péntek, január 16, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tüntetők blokkolták egy Izraelnek szánt rakomány kirakodását a pireuszi kikötőben

Megtagadták a rakodómunkások az Izraelnek szánt katonai minőségű acél kirakodását Pireusz kikötőjében, mert nem kívánnak részt venni a vérontásban. Mint mondták, nem szeretnék, hogy a kikötő háborús felszerelések szállításának logisztikai központjává váljon. A helyszínen szélsőbaloldali csoportok is megjelentek.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Palesztinpárti tüntetők és kikötői munkások blokkolták Pireusz kikötőjében az Ever Golden teherhajó kirakodását hétfőn, amely Izraelnek szállított volna katonai célra szánt acélt.

A kikötő 2. és 3. dokkjában tartott tüntetést a Konténerkezelő Dolgozók Szakszervezete (ENEDEP) szervezte, anarchista csoportok és a Görög Kommunista Párt (KKE) tagjainak támogatásával.

A szakszervezet elnöke, Markos Bekris kijelentette, hogy a munkások nem vesznek részt olyan rakomány kirakodásában, amely katonai műveletekhez kapcsolódik.

„Nem engedjük, hogy a kikötő háborús felszerelések szállításának logisztikai központjává váljon. Célunk, hogy fizikailag megakadályozzuk ennek a rakománynak a kirakodását”

– mondta Bekris.

Indiai katonai acél Izraelnek

A hírek szerint a szállítmány körülbelül 75 raklap katonai minőségű acélt tartalmaz, amely Indiából származik. Miután az Ever Goldentől megtagadták a kirakodást, a rakományt átrakták a kínai tulajdonú COSCO hajóra.

A szakszervezet azonban már bejelentette, hogy megpróbálja megakadályozni ennek a hajónak a kirakodását is. Egyelőre nem tudni, hogy az acélt végül Görögországban kirakodják-e, vagy egy másik kikötőbe szállítják.

Hasonló tiltakozások és kikötői blokádok történtek már 2025 júniusában és 2024 októberében is, amelyek célja szintén az volt, hogy megakadályozzák az Izraelbe szánt lőszerek kirakodását.

Ha a háború folytatódik, megtagadják a szolgálatot – izraeli katonák fenyegetik a népirtó Netanjahut

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

(Neokohn nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Újra a címlapokon Lakatos Márk, holott a rendőrség szerint is megrontott egy 13 éves fiút

Elévülhet-e a pedofília? Egy komoly pedofilügy főszereplőjét, a buzeráns...

A borsodi pedofil tanár 2 év börtönt kapott diákja megrontásáért

Döntöttek a borsodi pedofil tanár ügyében, aki 16 éves...

Kategóriák

A pápa kirúgná Aranyszájú Szent Jánost, ha vatikáni tisztviselő lenne?!

XIV. Leó pápa kirúgta azt a vatikáni tisztviselőt, aki...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55