vásárhelytől északra tucatnyi helyszínen megjelentek a markológépek, buldózerek és nehéz teherautók, és elkezdték masszívan kikotorni a kavicsot és homokot, amit aztán a folyó két partján felépített hatalmas géprendszerekkel szortíroztak, rostáltak és mostak.
A kavicskitermelés közvetlenül a mederből történt, ami gyökeresen megváltoztatta a folyó arculatát és élővilágát.
Hosszú kilométereken kiirtották a növényzetet, átalakították a medret, a folyó két partja pedig kősivataggá vált. A mederben a kavicsréteget legyalulták a szürke agyagig és paláig, majd továbbálltak és máshol folytatták ugyanezt. A gépek nyomában pedig ott maradt a holdbéli táj, a tönkretett partok, a gépekből szivárgó olaj foltjai, elhagyott fémroncsok, törött betongyűrűk és más hasonló hulladék.
Megszűnő élet
A vízi élet pedig húzódott tovább, lejjebb, feljebb, ahol meg tudott maradni, aztán már vissza se tért. Mert hogy a kavicskitermelés után visszamaradt csupasz agyag- és palaréteg nem tudja eltartani a vízi életet, ráadásul meg sem marad rajta az új, érkező kavics- és homokréteg, hanem sodródik tovább a vízzel.
Bár a közvetlen mederkotrást 15-20 éve hivatalosan nem művelik (mindenféle mederrendezési munkálatok álcája alatt azonban továbbra is zajlik), ezek a súlyos sebek továbbra is megvannak és igen nehezen fognak begyógyulni. A kavicskitermelés jelenleg is folyik, de nem a mederből, hanem „csak” az árterületről. Viszont a kavics mosásából származó, szennyezésekkel dúsított iszapos vizet most is beleengedik a Marosba, ettől pedig a folyó vize folyamatosan zavaros.
Nem emlékszem, mikor láttam utoljára tiszta vizet a Marosban, pedig valamikor kristálytiszta is volt.
A Marosnak ezen szakaszán mindkét partszakasz tele van a kavicsbányászat maradványaival, nagy gödrökkel és árkokkal, amiket a gépek kiástak, majd otthagytak. Öröm az ürömben, hogy ezek a gödrök aztán felteltek vízzel és néhány év alatt kis tavacskákká alakultak, miután benépesedtek vízi élettel.
Az emberi szennyezés hatása
Na de az emberi mocsok továbbra is szennyezi a Marost. Tavasszal, jégzajlás vagy a nagyobb vizek levonulása után a folyó mindkét partja tele van szeméttel, nejlonzacskóval, műanyaggal, autógumival. A szennyvizekből származó szervesanyag-szennyezés nyomán pedig az egészséges algaréteget, ami a köveket borította, felváltotta valami nyálkás, sikamlós trutymó, amitől minden vízi élet menekül. („Te, ez a víz konkrétan szarszagú” – állapította meg társam, akivel pár nappal ezelőtt megnéztük a Marost).
Pedig az algaréteg több halfajnak is a tápláléka, főleg a paducnak. Ennek az akár fél méteresre is megnövő halfajnak jelentős állományai éltek a Marosnak ennek a szakaszán. Jól lehetett látni a köveken, hogy a paducok csíkokban lelegelték az algaréteget, mára ez a látvány eltűnt. Akkora paduccsordák éltek itt, hogy Vásárhelyről horgászok tömegei jártak ki hétvégenként, de így sem tudták túlhorgászni a vizet. Most alig látni egy-két elszánt horgászt, akik az emlékeikből élve csapkodják a vizet a paducozó finomszerelékkel, de nem nagyon fognak semmit.
És a paduccal együtt eltűnőfélben van a többi halfaj is,
a balin, a csuka, a fejes domolykó, a szilvaorrú keszeg, a sügér, a küllő- és csíkfélék is – márna talán még akad, mutatóba…
A halfajok a mederátalakítások miatt is eltűntek a Marosnak erről a részéről: a kotrások, meder- és partegyengetések miatt a folyó vize egyenesen ömlik lefele, mivel megszűntek a természetes akadályok, földnyelvek, kis félszigetek, a forgók, a természetes mély vizek és eltűnt a csendes és gyors szakaszok váltakozása is. A Maros vize egyszerűen csak folyik egyenletesen, mint egy csatornában.
A látvány csalóka
Azért mondom, hogy látszólag egészséges, mivel a kotrások után a dús növényzet igen hamar újra elborította a partokat, a sás, a nád, a futónövények, a gyorsan növő fűzfélék, egyéb bokrok és fák sok helyütt áthatolhatatlan dzsungelt vontak a Maros két oldalára. Az embernek az a benyomása támadhat, hogy egy élő, gazdag életvilágú folyót néz, pedig nem így van.
Pár napja jártam be a Maros mindkét partját Marossárpatak magasságában, de emberrel alig találkoztam, pedig régebben sok volt a horgász, a fürdőző. Most alig láttam horgászt (egyikükkel szóba álltam, rezignáltan pakolt a kocsiba, készülődött hazafelé, semmit nem fogott), fürdőzőt egyet sem. Igaz, újabban a medvék is elterjedtek a környéken, sokan és gyakran láttak macit bóklászni a partokon.
A Maros idilli, egészséges állapotát csak célzott erőfeszítésekkel lehetne visszahozni,
állami erősítéssel: gyakori és szigorú környezetvédelmi ellenőrzésekkel, elrettentő büntetésekkel, gondos mederformálással, törvényi következetességgel és tudatossággal. Vajon befér-e mindez a hatósági közöny, a kormánypárti Mercedesek, a vélhetően politikai hátszéllel megtámogatott kavicsbányák, a szennyvíz-sumákolások közé?
Olyan persze sajnos soha nem lesz a Maros, mint abban a kis japán faluban a patak, ahol a koi pontyok élnek együtt az emberekkel paradicsomi körülmények között, de a paduccsordák visszatérhetnének algát legelni a marosi kövekről.
(Írta és fotók: Fall Sándor)
(Főtér.hu nyomán Szent Korona Rádió)
A Zagyva kotrása súlyos természetkárosítás, de csak magyarázkodni tud a vízügyi főigazgatóság
Felelős vízgazdálkodás helyett természetkárosítás zajlik Magyarországon