szerda, július 30, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újabb csicskaország: Argentína is Jeruzsálembe költözteti az izraeli nagykövetségét

A nagykövetségek Jeruzsálembe költöztetése egyenlő a kereszténység egyik legszentebb városának, mint zsidó fővárosnak az elismerésével. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Javier Milei, Argentína elnöke szerdán beszédében bejelentette az izraeli parlament előtt, hogy országa jövőre Jeruzsálembe költözteti nagykövetségét.

Javier Milei beszédet mond Jeruzsálemben

Megválasztása óta Milei a zsidó állam egyik leghangosabb csicskása Dél-Amerikában és azon túl is.

Milei – akit, ugye jobboldalinak kiáltottak ki – beszédét azzal kezdte, hogy az antiszemitizmus „rákja” a holokauszt tanulságai ellenére ismét terjedni kezdett. Kritizálta a nyugati értékek „korrumpálódását”, azzal érvelve, hogy a globális baloldal elvesztette erkölcsi iránytűjét és „a Hamász oldalára állt”.

„Argentína nem fog tétlenül nézni, és fel fogja emelni hangját embertársai védelmében”

– mondta Milei.

Bár nem szakadt rá valahogy a plafon, az argentin elnök dicsérte Izraelt, amiért az ellenséges régióban a demokrácia bástyája. Milei számos izraeli „csodát” felsorolt – az állam megalakulását, a függetlenségi háborúban aratott győzelmét, globális technológiai szerepét, valamint az 1980-as évek gazdasági reformjait, amelyeknek köszönhetően Izrael legyőzte a hiperinflációt. Mindezek mögül mondjuk kimaradtak a mozgatórugók, a dollármilliárdok, amivel az amerikai adófizetők fenntartják a terrorállamot.

Dicsérte továbbá Argentína „gazdasági csodáját” is, amelynek megközelítését „paradigmaváltásnak” nevezte, amely magában foglalta a „felesleges” kormányzati kiadások ellenzését és egy sor fiskális és monetáris reform végrehajtását.

A Knesszetben való felszólalását a politikai spektrum minden része álló ovációval fogadta.

Nagykövetségek Jeruzsálemben

Jelenleg hat országnak van nagykövetsége Jeruzsálemben: az Egyesült Államoknak, Guatemalának, Hondurásnak, Koszovónak, Paraguaynak és Pápua Új-Guineának.

Az összes többi ország, amely kapcsolatot tart fenn Izraellel, nagykövetségét Tel-Avivban vagy annak elővárosában tartja fenn.

Donald Trump amerikai elnök 2017 decemberében hozott döntése, hogy az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe költözteti, ami 2018 májusában meg is történt, előkészítette a terepet más országok számára, hogy kövessék példáját.

A tervek szerint , mint Izrael fő csatlósao, az első két európai ország, amely Jeruzsálembe tervezi költöztetni a nagykövetségét, várhatóan Csehország és Magyarország lesz.

A filoszemita Geert Wilders, a kóserkonzervatív CPAC és a zsidó-keresztény hazugság

(Neokohn nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

A gázai civileknek gyűjt adományt a Magyarországi Evangélikus Egyház

A Magyarországi Evangélikus Egyház közleményt adott ki, melyben kihirdetik,...

Nem működött a Hasbara? Egyre nyilvánvalóbb, hogy a zsidó álom elbukott

Egyre több jele van annak, hogy a Izrael nem...

Már nem szétplasztikázott és sminkelt, hanem nem létező, AI-generált modellek diktálják, hogy kell kinézni

A divatipar régóta igyekszik lerombolni a valódi nőiesség ideálját,...

Izrael több mint 60 000 palesztint ölt meg a 662 napja tartó népirtás során

A Gázai övezet egészségügyi minisztériuma keddi jelentése szerint az...

A Google megint hibázott: Egyik okostelefonja a cég intézkedései ellenére még mindig tűzveszélyes

A Google újra és újra bebizonyítja, hogy alkalmazásai nem...

Kategóriák

A gázai civileknek gyűjt adományt a Magyarországi Evangélikus Egyház

A Magyarországi Evangélikus Egyház közleményt adott ki, melyben kihirdetik,...

Már nem szétplasztikázott és sminkelt, hanem nem létező, AI-generált modellek diktálják, hogy kell kinézni

A divatipar régóta igyekszik lerombolni a valódi nőiesség ideálját,...

Izrael több mint 60 000 palesztint ölt meg a 662 napja tartó népirtás során

A Gázai övezet egészségügyi minisztériuma keddi jelentése szerint az...

Kémiai rovarirtás: több a kár, mint a haszon, csak megöljük a természetet

A természet barátabb rovarirtási megoldások helyett (mint például a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55