péntek, december 5, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Gázai övezet egyetlen katolikus templomára lőttek rá a zsidók

A Gázai övezet egyetlen katolikus templomát, a Szent Család templomot, ahol több mint 400 keresztény keresett menedéket, miután otthonaikat lerombolták, csütörtök reggel lőtte meg az IDF egy tankja. A jelentések szerint négy ember súlyosan megsérült, a Catholic Area információi szerint pedig ketten életüket vesztették.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

katolikus Gázai övezet

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája a portálnak elmondta, hogy a sérültek közül ketten drámai állapotban, életveszélyben vannak.

Amit biztosan tudunk, hogy egy tank – az IDF [az izraeli hadsereg] szerint tévedésből, de ebben nem vagyunk biztosak – közvetlenül a templomot találta el, a Szent Család templomát, a latin templomot.”

„Vannak más sérültek is, de kevésbé problémásak, köztük a plébános is, mert mindannyian a templomban voltak” – tette hozzá.

Pizzaballa azt mondta, nincs teljes rálátásuk arra, hogy mi történt a Gázai övezet északi részén, mert „a kommunikáció Gázában nem olyan egyszerű”, de megpróbál minél hamarabb több információt szerezni a katolikus templomnál történt eseményekről.

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

Zsidó-kereszténység a gyakorlatban: Így terrorizálták Taybeh keresztény lakosait az izraeli telepesek

Szász Péter előadása: Létezik-e olyan, hogy zsidó-kereszténység?

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Honfoglalás kori harcosok gazdag sírjait tárták fel régészek Kecskemét határában

Az Akasztó község határában végzett feltárások során három kiemelkedően...

Cseh Katalin büszke LMBTQP-ügynök

November elején Cseh Katalin bejelentette, hogy az ex-Párbeszédes Barabás...

Dúró Dóra: A gyerekek egészséges fejlődéshez való jogát semmivel nem veszélyeztethetjük

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese nyílt levélben...

Humanoid robot járőrözik a kínai-indiai határon?

A modernitás egy újabb állomása? Már nem is emberi...

A modern étkezéstől egyenes út vezet a vastagbélrákig

Az ultrafeldolgozott ételek annyira tönkretehetik az emésztőrendszert, hogy bélrákhoz...

Kategóriák

Donyeck és Luhanszk területét mindenképpen el akarja foglalni Oroszország

Putyin szerint, ha az ukránok figyelembe vették volna Donyeck...

Természetesen Miskolc: Elesett a zebrán, segítség helyett kirabolták

Mi sem természetesebb annál, hogyha valaki elesik, akkor azt...

Személyes történetek mutatják be az ukrán front borzalmait

Személyes történeteken keresztül szemléltette a Reuters, hogyan tört meg...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55