A februári nyitás óta folyamatosan támadás alatt áll Budapest egyetlen nacionalista közösségi tere. A mérhetetlen Momentum néhány aktivistája rendszeresen megrongálta és összematricázta a Nordic Sun Pub bejáratát, majd amikor számon kérték telesírta a médiát, hogy őt bizony bántalmazták. Azonban a Magyar Jelen cikkéből kiderült, hogy ebből semmi nem volt igaz.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Az év eleji nyitás óta áll szélsőbaloldali hecckampány alatt a hetedik kerületben található Nordic Sun Kulturális Központ, hála a Momentum helyi aktivistáinak, Niedermüller Péternek és a nyíltan kommunista Vajnai Attilának. A helyet eleinte az uszító bejegyzéseiről ismert AntifaInfo Budapest Facebook-oldala kezdte támadni, majd a kerület szélsőbaloldali polgármestere, Niedermüller Péter is rendben talált mindent a kosztól és csövesektől bűzlő városrészben, így szintén ezzel a hellyel kezdett foglalkozni, még egy két tucatnyi embert is alig érdeklő tüntetést is összerántott a Damjanich utcába.
Nem volt semmi látnivaló, mégis körbe futotta a balos médiát
A Momentum sem akart kimaradni a történetből, ezért az egyik aktivistájuk saját bevallása szerint is rendszeresen megrongálta a Nordic Sun Pub bejáratánál kihelyezett táblákat. A pofátlanságban pedig egészen addig ment a mérhetetlen támogatottságú párt egyik aktivistája, hogy már fényes nappal is vígan végezte a rongálást. Csakhogy volt egy fiatalember, aki rászólt, az aktivista pedig telesírta a balliberális médiát, hogy őt bizony „szélsőjobboldali támadás érte”.
A kihallgatások során aztán maga a „sértett” ismerte el, hogy nem ijedt meg, viccnek gondolta, amikor egy kéz állítása szerint megfogta a nyakát, vagyis nyakon csípték,
és szerinte az elkövető kommunikációja, metakommunikációja sem volt félelmetes. A momentumos aktivista azt is hozzátette, hogy a „mit csinálsz?” kérdésre adott „matricát ragasztok!” válasza után az ismeretlen kéz elengedte a nyakát. Az ügyészség szerint a felvázolt tényállás nem alkalmas bűncselekmény megállapítására, ezért a gyanúsítottal szemben az eljárást megszüntette. A támadásról szóló hírek egyébként a teljes baloldali, szélsőbaloldali médián körbefutottak.
A rendőrségre rohant a rongáló aktivista
A „támadással” gyanúsított férfi a Magyar Jelennek elmondta, hogy miután már sokadszorra távolította el a matricáikat, aznap pedig 30 percig sikálta már higítóval a festéket a bolt táblájáról, egyszer azt észlelte, hogy a a férfi ismételten matricákat helyez el. Mint mondja, nem is hívott rendőrt, mert nem akarta a rendőrséget ilyen jelentéktelen dologgal terhelni.
„Erre a delikvens beszaladt feljelentést tenni, vélhetően az elvtársai tanácsára. Ott elmondta, hogy se személyi sérülés, se anyagi kára nem keletkezett” – ismertette az egykori gyanúsított.
A feljelentés nyomán legkevesebb 4 órányi rendőri munka és egy órányi ügyészi munka (összesen kb. 100 ezer forint) költsége az államkasszát terheli. „Ez legalább olyan felelőtlenség, mint a poénból hívogatni a 112-őt. Ez a Momentum szintje, ők így kezelik a közpénzt” – jegyezte meg a férfi.
Az esemény utáni napon újabb, egyértelműen szervezett rongálások érték a helyet, a rongálás során keletkezett kár pedig meghaladta a jogszabályban meghatározott felső értékhatárt, így a helyszínelők két órán át végeztek nyomrögzítést a környéken. A nyomok értékelése után pedig információink szerint a „megtámadott” momentumos aktivista gyanúsítottá lépett elő a rongálások elkövetése miatt azután, hogy előzőleg ő maga sétált be a rendőrségre feljelentést tenni.
Pofánverték a Nordic Sun Pub ajtaját lematricázó momentumost
Mindössze pár tucat félkegyelmű vett részt Niedermüller tüntetésén a Nordic Sun Pub előtt
Az Antifa törzshely nem probléma, a nacionalista pub zavarja Niedermüllert
(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)