kedd, december 2, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Pedofil úszóedző: Széchy Tamás olimpikon éveken át molesztálta tanítványait

Batházi Tamás, egykori válogatott úszóolimpikon Rónai Egonnak mesélt arról, hogy sokan tudtak a Széchy Tamás által elkövetett szexuális zaklatásokról. A beszélgetés apropóját egy nemrég megjelent könyv adta, ami Széchy életét dolgozza fel.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Batházi Tamás a műsorban elmondta, szerencsésnek tartja magát, amiért nem volt Széchy Tamás tanítványai között. Fiatal versenyzőként sok mindent hallottak, és úgy tudja, ami Széchy Tamás tanítványaival történt, az „nyílt titok” volt az úszótársadalomban.

Az olimpikon úszó, a következőkről beszélt a műsorban:

  • Széchy Tamás szexuális zaklatásairól, aki Batházi szerint „pedofil módszerekkel, pedofíliával, illetve szexuális zaklatással közelített” meg 10–12 éves fiúkat és serdülőket. Szerinte a könyv megjelenése „olyan viharokat és traumákat tépett föl több emberben”, hogy az egyik barátjában az öngyilkosság is megfogalmazódott.
  • Batházi gyomorforgatónak tartja az abúzust, ami „nem állt meg a kukucskálásnál”. Elmondta, hogy Széchy Tamás a gyerekeket az irodájába hívta azzal, hogy kapnak egy új fürdőnadrágot. „Le kellett vetkőzniük”, és „önkielégítést végzett a jelenlétükben”.
  • A nagyobbak közül, akik „nem voltak hajlandóak vele ilyen módon együttműködni”, vagy nem fogadták pozitívan az ilyenfajta közeledését, akár még a válogatott kerettagságot is megvonhatta, nem mehettek edzőtáborba vagy világversenyekre. „Ára volt az engedetlenségnek.”
  • Többen gratuláltak neki, amikor kiállt az áldozatok mellett. Emellett 20 áldozat is jelentkezett nála, akik az anonimitásukat kérték, ugyanis félnek a „társadalmi megbélyegzéstől és családi következményektől”.

Batházi elmondta, hogy az akkor kiskorú Wladár Sándornak szexuális viszonya volt Széchy Tamással. Azt azonban kifogásolja, hogy Wladár vezető sportdiplomataként azt vallja, hogy Széchy dolgaival nem kell foglalkozni, csak az eredményeivel, miközben több tucat áldozatról van szó. A hét elején Batházi az Indexnek osztott meg először részleteket a Széchy Tamás áldozatainak vallomásaiból.

13 hónapos gyermeket erőszakolt és ölt meg egy homoszexuális pedofil pár

Csupán felfüggőt kapott egy német transznemű, aki gyerekek előtt mutogatta magát és szexuálisan zaklatta őket

Egy ismert amerikai szexológus a pedofília legalizálásáért küzdő szervezetek védelmében lépett fel

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Toroczkai: Őrültség megszakítani a gazdasági kapcsolatokat a BRICS-országokkal

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az Ultrahang Plusz...

“Elég a bevándorlásból! Elég a globalista elitből!” – üzeni a HVIM és a szövetséges ISL szervezetek

Elég a bevándorlásból! Elég a globalista elitből! – üzeni...

Tovább fokozódhat az AUR magyarellenessége

Olyan emberek kerültek be az AUR vezetésébe, akik nemcsak...

A zsidó érdekérvényesítő Tett és Védelem tartott eligazítást a Patrióták EP-frakciónak

Nem nagy újdonság, hogy Orbán Viktorék EP-frakciója, a Patrióták...

Volt, nincs – 20 ezer darab lőszert loptak el a Bundeswehrtől

Újabb tragikomikus esemény Nyugatról. Csak úgy sikerült ellopniuk ismeretlen...

Kategóriák

Toroczkai: Őrültség megszakítani a gazdasági kapcsolatokat a BRICS-országokkal

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az Ultrahang Plusz...

Tovább fokozódhat az AUR magyarellenessége

Olyan emberek kerültek be az AUR vezetésébe, akik nemcsak...

A zsidó érdekérvényesítő Tett és Védelem tartott eligazítást a Patrióták EP-frakciónak

Nem nagy újdonság, hogy Orbán Viktorék EP-frakciója, a Patrióták...

Volt, nincs – 20 ezer darab lőszert loptak el a Bundeswehrtől

Újabb tragikomikus esemény Nyugatról. Csak úgy sikerült ellopniuk ismeretlen...

Komoly zavargások Bulgáriában, korrupcióellenes tüntetések zajlanak (+videó)

Az Európai Unió legszegényebb, egyben az egyik legkorruptabb országában...

Mateusz Morawiecki: Az azonos neműek külföldi házasságának elismerése sérti a szuverenitást

Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) európai...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55