szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nyilvánosan fajtalankodó buzik leptek el egy budapesti gyermekek által is látogatott horgászhelyet

Egy budapesti pecás a közösségi médiában írt arról, hogy a Duna fővárosi szakaszán horgászni szeretett volna a 7 éves fiával. Csakhogy a tökéletesnek tűnő ponton meztelen férfiak fajtalankodtak egymással. Az elmondása szerint a férfiak napi szinten visszajárnak a helyre és nem nagyon zavartatják magukat a kisgyerekek miatt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„Valaki tudja, ez a szakasz egy nudista strand? Ma 13.30 körül eltekertem a gyerekkel megnézni, hogy hol tudnánk horgászni délután. Ki is választottuk a helyet, hazamentünk, összepakoltunk. Amikor visszatértünk, majdnem az egész pirosan bekarikázott rész tele volt meztelen férfiakkal – pont ott, ahol kényelmesen tudnék horgászni egy 7 éves gyerekkel” – írta a pecás egy dunai pecás Facebook-csoportban.

A poszt szerzője számára az volt a legbosszantóbb, hogy hosszú előkészületek után derült ki számára, a gyerekével nem tudja zavartalanul eltölteni a horgásznapot ezen a szakaszon, és a kisgyereknek ilyen dolgokat kellett látnia.

„Ez így oké? Ez így legális?” – tette fel a kérdést az édesapa.

Erről a részről van szó:


Magyarországon a nudizmus (naturizmus) csak a kijelölt helyeken engedélyezett. A fővárosban jelenleg nincs hivatalos nudista strand a Duna-parton, ezt a Budapest Főváros Önkormányzata, illetve a Magyar Naturista Szövetség is megerősíti. Közterületen – különösen lakott területen – a meztelenkedés a hatályos jogszabályok alapján közszeméremsértésnek minősülhet, amelyet a 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről 192. §-a szabályoz.

A Magyar Naturista Szövetség hivatalos listája szerint Budapest közigazgatási területén nincs kijelölt nudista partszakasz a Dunán. Az országban működő naturista strandok, kempingek és partszakaszok egytől egyig táblával jelöltek, és a főváros nem szerepel ezek között.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint a meztelenkedés közterületen – ha nincs kijelölt nudista hely – szabálysértésnek minősül, amely pénzbírsággal büntethető, és eljárást indíthatnak az elkövetők ellen.

Az olvasó által tapasztalt jelenség tehát jogilag nem megengedett, mivel a Duna budapesti szakaszán nincs kijelölt nudista strand, és a közterületen történő meztelenkedés szabálysértésnek minősül. A horgász ezek szerint a megfelelő engedély birtokában pecázhatott volna, a strandolók viszont közszeméremsértést követtek el.

Később a Pecaverzum portálnak a horgász további, megdöbbentő részleteket árult el arról, hogy mit láttak a gyerekével a vízparton, és két fényképet is küldött.

Kiemelte, hogy nem csupán meztelenkedésről volt szó, hanem 4-5 meztelen férfi kézzel és szájal boldogították egymást, ami közterületen már bűncselekménynek számít, ráadásul mindezt akkor sem fejezték be mikor gyermekkel érkeztek a közelbe. Ezt a jelenséget csak akkor látták, amikor visszafelé tartottak, mert nem találtak feljebb hasonló sóderes partszakaszt. „Ekkor persze elkezdtem kiabálni nekik, így visszaszaladtak a partra, mert ez körülbelül 8-10 méterre történt a kitaposott földes úttól” – írta.

Szombaton külön is lement egyedül, hogy megbizonyosodjon arról, nincs-e ott senki, és örömmel tapasztalta, hogy egy ember sem volt a részen.

Egy óra múlva visszatért a fiával és párjával, és elkezdték a horgászatot. Körülbelül 2-3 nyugodt órájuk volt, majd elkezdtek szállingózni a meztelen férfiak, akik 15-20 méterre tőlük vetkőzni kezdtek. Csak kiabálással és határozottabb fellépéssel tudta őket távol tartani. Öt óra elteltével újra összegyűltek, csak feljebb mentek, és ugyanúgy meztelenkedtek, az egyikük magához is nyúlt.

„Hiába mentek messzebb, sajnos nem voltak elég távol ahhoz, hogy ne lássuk őket. Ekkor ismét hívtam a közterület-felügyelőket” – írta a csalódott horgász.

Saját kisgyermekével fajtalankodott a pedofil nő, elfogatóparancsot adtak ki ellene

( Pecaverzum nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Népzene helyett cigányzene fogadja a turistákat

Ahelyett, hogy végre a valódi magyar kultúrával ismertetnénk meg...

Héber nevű “magyar” fiú harcolt az ukrán fronton haláláig, az apja Kijevben akarja eltemettetni

Önkéntesen, sőt engedély nélkül távozott egy magyar származású, bár...

Életvédő kampányra kapták a pénzt – nyaraltak belőle, ingatlant vásároltak vagy zsebre rakták

A program felügyeletével megbízott cég azt mondta, hogy amint...

Elkezdte beszolgáltatni a fegyvereit a Kurdisztáni Munkáspárt

Ünnepélyes keretek között kezdte el a fegyverek beszolgáltatását a...

Ismét gyerekeket és nőket gyilkolt az IDF Gázában

Miközben a nyugati világ cionista politikusai folyamatosan Izrael önvédelmi...

Kategóriák

Népzene helyett cigányzene fogadja a turistákat

Ahelyett, hogy végre a valódi magyar kultúrával ismertetnénk meg...

Héber nevű “magyar” fiú harcolt az ukrán fronton haláláig, az apja Kijevben akarja eltemettetni

Önkéntesen, sőt engedély nélkül távozott egy magyar származású, bár...

Elkezdte beszolgáltatni a fegyvereit a Kurdisztáni Munkáspárt

Ünnepélyes keretek között kezdte el a fegyverek beszolgáltatását a...

Ismét gyerekeket és nőket gyilkolt az IDF Gázában

Miközben a nyugati világ cionista politikusai folyamatosan Izrael önvédelmi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55