vasárnap, március 22, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nem támogatja már az amszterdami Pride-ot az Amazon és a Meta

Az Amazon és a Meta nem támogatja többé az az amszterdami Pride fesztivál. Úgy látszik az LMBTQP-propagandát terjesztő cégek csak addig voltak ennyire elkötelezettek, amíg az USA-ban liberális kormány volt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az Amazon hollandiai szóvivője a portálnak nyilatkozva azt mondta, hogy a technológiai óriásvállalat “úgy döntött, más marketingtevékenységekre összpontosít”. A cég korábban saját lógóval ellátott hajóval vett részt az eseményen, idén azonban már nem szerepel az amszterdami Pride hivatalos partnerei között.

Az Amazon szerint a döntés már 2023-ban megszületett, ugyanakkor a szervezők közlése szerint a szponzori tevékenység hivatalosan idén ért véget.

A Meta szintén nem vesz részt az augusztus 2-i parádén, és nem kívánt válaszolni a sajtó megkereséseire, azonban a rendezvény szervezői megerősítették: a Facebook is megszüntette támogatását.

Martijn Albers, a Pride Amsterdam szóvivője szerint számos vállalat küzd azzal, hogyan igazodjon el az Egyesült Államok megváltozott politikai klímájában.

“Sok céget megráz az a határozott visszalépés, amely az Egyesült Államokból érkezik”

– fogalmazott.

Donald Trump elnök idén kezdődött vezetése alatt az amerikai kormányzat a korábbinál szigorúbb álláspontra helyezkedett a sokszínűségi, egyenlőségi és befogadási (DEI) politikákkal szemben.

Betiltották például a szivárványos zászlót hivatalos eseményeken, és a kormányzati dokumentumokból eltávolították az olyan kifejezéseket, mint a “non-bináris” vagy a “gender”.

A Dutchnews beszámolója szerint a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég amerikai részlege idén megszüntette DEI programjait, és visszalépett a World Pride 2025 washingtoni támogatásától.

Amszterdamban a Deloitte hollandiai leányvállalata idén nem indít saját hajót, de egy víziplatformmal jelen lesz az útvonal mentén.

A szervezők szerint többek között az ING, a Heineken, a PwC és a KLM légitársaság részt vesz az augusztusi rendezvényen.

(MTI nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Görögország is kiszolgáltatja a gyerekeket a deviánsoknak, mostantól azonos neműek is örökbefogadhatnak

Mielőtt bárki fellélegezne, hogy a tárgyalt ország nem a...

Az USA tengerészgyalogos egységeket küld Irán felé

Több tengerészgyalogos expedíciós egységet küldött az USA a Hormuzi-szoroshoz,...

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Kategóriák

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55