szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az LMBTQP-lobbi hazugságai mögött is a Talmud áll

A normális embert automatikus ellenérzés fogja el, ha meghallja a deviánsok azon elmebetegségeit, miszerint több nem létezik, mint kettő. Talán egyeseknek az is feltűnik, hogy ezekben a körökben erősen felülreprezentált a zsidók aránya. Azonban azt kevesen tudják, hogy az LMBTQP-lobbi hazugságai a Talmud soraiban gyökereznek. Alább a Kuruc.info írását közöljük:

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Talán még sokan emlékeznek a kanadai Chris Sky-ra, aki a Covid-átverés idején egy rövid videóban rámutatott arra, hogy a lezárások és a maszkok valódi célja az, hogy az átlagember kiszolgáltatottá váljon a kormányzattal szemben.

Most egy újabb rövid videóval jelentkezett, melyben rámutatott arra, hogy a zsidó Talmud áll az LMBTQP mögött. Természetesen a zsidók ájvékolni kezdtek, mint mindig, amikor valaki rámutat a perverziójukra és a machinációjukra, azonban ő megadta azt a zsidó forrást, amelyből látszik, hogy a Talmud szerint nyolc nem létezik.

Aki beszél angolul, az egyből mehet a lejjebb található videóhoz és cikkhez. Aki nem beszél angolul, annak itt a videó fordítása és a vonatkozó cikk lényege:

Chris Sky elmondja:

Tényleg megbolygattam a méhkast azzal, hogy a világ tudomására hoztam, hogy az egész LMBT-célkitűzés, valamint ez a nevetséges ötlet, hogy kettőnél több nem van, 100%-ban a zsidó Talmudból ered. És erre mindenki: „Hamisítasz!”, „Zsidógyűlölő vagy!”, „Antiszemita vagy!” Ó, tényleg? Mindjárt kiposztolok egy linket a My Jewish Learning [Zsidó ismereteim] honlapról, ami ráadásul azt a címet viseli, hogy „A zsidó Talmud nyolc neme”, és még fel is sorolja azokat. És azok megegyeznek az LMBT-célkitűzés első néhány kitalált nemével. Ez nem véletlen. Szintén nem véletlen, hogy Izraelben minden száz emberből több mint egy ember regisztrált pedofil. Szintén nem véletlen, hogy a pedofilok megússzák a dolgot a bíróságon még akkor is, ha temérdek bizonyíték van ellenük, mert a cionizmus teljesen a pedofíliáról szól. A cionizmus teljesen a gyerekek megszerezéséről és olyanná gyúrásáról szól, amilyenre akarjátok. És ha ti hazudni fogtok és azt fogjátok tettetni, hogy ez nem olyasmi, amit a zsidó Talmudban alkottak meg, nos, akkor én azt egyszerűen ki fogom posztolni mindenki számára. És most aztán elmondhattok mindennek, aminek akartok, de ez nem azt jelenti, hogy tévedek – ez csak azt jelenti, hogy nagyon feldúltak vagytok amiatt, hogy lelepleztem a zsidó hazugságok egyik legnagyobb titkát.

A vonatkozó cikk (ami független Chris Sky-tól, hiszen LMTQP-propagandista zsidó írta – a szerk.) lényege:

Rachel Scheinerman: „A nyolc nem a Talmudban – A judaizmus évezredek óta elismeri a nembináris személyeket”

A Talmud szerint ez a nyolc nem létezik:

1. Zahar: férfi
2. Nekevah: nő
3. Androgünosz: mind férfi, mind női jellemzői vannak
4. Tumtum: hiányoznak a nemi jellemzői
5. Ajlonit hamah: születéskor nőként azonosították, de később természetes módon férfi jellemzők alakulnak ki nála
6. Ajlonit adam: születéskor nőként azonosították, de később emberi beavatkozás révén férfi jellemzők alakulnak ki nála
7. Szarisz hamah: születéskor férfiként azonosították, de később természetes módon női jellemzők alakulnak ki nála
8. Szarisz adam: születéskor férfiként azonosították, de később emberi beavatkozás révén női jellemzők alakulnak ki nála

Források:

CHRIS SKY – the 8 GENDERS OF THE JEWISH TALMUD
First published at 20:50 UTC on November 7th, 2023.
UNDERSTANDING THE LIES
https://www.bitchute.com/video/I0JMX6ZnSyN9/

The Eight Genders in the Talmud
Judaism has recognized nonbinary persons for millennia.
By Rachel Scheinerman
https://www.myjewishlearning.com/article/the-eight-genders-in-the-talmud/

Ezért gyilkolják le a zsidók a gójok gyermekeit lelkiismeret nélkül (I. rész) – A Talmud valódi arca

Ezért gyilkolják le a zsidók a gójok gyermekeit lelkiismeret nélkül (II. rész) – “Zsidó-kereszténység” a zsidók oldaláról

Ezért gyilkolják le a zsidók a gójok gyermekeit lelkiismeret nélkül (III. rész) – Rabbik egymás közt

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Népzene helyett cigányzene fogadja a turistákat

Ahelyett, hogy végre a valódi magyar kultúrával ismertetnénk meg...

Héber nevű “magyar” fiú harcolt az ukrán fronton haláláig, az apja Kijevben akarja eltemettetni

Önkéntesen, sőt engedély nélkül távozott egy magyar származású, bár...

Életvédő kampányra kapták a pénzt – nyaraltak belőle, ingatlant vásároltak vagy zsebre rakták

A program felügyeletével megbízott cég azt mondta, hogy amint...

Elkezdte beszolgáltatni a fegyvereit a Kurdisztáni Munkáspárt

Ünnepélyes keretek között kezdte el a fegyverek beszolgáltatását a...

Ismét gyerekeket és nőket gyilkolt az IDF Gázában

Miközben a nyugati világ cionista politikusai folyamatosan Izrael önvédelmi...

Kategóriák

Népzene helyett cigányzene fogadja a turistákat

Ahelyett, hogy végre a valódi magyar kultúrával ismertetnénk meg...

Héber nevű “magyar” fiú harcolt az ukrán fronton haláláig, az apja Kijevben akarja eltemettetni

Önkéntesen, sőt engedély nélkül távozott egy magyar származású, bár...

Elkezdte beszolgáltatni a fegyvereit a Kurdisztáni Munkáspárt

Ünnepélyes keretek között kezdte el a fegyverek beszolgáltatását a...

Ismét gyerekeket és nőket gyilkolt az IDF Gázában

Miközben a nyugati világ cionista politikusai folyamatosan Izrael önvédelmi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55