Mihai Tirnoveanu, a román Calea Neamului Egyesület elnöke augusztus 3-án Budapest 1919-es megszállását akarja ünnepelni, ráadásul a Kossuth téren. A HVIM azonban nem fogja hagyni, hogy soviniszta románok Budapesten ünnepelhessék hazánk megszállását.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Budapest szivárványszínű rongyokba öltözött, és a románok egyből szagot fogtak. Ahogy 1919-ben is egy életellenes ideológiát és idegen érdekeket kiszolgáló, gyenge és áruló államhatalom adta meg a lehetőséget a román bevonulásra, úgy az idők jeleit megérezve most, 2025-ben is abban bíznak keleti szomszédaink, hogy – még ha csak szimbolikusan is, de – megismétlődhet a magyar főváros meghódítása. A világraszóló „pride” után joggal gondolhatják, hogy akár ők is felvonulhatnak az erkölcseiben és tartásában ismét megroppant Budapesten.
Negatív tapasztalataink ellenére továbbra is tételezzük a jogállamot, így annak rendje és módja szerint, törvényes jogainkkal élve gyűléseket jelentettünk be a szégyenteljes augusztus 3-ai időpontra a Kossuth térre, de a biztonság kedvéért a Hősök terére is. Bár láttuk, hogy a „pride” esetén semmit sem ért, hogy mi voltunk jogszerűen a tereken, a deviánsvonaglók meg törvénytelenül, most újra teszteljük a jogállamot.
Nagyon reméljük, hogy akik kevesellték, hogy június 28-án csak 300-an álltuk el a szivárványos menet útját, most felállnak a fotelból, kimásznak a Balaton hűs vizéből, és szavak helyett végre tettekkel is bizonyítják, hogy számít nekik közös hazánk sorsa. Ám ha kell, természetesen mi 300-an is kiállunk akármennyi románnal szemben, a kritikus pillanatban, a történelmi hagyományaiknak megfelelően úgyis átállnak majd…
Kelt: Székesfehérvár, 2025. július 13.
HVIM vezetőség
Mi Magunk vlog: 2006 óta nem tiporta a rendőrség így a törvényt
Budapest Pride: A Fidesznek Waterloo, a HVIM-nek Thermopülai
(Szent Korona Rádió)