Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
szexuális erőszak Debrecenben

16 éves lányt erőszakolt a CATL kínai középvezetője (videóval)

Nem először okoznak a vendégmunkások ilyen súlyos problémát. Komoly veszélyforrást jelentenek a közbiztonságra. Ezt mutatja az az eset is, mikor június elején Bácsalmáson követtek el gyilkosságot vendégmunkások.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Megerőszakolhatott egy kínai férfi egy 16 éves lányt Debrecenben. Az RTL Híradó úgy tudja, június közepén tartóztatták le a 35 év körüli gyanúsítottat. Információik szerint a CATL-nél középvezető beosztásban dolgozott.

A Híradó úgy tudja: a kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg még a nyár elején. Többször találkoztak, aztán a lány szakítani akart. Információik szerint az utolsó találkozót a férfi lakásához beszélték meg.

Az RTL Híradó úgy tudja, ekkor történhetett az erőszak.

A mérnököt azzal gyanúsítják, hogy a lányt erőszakkal fogva tartotta, majd akarata ellenére közösült vele, csak utána engedte el.


A férfit júniusban tartóztatták le, miután az áldozat családja feljelentést tett.

A Hajdú-Bihar vármegyei főügyészség szóvivője elmondta: a rendőrség súlyosabbnak minősülő szexuális erőszak miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy kínai állampolgárt. Ha bebizonyosodik róla, hogy bűnös, akár 10 évre is börtönbe csukhatják.

Az RTL Híradó megkeresésére a debreceni CATL azt közölte: tudnak az ügyről, amit úgy kommentáltak: elítélik az erőszak minden formáját.

Brutális gyilkosság: A helyiek szerint vendégmunkások végezhettek ki egy férfit Bácsalmáson

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/01/13/kitiltottak-a-vendegmunkasokat-egy-kaposvari-szorakozohelyrol-sajnos-az-egesz-varosban-problema-a-jelenletuk/

(szeretlekmagyarorszag.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.